Erika elment. Szinte felfoghatatlan, hogy ezt kell leírnom. 2009 óra ismerem, amióta több társunkkal együtt közösen megalapítottuk A Város Mindenkié csoportot. Azóta nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt, és az utóbbi hónapok is tele voltak könnyel és boldogsággal.

Némedi Lászlóné Hajdu Gabriella 2015 májusában nagy hirtelenséggel elhunyt. Gabi több, mint két évig (2009 és 2011 között) A Város Mindenkié oszlopos tagja volt, nagyon szerettük, és nagyon szerettünk vele dolgozni. Halálának híre főleg azokat a tagokat rázta meg, akiknek szerencséje volt vele dolgozni, de mindannyian nagyon szomorúak vagyunk, hogy már nincsen közöttünk.

Józsit szerzőként, terjesztőként, önkéntesként és előadóként ismertük mi barátai. Alacsony, sovány alkatú ember volt, aki csendes, megfontolt viselkedésével békét árasztott a környezete felé. Nem nyomakodott egyetlen közösségben mégis halk szavára is figyeltünk. Teljesen ellenkező tulajdonságai ellenére egyre inkább vonzódtunk egymáshoz barátilag.

Tisztelettel és szeretettel emlékezünk Rózsa Milán aktivistára, akire mindig számíthattunk. Lakatosné Jutka visszaemlékezésével búcsúzunk tőle.

Mély döbbenettel olvastam, olvastuk a hírt. Döbbenettel, mert nem akarjuk hinni annak igazát. De sajnos egyre többen küldik szomorú üzeneteiket: igaz! Én mégsem hiszem! Nem hiszem, mert ismertem, és tudom, ŐT nem lehet elveszíteni!

Drága Milán! Érdekes körülmények között találkoztunk. Én mint kezdő aktivista, Te pedig mint egy az igazságért, lelkiismereti kérdésből, hitből, meggyőződésből kiálló tapasztalt aktivista fogtad első alkalommal a kezem.

Demonstráción voltunk, ahol első nekifutásra mellém kerültél, és izgatottságomat legyőzni akarván meséltél, beszéltél, vicceltél, pedig komoly volt a tét. Emlékszem, első ilyen kiállásom volt a rendszer hibáival szemben, s utána még sok helyen társainkkal, veled, lehettem, együtt akarván egy jobb, szebb, biztonságosabb rendszert.

Hihetetlen erővel, töretlen hittel szólaltál fel minden elnyomó igazságtalansággal szemben, végtelen nyugalommal, békével tűrve meggyőződésed, hited hátrányait. Mosolyogva, szeretettel vezettél azokon az eseményeken, ahol összekötött minket egy-egy alkalom. Mindig ott voltál, ahol érezted, hogy szükség van az felszólalásra, hangot kell adni az igazságtalanság ellen. Társunk voltál amikor az Alaptörvény módosításai miatt kellett fellépni, társunk voltál, amikor a Fidesz székháznál kellett kiállni, társ voltál sok-sok helyen, legutoljára a netadó tiltakozása kapcsán.

Mi történt? Miért nem szóltál? Mi miért nem segítettünk? Szerettünk, tiszteltünk. De segíthettünk volna?

Drága Milán! Személyedben a mai magyar aktivisták egyik legnagyobbját, igaz szívű, tiszta, őszinte szeretetű barátot vesztettünk. De tudom: Szeretlek Milán, Szeretünk.

Milán, boldogok voltunk, hogy együtt dolgozhattunk VELED, büszkék, hogy ismertünk, ismerhettünk TÉGED!

NYUGODJ BÉKÉBEN MILÁN! Soha nem felejtünk!

2014. november 7.                                                              A Város Mindenkié csoport aktivistái

Az újjáalakult AVM rádióműsor idei első adása a Muzsikus Rádióban 2014. január 26-án vasárnap délután volt.  A műsor első harmadában Papp Csaba beszélgetett Karival, aki nemrég csatlakozott a Város Mindenkié csoporthoz és rádiós múltja alapján a Muzsikus rádió munkájában is szeretne tevékenyen részt venni, el is vállalta az egyik koordinátorságot is. A műsor második felében a háromnapos elvonulásunkról beszéltünk, azt értékeltük.

Gál Andrea vagyok és egy Borsod megyei kis faluból származom. Édesapámat nagyon korán, 3 éves koromban elvesztettem, így anyu egyedül nevelt engem és az egy évvel idősebb bátyámat. Az általános iskola után Pestre kerültem, Csepelre, a Magyar Szövő és Gyapjúfonó Gyárba. Azóta gyakorlatilag Pesten élek.

Vajda Zoltán vagyok. Egy teljesen átlagos, hétköznapi családból származom, egy Somogy megyei kis faluból.

A szüleim munkások voltak, és ezt azért szeretem kihangsúlyozni, mert a szó klasszikus értelmében voltak munkások, nem pedig munkavállalók. (Az ő szüleik viszont még parasztok voltak, így elmondhatom, hogy igazi munkás-paraszt családból jöttem.) Az általános iskolában jó tanulónak számítottam, a 4-es átlagot mindig hoztam. Igaz, a magatartásommal a tanáraim nem mindig voltak megelégedve, de hát ki tehet róla, hogy órákon muszáj volt a másikat hátba verdesni vagy szünetekben egymást elverni.

Orbán Miklósnak hívnak, és kb. egy hónapja csatlakoztam A Város Mindenkié csapatához. Most egy hajléktalanszállón élek.

Szegeden születtem és itt folytattam tanulmányaimat a Krúdy Gyula Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Felszolgálóként volt szerencsém dolgozni a New York Palace Boscolóban és a Hotel Corvinus Kempinskiben. Középvezetőként pedig a Hotel Taverna csapatát erősítette. Amikor elvesztettem a kapcsolatom biztonságát, szinte ezzel egy időben a munkahelyem is megszűnt.

Kovács Vera vagyok, reménybeli szociálpolitikus, másfél éves anyuka, és A Város Mindenkié csoport aktivistája. Az AVM munkáját már a csoport alakulása óta fontosnak tartottam, és figyelemmel kísértem. Amikor tehettem, eljártam az eseményekre, és olykor bekapcsolódtam a csoport életébe. A Város Mindenkié egyszerre alakult az én életemet egészen idén nyárig nagyrészt kitöltő Szociális Építőtáborral, ami nagyjából indokolja is, hogy miért nem lettem a kezdet kezdetén AVM-es: az építőtábor, és a napi munka mellett ez már nem merülhetett fel.