Pósfai Zsuzsi vagyok, A Város Mindenkié csoport aktivistája. Nagyon örülünk, hogy múlt hétvégén az Ide Tartozunk Roma Közösségi Hálózat csatlakozott a mi Lakásmenetünkhöz, és hogy most mi is itt lehetünk. Az AVM-ben sokszor mondjuk, hogy lakhatási válság van. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy ma Magyarországon rengeteg ember számára elérhetetlen a biztonságos, megfelelő lakhatás. Pedig a lakhatás az élet minden más részének alapja, a nulladik pont. Mindenkinek laknia kell valahol.

Sziasztok! Jó estét! Jónás Amália vagyok, A Város Mindenkié aktivistája, 22 évig hajléktalan voltam, idén nyártól költöztem családommal szociális bérlakásba. Mi azon kevesek egyike vagyunk, akik ezt elértük nagy küzdelem árán. Az Üres lakások menetével végigjártuk a belvárost, hogy felhívjuk a figyelmet arra, az üres lakás pazarlás, és mindenkinek joga van az emberhez méltó lakhatáshoz. A menet végén csatlakoztunk hozzátok, mert azt gondoljuk, hogy fontos szövetségeseknek lennünk, mert sok  cigány ember hajléktalan, vagy él rossz körülmények között, szegénységben.  

Az egyik ismerősöm megkért, hogy 2012. augusztus 2-án kísérjem el a Roma Holokauszt megemlékezésre a budapesti Nehru-parton, amit azért tartottak, mert nemcsak a védtelen zsidók, de több ezer cigány is áldozata lett az embertelen mészárlásnak.

Amint odaértem, kissé meglepett, hogy nemcsak cigányok, de származás és vallási hovatartozás nélkül sokan részt vettünk. Többek között beszédet hallottunk: Köves Slomó rabbi is ott volt, aki megdöbbentő, drasztikus adatokat említett, pl. több, mint fél millió gyermek lelte halálát a koncentrációs táborokban. Pontos adatok a mai napig nincsenek, mivel sokuknak a neve is eltűnt a tömegsírokban a kéményen keresztül.

A megemlékezésen sok emberen látható volt, hogy belül sírnak, siratnak azok helyett is, akik nem lehettek ott és soha nem is jöhetnek el. Szomorúsággal, de egyben reménykedéssel jöttem el, hogy soha nem fog még csak ehhez hasonló sem történni a jövőben és nem fogjuk egymást barbár módon gyilkolni a faji megkülönböztetés vagy a vallás miatt.

„Emberséges embernek maradni! Ez különböztet minket meg az állatoktól.”

2012. augusztus 6.                                                                                                     Jónás Amália

Sokunknak a kilátástalanság jut először eszébe, amikor Borsod megyére gondol. Egészen más arcát mutatja viszont a térség akkor, ha a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Romaprogramja keretében működő TASZ-pontokat látogatjuk meg, mint ahogyan A Város Mindenkié tagjai teszik rendszeresen, hogy tanuljunk a jogvédő szervezet  kezdeményezéséből, különös tekintettel a programban részt vevő helyi aktivistákra. Ekkor ugyanis nagyon szegény, de egyúttal nagyon elkötelezett, a jogaikért és a közösségükért bátran kiálló emberekkel találkozunk, akik mindannyiunk számára nagyon inspirálóak.

2009. február 22. éjszakáján származásuk miatt brutálisan meggyilkolták a 4 éves Csorba Robikát és édesapját, Csorba Róbertet Tatárszentgyörgyön. Ez a dátum mindörökre szégyenfoltja marad a magyar történelemnek. Az elmúlt 66 évnek és a közelmúlt éveiben a cigányok sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságnak Csorba Robika az első gyermek áldozata.

Az azóta eltelt 2 évben néhány civil kezdeményezéstől eltekintve a magyar társadalom igyekszik nem tudomásul venni ezt a tényt. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy emlékeznünk és emlékeztetnünk kell.

Ezért A Város Mindenkié is csatlakozik a gyertyagyújtással egybekötött megemlékezéshez, amit a gyilkosság második évfordulóján tartanak. Várjuk minden barátunkat és szimpatizánsunkat is!

Mikor? 2011. február 22 (kedd) 17 óra

Hol? Szent István Bazilika előtti tér

A magyarországi romák ugyanolyan teljes értékű emberek, mint bármely más nép vagy népcsoport, aki hazánkban él. Én ellene vagyok mindenféle rasszista megnyilvánulásnak mind Magyarországon, mind pedig bárhol a világban.

Nyitott szívvel közeledvén feléjük én is nyitott szívű emberekre találtam sokukban.

Gandhi lelkületű emberekre van szükségünk, mind a romák mind a gádzsók köréből. A politikailag mesterségesen is szított gyűlöletkeltés alapjaiban ássa alá a társadalmunk egészét, az oszd meg és uralkodj elve alapján. Nekünk, embereknek – romáknak és magyaroknak – kellene összefognunk, mert egymás nélkül előbb-utóbb nem lesz országunk. Egyedül nem megy. A jövőben Magyarország elképzelhetetlen a romák nélkül és főleg roma értelmiség nélkül, de kell, hogy a romák köréből jó szakmunkások, jó köztisztviselők, rendőrük és egyéb más foglalkozást űző, munkájukból megélni tudó emberek kerüljenek ki.

Igenis helye van Magyarországon a cigányságnak, együtt kell mennünk, mert ha nem megyünk együtt és nem fogunk össze, akkor csak politikai játszmák bábjai maradunk mindörökre.

„Aven manca sa lumake Roma, ke phuterdyon le romane droma!” Gyertek velem világ cigányai, mert megnyíltak a cigányok útjai – szól a cigány himnusz egyik sora. A Gandhi szellemében a megbékélésre és az együtt cselekvésre hív minket, magyar állampolgárokat a mostani történelmi helyzet.

Mert együtt vagyunk csak képesek egy jobb, igazabb és rasszizmus nélküli Magyarországot teremteni, ahol mindannyian, romák és magyarok, békességben élve, egymás szemébe bátran, tiszta szándékkal nézve élhetünk.

2009. október 28.                                                                                      Csepregi László Iván
 

Sajókazán jártunk szombaton. Én Zsuzsiák kocsijában utaztam odafelé hárman hol angolul, hol magyarul beszélgettünk. Egy kedves orosz lány volt az útitársunk, aki Amerikában, New Yorkban él. Közel három óra út után szálltunk ki Sajókazán. Kedvesen fogadtak, finom ebédet kaptunk. Ezután sétáltunk a faluban, később találkoztunk a helyi romákkal, helybeliekkel és az asszonygyülekezet tagjaival. Velük szerveztünk közös beszélgetést egymás megismerése, közös céljaink feltérképezése és a későbbi együttműködés lehetősége témákban.

A két csoport hamar megtalálta a közös hangot hiába a közel kétszáz kilométeres távolság, az emberi érzések és közös problémák összekötnek minket. Kezet nyújtottunk egymásnak két lelkes hölggyel a roma asszonygyülekezetből a közös megbeszélésen, ragyogott a szemük amikor lovári cigány nyelven szóltam hozzájuk és értettem, amit válaszoltak. Jó volt átélni, hogy emberek között van út lélektől lélekig, ha nyitott szívvel közelítünk egymás felé.

Visszafelé az úton Vojtonovszki Bálint kocsijában utaztam és mivel picit fáradt voltam csak bóbiskoltam a hátsó ülésen. Sajókazán újabb élményekkel gazdagodtam és maradandó emlék marad az életemben.

2009. október 17.                                                                                    Csepregi László Iván