2012. október 17-én Debrecenben is megrendezték a szegénység elleni küzdelem világnapját, melyet az ENSZ 1992-ben a lengyel származású francia pap, Joseph Vresinski atya (1907-1988) életművének elismerésére vezetett be. Magyarországon 1996 óta emlékeznek meg erről a napról. Az A Város Mindenkié csoport Budapesten és Debrecenben is csatlakozott a megemlékezéshez.

2012. március 23-25 között a fővárosi AVM ún. képzést szervezett a Debrecenben megalakult A Város Mindenkié csoport tagjainak, akik közé én is tartozom. Az igazat megvallva, elég tartózkodóan fogadtam ezt az egész programot, mivel helyzetemnél fogva (hajléktalan vagyok) nagyon sok ellenállásba ütköztem, ami eléggé lelombozza az embert. Szerencsére itt nem ez történt, sőt, nagyon sokat tanultam e rövid idő alatt...

A képzés három fő részből állt. Az elsőben az AVM történetével ismerkedtünk meg, míg a másodikban inkább próbagyakorlatokat végeztünk, a harmadikban pedig megpróbáltunk különböző kampányokat kitalálni, és azokra megoldásokat keresni. Mindezeket kötetlen beszélgetésekkel és filmekkel tarkították. Maguk a videók szomorúak és egyben tanulságosak is voltak, különösen az, amely a New York-i szegények temetőjét mutatta be. A többi film az AVM hivatali hatalmak elleni küzdelméről szólt, melyek némelyike sikeresnek bizonyult.

A próbagyakorlatokból rájöttem egy pár olyan rejtett tulajdonságomra, melyeket valamilyen okból elnyomtam magamban. A legfontosabb, hogy nőtt az önbizalmam, valamint - bár jobb szeretek a háttérbe húzódni - ha muszáj, akkor előrenyomulok és nem hagyom annyiban, ha valami bánt. Az sem elhanyagolható, hogy bár tudok beszélni, azért a nyilvánosság előtti megszólalást még tanulnom kell.

Hogy az általunk vállalt helyi kampányokból mi fog megvalósulni, azt a jövő fogja megmutatni.

Debrecen, 2012. március 28.                                                                       Takács József

A Város Mindenkié két érintett aktivistája 2012. január 29-én elutazott Debrecenbe, hogy átadják tapasztalataikat az ottani hajléktalan embereknek és szövetségeseinek. Természetesen pár órás ismerkedés után kiderült, hogy hasonló problémákkal küzdenek mindkét városban a kriminalizált hajléktalan emberek.

Végül négy hajléktalan társunkkal és két szövetséges támogatójukkal megtartottuk az első AVM gyűlést, melyen megegyeztünk abban, hogy „Debrecen Mindenkié”. A tapasztalataink átadása elsősorban a helyiek példamutató alázata segítségével nagyon hatékonynak tűnt. Remélem minden nagyvárosban hasonlóan gombamódra fognak kinőni az AVM csoportok.

Egy debreceni AVM aktivista érzései:

Jó érzés volt, hogy sok segítő szándékú emberrel találkozhattam, a hajléktalanok komolyan vették a lehetőséget, a munkánkat, és készek rá, hogy aktívan beszálljanak. A szervezésen csiszolni kell, minden létező eszközt ki kell aknáznunk.

Döbbenetesek voltak a párhuzamok az érintettek és a szövetségesek életében.

Fura és érdekes volt az ellátó személyzetével arról beszélni, hogy a hajléktalanok közül hány pozitív példát tudnánk a civil lakosság elé állítani, mert személyiségükben több tartást és eredményt tudnak felmutatni, mint jó pár fedéllel rendelkező embertársuk - ilyen az absztinencia, a jogi ismereteik, az önérdekérvényesítés képessége, a belátáson alapuló önreflexió, a politikai tájékozottság - és a józan világlátás.

Egyértelmű volt, hogy az összes cél közül a lakhatás az első, hiszen életbevágó veszélyt jelent, kiszolgáltatottságot, ok és cél egyben - ehhez viszont tény, hogy nagyon sok téren, nagyon sok mindent meg kell tennünk.

Tetszett a dinamizmus és a hatékonyság. Mintha minden előre meg lett volna írva.

Képek a látogatásról itt.