Ebben az évben április 9-én tartottuk az immár hagyományos megemlékezésünket József Attilára, a költő sírjánál, a Fiumei úti sírkertben. Ilyenkor összejövünk – A Város Mindenkié aktivistái és szimpatizánsai, barátaink és rokonaink – és verseket olvasunk egymásnak, elsősorban József Attilától, de azért mindig előkerül más költőknek is egy-egy műve (idén például Kemény István versei), és egy-egy saját költemény is. József Attilán kívül azokra a barátainkra is emlékezünk, akik korábban velünk voltak a sírnál: Leé Józsefre, Rózsa Milánra és Udvarhelyi Lászlóra. Énekeltünk is, a Tiszta szívvelt (a Hej tulipán című népdal dallamára), barátai pedig Leé Józsi egyik megzenésített versének az eléneklésével emlékeztek rá.

A szép hölgy, a vonzó nő, csak ült
Csak egzaltáltan nézett maga elé, ahogy szembesült
Az áradattal szemben ült
Embrió pózban csücsült
S nézte
Hogy jönnek feléje
Sok titkos jelből, már tudta, lesz ilyen
Mégis, most ez ember ár felkészületlen
Érte el, bénultságában, maga tehetetlen
Kisebb újkori népvándorlás zajlik éppen
Van, ki, gazdagságáért jön
S van, kit szépsége csábít, hőn
De szép számmal vannak
Kik, puszta létük miatt rohannak
Neki, e szépséges Európának
Ennek előtte, Ő, sokat kacérkodott
S majd mindenkit befogadott
Bár tudta, hogy előbb utóbb lesz ilyen, erre mégse számolt
Mégis csak egy nő(!), megijedt
E nő, Európa hazánk, megrettent
Kapkod, görcsösen zárna le mindent
Kerítést építtet septiben
Hogy határait lezárhassa légmentesen
Elég vólt(!), ne gyertek
Értsétek meg, félek
De kik ezek
Kik jönnek
Csak jönnek
Menekültek
Higgyétek(!),
Nem lenne velük baj, csak élni szeretnének
Féltik a családjukat szegények
Mert ahonnan jöttek
S jönnek
Már azt se tudni, kik, miért, kikre, lőnek
Egyre másra embert ölnek
Családokat irtanak
Vérbe fagyasztanak
Így, nem csoda
Ha
Mindenüket hátra
Hagyva
Elindul Európába
Számtalan fiatal s öreg
Család s gyerek
És jönnek
És jönnek
Minket meglepnek
Mást nem tehetnek
Persze, mindenkinek
Jobb lenne, ha maradhatnának ott, hol eddig is éltek
S nem nálunk, újra kezdeni, végleg
Az új világ felkészületlen
E problémára érzéketlen

Facebook-esemény

Az esemény plakátja és szórólapja innen letölthető.

Éppen három héttel a Világlíra Napja után újabb ünnepi alkalom a Magyar Költészet Napja. S mert A Város Mindenkié Csoport tagjai kedvelik a verseket, elhatároztuk, hogy kimegyünk a temetőbe fejet hajtani Költőnk és kora előtt. A megemlékezésben (nemcsak lelki) társakra is leltünk: ők a Közmunkás Mozgalom A Jövőért tagjai.

Facebook-esemény

Csuhai Ágnes

Ismeretlen VIII. osztályos tanuló: Nemzetünkért

Legyünk hát végre független nemzet

ezt kívánja, s fegyvert fog a népünk.

Eltiporjuk, ki velünk nem ért egyet

Mert eddig csak más országnak éltünk.

Vérzik a föld, ágyú dörren

Gépkocsik s tankok száguldanak

Az uránium is föllázadt a földben

mert eddig más hordta el azt.

A Város Mindenkié csoport megemlékezése József Attila születésnapja alkalmából

Közösen elsétálunk József Attila sírjához, és verseket olvasunk egymásnak.

Hozz te is egy verset!

Mikor? 2013. április 13. (szombat) 15h

Hol? találkozó a Blaha Lujza téren a szökőkútnál

Az esemény szórólapja és plakátja innen letölthető.

Facebook-esemény

A hasam üres, kezem koszos, sebes.
Épített illúziók táplálják a tüzet, ami túl mesze van, hogy érezzem, hogy milyen.
Ó festmények, elmúlt évek színes reménye.  A beszáradt ecsetben nincs már  élet.
Süket fülekre talál a szirén ének.
A  fájdalmat jól kimérte, én pedig tűrtem.
Amit rám szabott az élet, mind az  enyém lett.
Így emlékszem az elmúlt hat évre.

Egykor mind a porban ültünk tétlen, éhen.
Félve, hogy mit ér egy ember (maga) huszonhárom király ellen.
Most mégis sokan vagyunk, és egyként kiáltunk igazunkért.
A város mindenkié!
Hasam üres, kezem erős, edzett.
Miről azt hittük szégyen, mára már erény lett.
Már nem szótlan, ki egykor nem mert.

Ha csak annyit mondanék, köszönöm, az kevés lenne.
Kevesebb annál amit tehetek.
Így gondolok az AVM-re.

2012. október 28.

Odakint a padsorokon, üldögél pár hajléktalan.
Szót váltanak, beszélgetnek, vidáman nevetgélnek, esik ott szó erről, arról,
a jelenről s a múltról.

Odafenn kék felhők felett egy fehér madár, száll kering, s büszkén letekint.
- Én is leereszkednék közétek, de hát nem tehetem,
- Tollam csúnya poros lenne, s fekete!
- Lábam érdes, éles kavicsok sebeznék
- Sebeim jaj! Ki kötözne?

Eközben a padokon.
Vidám dal hallatszott,
egy régi karácsonyi ének zengett vidáman,
Túlharsogva minden éhes szájat!