Szigeti Adrienn a hajléktalan emberek érdek -és jogvédő csoportjának, A Város Mindenkié csoportnak szinte a kezdetektől fogva a tagja volt. Érintettként megtapasztalta a legnehezebb élethelyzetet, a kitaszítás, kizárás, gyűlöletbeszéd/gyűlöletkeltés minden formáját. Bár élete vakvágányra futott, de lelkiismerete nem engedte, hogy belenyugodjon abba, hogy a legelesettebb réteghez tartozó emberek méltóságát, jogait sértsék. Rendszeresen kiállt, hangoztatta rászoruló társai érdekvédelmét, mindig ott volt, ahol szükség volt rá.

Drága Tibi barátom!

Ezúton szeretnek Tőled, mint az AVM tagja végső búcsút venni a könnyeimmel küszködve. Ezúton szeretnem Neked mint egyik legjobb Barátomnak is az AVM-ben végzett munkádat megköszönni, amit már sajnos személyesen nem tudok megtenni, mert a Jóisten magához szólított.

Szentiványi Csilla alig több, mint egy évvel ezelőtt kapcsolódott be A Város Mindenkié csoport munkájába. Bemutatkozásában így írt arról, hogy miért foglalkoztatta a szegény és hajléktalan emberek helyzete: „Már egészen fiatal koromban, 16-17 évesen haragot és gyűlöletet éreztem az igazságtalanság, a korrupció és a rasszizmus vagy az anyagi helyzeten (esetleg iskolai végzettségen) lemért emberi értékelés ellen. Úgy 16 éves lehettem, amikor a Thököly út egyik boltja előtt hatalmas tömeget láttam a sorban állni, nagyon szegényes ruhákban, és már akkor tudtam, hogy valamit ingyen osztanak (ruha, élelem stb.). Hideg volt és a sor nem akart fogyni, mert az ajtót nem nyitották ki. Nagyon megalázó helyzetnek láttam, hogy külsejük és anyagi helyzetük megítélése miatt így megvárakoztatták őket.” 

Fotó: Vörös Anna

Szentiványi Csilla vagyok. Ősi történelmi családból származom (Dózsa György). Őseim valószínűleg zsidók voltak anyai ágon is, de szüleim az újabb üldöztetések miatt titokban megkereszteltettek, és ők is a református vallásba születtek bele. Előttem ezt a származásbeli tényt titkolták. Majd házasságkötésemkor nagybátyámtól megkaptam családfánkat és egy-két történeti dokumentumot a régi időkből. Elsősorban arról szeretnék írni, miért kerestem meg és csatlakoztam A Város Mindenkié aktivistáihoz, amiért nagyon hálás vagyok, hogy minden elvárás nélkül, ismeretlenül elfogadtak

Már egészen fiatal koromban 16-17 évesen haragot és gyűlöletet éreztem az igazságtalanság, a korrupció és a rasszizmus vagy az anyagi helyzeten (esetleg iskolai végzettségen) lemért emberi értékelés ellen. Úgy 16 éves lehettem, amikor a Thököly út egyik boltja előtt hatalmas tömeget láttam a sorban állni nagyon szegényes ruhákban és már akkor tudtam, hogy valamit ingyen osztanak (ruha, élelem stb.). Hideg volt és a sor nem akart fogyni, mert az ajtót nem nyitották ki. Nagyon megalázó helyzetnek láttam, hogy külsejük és anyagi helyzetük megítélése miatt így megvárakoztatta őket. Titokban hálát adtam, hogy nem vagyok gazdag és nincs semmilyen hatalmam, sem fegyverviselési engedélyem, mert az akkor érzett haragom miatt csúnya dolgok is történhettek volna a boltvezetővel – bár gyilkolni nem akartam, de utánagondolva népfelkelő ősöm életének, bármi másra képes lettem volna. Például olyan szervezetet „toborozni”, akik felszámolják ezt a kegyetlen, embereket megalázó diszkriminációt. De sem gazdag, sem rangos nem voltam, mint ős Dózsa György, aki olyan sereget tudott összegyűjteni, akik képesek voltak győzni. Ő az élete árán is vállalta vezetésüket.

Csorba János, a servúdi erdő kapitánya 47 évesen elment közülünk. Jani a kispesti kúttói erdő Robin Hoodja és A Város Mindenkié csoport alapítója is volt. Nagyon nagy űrt hagy maga után az AVM közösségében és családjában is.

Erdőhegyi Márta vagyok, 2013. augusztusában kerestem fel A Város Mindenkié csoportot először, majd lettem érintett tag. Sokat gondolkoztam, hogy mit is írhatnék én magamról, és arra jutottam, hogy nem szeretnék többet hibáztatni sem mást, sem magamat a múltbeli dolgokért, hogy vajon ki is az oka annak, hogy nekem jelenleg nem éppen tuti-biztos a lakhatásom. De arról tudok írni talán reálisan, hogy milyennek látom magam a múltban, most, és milyen szeretnék lenni. Ebből írok most egy kis válogatást…

Csurika vagyok, azaz Mária, de születésemtől Csurikának hívnak, így nem igazán figyelek, ha valaki szól, hogy Marcsi. Budapesten élek s hajléktalannak vallom magam, Dózsa 152 a bejelentett lakcímem. Éltem utcán gyermekkel, gyermek és anyaotthonban, a volt élettársamnál, s most albérletben a fiammal. Elváltam, s az exem fiamra s rám gyújtotta volna a lakást, ezért elmenekültünk onnan.

Nevem Berkics Zoltán. Sopronban születtem 1959.08.19-én. Általános iskolai tanulmányaim után a soproni József Attila Gimnáziumban érettségiztem 1979-ben, majd a postaforgalmi gyorstalpalót végeztem el. Katonaság után Budapesten, az Óbudai Főpostán kezdtem el dolgozni, ahol a kollégám Kulcsár Karcsi volt, aki A Város Mindenkié aktivistája. Én ő általa kerültem be és én is kb. 1 éve a Lakhatási munkacsoportban tevékenykedem.

Lakatos András János vagyok 61 éves. Apukám négy és fél éve meghalt. Anyukám 86 éves és Floridában él. Sajnos a férje 10 éve neki is meghalt. Nyugdíjas, de igen kevés a nyugdíja,mert csak 12-13 év munkaviszonya van amerikai állampolgárként. Előtte 7 évig Ausztráliában élt és dolgozott is a vendéglátásban.