Szigeti Adrienn a hajléktalan emberek érdek -és jogvédő csoportjának, A Város Mindenkié csoportnak szinte a kezdetektől fogva a tagja volt. Érintettként megtapasztalta a legnehezebb élethelyzetet, a kitaszítás, kizárás, gyűlöletbeszéd/gyűlöletkeltés minden formáját. Bár élete vakvágányra futott, de lelkiismerete nem engedte, hogy belenyugodjon abba, hogy a legelesettebb réteghez tartozó emberek méltóságát, jogait sértsék. Rendszeresen kiállt, hangoztatta rászoruló társai érdekvédelmét, mindig ott volt, ahol szükség volt rá.

Ha feladatot vállalt, azt hittel, szeretettel, meggyőződéssel csinálta, részt vett A Város Mindenkié Lakásmenetén, beszédet mondott a hajléktalan emberek érdekeiért, kiállt a hajléktalan ellátórendszer hibái ellen rászoruló társaiért. Több beszédében hangoztatta, hogy minden embernek joga van lakni, és arról beszélt, hogy egy igazságosabb, egyenlőségen alapuló országban szeretne élni, ami A Város Mindenkié csoport hosszú távú célja. Szomorú élethelyzete ellenére mindig hittel, reménnyel tekintett a jövőbe. Mindezeket átadta társainak is. Volt humora, szívből mosolygott, és minden buktatóból felállt, hogy továbbra is harcoljon a méltánytalanságok ellen. Egy szebb jövőt álmodott, nemcsak maga, társai számára is. 

Én hosszú évek óta a barátnője voltam. Voltak személyes élményeink, amikor átbeszélgettünk egy-egy délutánt. Jókedvvel. Reményekkel. Tervekkel. Álmodozásokkal.

Hihetetlen sokat beszéltünk a lakhatás gondjainkról, hisz hajléktalan emberként a jövőnk volt a tét. Amiben hittünk. Ötleteltünk érdekes és túl naiv elképzeléseken, és szívből nevettünk naivitásunkon, reménytelennek tűnő céljainkon. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Mindig mosolyt csalt az arcomra, mindig reményt nyújtott elkeseredett időszakomban, mindig időt szakítottunk egymásra. Két elesett ember, akik egymásba kapaszkodtak. A legelkeseredettebb hangulatunkban is kiegészítettük egymást. 

És teljesen váratlanul elfáradt a szervezete. Megbetegedett, de ezt is méltósággal, jókedvvel, humorral, reménnyel kezelte. Hitte a gyógyulást. Hitte, hogy bolondozunk még. Én is hittem. És terveztük a következő, gyógyulása utáni bolondos csajos napot.

Február 6-án döbbentem hallottam: Adri elhunyt… Itt hagyott minket. A barátait, az aktivista csoportját, most már végérvényesen, megváltoztathatatlanul.

Adrienn nem halt meg… Egy olyan hosszú úton halad, ahonnan ugyan nincs visszatérés, de fáradt teste, lelke megpihen, fájó szíve könnyebbségre talál. Adrienn hazaért, ahol valóban boldog.

A Város Mindenkié csoport tagsága, barátai, ismerősei örökre megőrzik emlékét.

Én fájó szívvel búcsúzom, de találkozunk. Addig is pihenj, álmodj szépeket Adrienn!

Lakatosné Jutka