A Menhely Alapítvány javaslatára hívott meg a soproni Flandorffer Intézet vezetője a VOLT Fesztiválra. Szándékuk szerint két helyi hajléktalan társammal akarták képviseltetni az érintetteket is az intézmény standján. Sajnos csak az egyikük vállalta a szereplést, egy költő és grafikus. A délben nyíló Civil Faluban így a Flandorffer Intézet és a Menhely Alapítvány szociális munkásai, valamint Attila és én vártuk az ébredező ifjúságot.

A helyiek filmvetítéssel és Attila képeinek és verseinek a kiállításával készültek, míg a budapesti Menhely Alapítvány a jól bevált hajléktalan Jenga játékkal kívánta szórakoztatni a nagyérdemű közönséget. Jómagam, pedig az Élőkönyvtár alkalmazását szorgalmaztam, hogy a kíváncsiskodók esetleg fél órát is beszélgethessenek magukkal az érintettekkel. Az ilyen beszélgetések mindig csökkentik a hátrányos helyzetű emberek iránti előítéleteket.

A fesztivál előtt kértem a helyi szociális szakembereket, hogy mutassák meg a város ellátó intézményeit. Kiderült, hogy a százötven-kétszáz környékbeli hajléktalan ember számára ez az intézmény nyújtja az egyetlen szállás lehetőséget. A harminc férőhelyes átmeneti szálló az országos átlagnak felel meg. Engem csak az az apróság zavart, hogy a ház falán álló táblán a hajléktalan szálló kifejezést olvashattam. A szállók hajléktalan jellegét a fővárosban nem teszik nyilvánossá, ami szerintem helyes, mert nem mindenki szereti, ha több millió ember tudja róla, hogy hajléktalan, mint az én esetemben. A hatvanfős éjjeli menedékhely is átlagos volt, habár elképzelhető, hogy egy kicsit vizesebbek a falai, mint a többié, de ez sem biztos, csak itt merték jelezni. Sajnos a hajléktalan szállóknak szánt épületek felújítására még a gombfoci egyesületeknél is kevesebb pénz jut.

2011. július 11.-re a Fővárosi Közterület-Felügyelet egyeztetést hívott össze a józsefvárosi hajléktalanügyi koncepciója kapcsán a VIII. kerületi Polgármesteri Hivatalba. A meghívó szerint „A Józsefvárosi Önkormányzat megkeresett minket, hogy segítsünk megoldani és normalizálni a hajléktalan kérdést a kerületben. Mi vállaltuk, hogy az érintetteket egy asztalhoz ültetjük konzultációra.” Noha az érintettekkel folyt volna a konzultáció, a megbeszélésre csak a kerületben működő hajléktalanellátó szervezeteket hívták meg. Szerencsére, A Város Mindenkié csoport, amely jelenleg az ország egyetlen hajléktalan érdekvédelmi szervezete, időben értesült az egyeztetésről és így meghívás nélkül is részt tudtunk venni a tagjainkat közvetlenül érintő tárgyaláson.

Az egyeztetésen való megjelenésünk láthatóan felháborította Pető György levezető elnököt, aki a Fővárosi Közterület-Felügyelet vezetője. Végül azonban mégis részt vehettünk a megbeszélésen és a végén még szót is kaptunk, aminek nagyon örültünk, hiszen úgy véljük, nem lehet a hajléktalanságról érdemben beszélni a hajléktalan emberek képviselőnek részvétele nélkül.

Az egyeztetés apropóját az a kerületi vezetés részéről megfogalmazódó igény adta, hogy a kerületet „tehermentesítsék” a hajléktalanellátás okozta nehézségektől (erről 2011 szeptemberében népszavazást is tartanak a kerületben). Tény, hogy a VIII. kerület területén található a fővárosi hajléktalanellátó intézmények 60 százaléka. Azonban az is tény – és erre az egyeztetésen fel is hívták a szociális szakmai képviselői a kerület vezetőinek figyelmét – hogy a kerület nem teljesíti a törvényben előírt kötelezettségét, vagyis nem tart fenn egyetlen nappali melegedőt sem. Fontos adat, hogy Józsefváros önkormányzatának a hajléktalan-ellátásra fordított éves kerete összesen 1 millió forint, amelyből egy utcai szociális munkás szolgáltatást finanszíroz.

2011. július 3-án vasárnap volt a REPLIKA társadalomtudományi folyóirat legújabb, a köztéri kirekesztés és a hajléktalanság témáját feldolgozó számának nyilvános bemutatója. A BMSZKI Dózsa szállóján megtartott rendezvény nemcsak a folyóirat témaválasztása miatt volt érdekes nekünk, hanem azért is, mert A Város Mindenkié két tagja szerkesztette a lapszámot, szerepel benne az egyik hajléktalan tagunk életútját bemutató interjú, sőt, az egyik tanulmányt szintén az AVM egy tagja fordította.

A bemutató nagyon érdekes élmény volt! A szerkesztőkön (Misetics Bálint és Udvarhelyi Éva Tessza) és az interjút jegyző tagunkon (Némedi Lászlóné Gabriella) kívül Borbíró Andrea kriminológus és Nagy Zoltán szociális munkás vett részt a helyszíni beszélgetésen, ami messze túlmutatott a lapszám bemutatásán – a résztvevők a köztéren élő emberek kirekesztésének újabb és újabb magyarországi megnyilvánulásairól beszélgettek, és az ezekre adható lehetséges válaszokról.

Az este egyik legjobb része az volt, amikor a közönség kérdezhetett a beszélgetőpartnerektől. Csak hajléktalan emberek tettek fel kérdéseket, így az ő közvetlen tapasztalataik és véleményük alapján folyhatott tovább a beszélgetés. A kerekasztalt kötetlen beszélgetés és barátkozás követte, az estét pedig David Yengibarjan világhírű harmonikaművész kicsit búskomor, de annál szebb koncertje zárta.

Képek a bemutatóról itt.

A bemutató hanganyagának első része meghallgatható itt.

A Replika megvásárolható az Írok Boltjában és a L'Harmattan könyvesboltban.

2011. július 6.                                                                                                       Dósa Mariann

A közterületen élő hajléktalan emberek igen sokszor válnak zaklatás vagy erőszak áldozatává. Kiszolgáltatott helyzetük miatt a hatóságok (pl. Rendőrség, Közterület-Felügyelet) visszaéléseinek és zaklatásainak is gyakrabban vannak kitéve, és kevésbé tudják jogaikat érvényesíteni. A Város Mindenkié évek óta dolgozik azon, hogy javítson az utcán élő emberek helyzetén a jog- és érdekvédelem eszközeivel. Többek között ezért készítettük el a köztéri jogi kisokost és indítottuk útjára az Utcajogász programot. Annak érdekében, hogy még jobban tudjuk képviselni az utcán élő emberek jogait és érdekeit, 2010. novemberében személyes egyeztetést javasoltunk a Fővárosi Közterület-Felügyelettel.

Az együttműködést azért kezdeményeztük, mert meggyőződésünk, hogy a közterületen élő hajléktalan emberekkel kapcsolatos intézkedések megtervezésébe az érintetteket, vagyis a hajléktalan embereket is be kell vonni, hiszen ők ismerik legjobban a problémákat, és ők tudják legjobban, mi lehetne a megoldás. Hajléktalan embereket tömörítő csoportként felajánlottuk, hogy segítünk az érintettek véleményének és javaslatainak közvetítésében a Felügyelet felé.

2011. január 12-én tartottuk az első személyes egyeztetést a Közterület-Felügyelettel. A megbeszélés résztvevői Borbély László titkársági osztályvezető, Gabnai Viktória PR- és sajtóosztály-vezető, Klausz Csilla, a Társadalmi Megbékélés Program koordinátora, valamint A Város Mindenkié képviseletében Bene Géza, Szigeti Adrienn, Takács Attila és Udvarhelyi Éva Tessza voltak. A megbeszélésen a kölcsönös bemutatkozás után Borbély László tájékoztatott minket a Társadalmi Megbékélés Programról és hangsúlyozta, hogy a közterület-felügyelők csak akkor lépnek fel az utcán élő emberekkel szemben, ha szabálysértés történik. A Város Mindenkié képviselői elmondták, hogy csoportunk célja az együttműködő kapcsolat kialakítása, majd előadták javaslataikat.

Az ún. albérleti támogatás egyike kevés azon lehetőségeknek, amik a hajléktalanságból való kijutást segítik. Erre a támogatásra minden hajléktalan ember pályázhat, aki rendelkezik szociális munkás ajánlásával. Az alábbi anonim beszámolóból azonban kiderül, hogy nem is olyan könnyű a hozzájutás ehhez a támogatáshoz. Pedig mind az államnak, mind az ellátórendszernek, mind a hajléktalan embernek az az érdeke, hogy az érintett minél hamarabb és minél kevesebb traumával jusson ki a hajléktalanságból.

Először a személyes tapasztalatok. Soha senki NE akarjon kikerülni a hajléktalanságból! Z.-né két évig dolgozott azon, hogy sikerüljön, de olyan akadályokat támaszt a rendszer, hogy elképesztő! Májusban járt le a jogviszonya az egyik átmeneti szállón. Két évvel ezelőtt az "esetkezelő" szociális munkásával egyeztetett, hogy az ún. Szobabérlők Házába szeretne majd menni. Akkor a szociális munkás azt mondta: csak akkor adható be pályázat, ha fel tudja mutatni az "előtakarékosság" összegét. Amikor meglett az összeg, az esetkezelő valahogy soha nem ért rá. Végül eljött a napja, amikor sikerült összejönniük és akkor derült ki - Z.-né számára -, hogy "befagyasztották" a Szobabérlők házába szóló pályázatokat, olyan sok a jelentkező (és ezt már áprilisban tudták).

2011 júniusában meglátogattam a Jane Addams Hull-House múzeumot Chicagóban. Jane Addams az észak-amerikai ún. settlement mozgalom egy kiemelkedő alakja, amely a szociális munka egy a 19. században kialakult progresszív ága. A Hull House nemcsak Jane Addams otthona volt, hanem egy közösségi és szociális központ Chicago legszegényebb, főként bevándorlók által lakott Near West Side negyedében.

A Város Mindenkié Angol órái 2010-ben kezdődtek miután a csoport szimpatizánsai részéről felajánlás érkezett, hogy amennyiben lenne rá igény, akkor megoldató lenne. Az órákat először egy Darya nevű New Yorkból érkezett diák tartotta. Daryát barátainkon, a Picture the Homeless-en keresztül ismerjük, mert velük önkénteskedett. Ekkor az órák angol nyelven folytak és Kiss Juli segített a tolmácsolásban.

Az órák eleinte A Város Mindenkié irodájában folytak, de később egy időre áthelyeztük a Kaszinó nevű kulturális művészeti helyre. A Város Mindenkiében a tagok számára a nyelvtanítás ingyenes. Ez az első szakasz 2010. június 15-ével befejeződött, mert lezárult a tanítási év és Darya visszautazott New Yorkba.

2010. szeptemberében Kiss Juli újraszervezte az angolórákat és egy Kate nevű New York-i kutatótársával. Egy pár hónap után rájöttünk, hogy nehéz haladni csoportban, mert a hajléktalan és szegény résztvevők nagyon különböző szinten beszélnek angolul. Ezért csoportos foglakoztatás helyett a diákok egyéni igényinek figyelembe vétele lett a cél. Ezért meghirdettük a CEU-n (Közép-Európai Egyetem) tanuló diákok között egy önkéntes nyelvképzési program. Erre a felhívásra igen szép számmal jelentkeztek önkéntes segítők. 2011. februárjától egyéni órák folynak, ahol minden diáknak vagy egy saját oktatója. Ez igen sikeresen fejleszteti a nyelvtanulást.

2011. július 5-én került tárgyalásra az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság ülésén a Szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX törvény módosítását célzó előterjesztés, amelynek célja, hogy elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntethetővé tegye a közterület "életvitelszerű lakhatásra" való használatát, illetve az ehhez használt ingóságok közterületen való tárolását.

Több mint másfél éve minden hét keddjén 16 és 17 óra között a Város Mindenkié rádiós alcsoportjának műsora hallható a muzsikusradio.hu programjai között. Feladatunk, hogy a hajléktalan érdekvédelmi csoport megelőző heti munkájáról, annak legfontosabb, és a rádiót hallgatni tudó célcsoport számára érdekes hírekről beszámoljunk.

Az alcsoportnak vannak fix tagjai és célunk, hogy minél több AVM-es tag – aki  hajlandóságot és képességet érez magában a munkában való részvételre természetesen - teret kapjon és bekapcsolódjon mind az előkészítő munkába, mind pedig a tényleges adásba.  Az a munkamódszerünk, hogy "vetésforgóban" minden adást más szerkeszt és vezet az előző héten, a szerkesztőségi megbeszélésen közösen eldöntött formát követve (mind a személyek, mind a témák vonatkozásában).

Nem titkolt célunk, hogy ezekkel az adásokkal is hozzájáruljunk a hajléktalansággal kapcsolatos szemléletváltozáshoz, és újabb tagokat, pártolókat, aktivistákat nyerjünk meg az ügyünknek, mely – mint ezt a csoportunk eddigi ténykedése is bizonyította – NEMCSAK a most effektive hajléktalan élethelyzetben lévő emberekről szól, hanem a prevencióról, a megoldások jó magyar és külföldi módszereinek  ismertetéséről, átvételének lehetőségéről. Igyekszünk aktuálisak lenni és minden olyan akciónkról is hírt adni, ahová meghívást közvetítünk minden érdeklődő felé.

Csaknem minden adásunkban a témához kapcsolódóan meghívott "külsős" vendégeink is vannak, akik az adott téma szakértői és más oldalról is megvilágítva az adott témát hozzájárulnak ahhoz, hogy az elérhető összes információ birtokában tudjuk tájékoztatni a hallgatókat.

Reményeink szerint hamarosan visszaáll az a rend is, hogy akik a fenti, nem túl kedvező időpont ellenére is  szeretnék nyomon követni adásainkat, azok a muzsikusradio.hu-n és a jelen blogon is utólag meg tudják hallgatni az adást.

Köszönet a Muzsikus Rádió vezetőjének a lehetőségért, hallgatóinknak pedig a pozitív visszajelzésekért, véleményekért és kritikai megjegyzésekért.

2011. június 17.                                                                                                    Orbán Anna

2011. június 9-én a New York-i Husz János templomban megnéztem a Hellter Shelter című előadást, amely a New York-i Theater of the Oppressed (Elnyomottak színháza) és a templom színházi társulatának közös produkciója. Az előadás az elnyomottak színházának módszertanán alapult, amely a társadalmi színház Brazíliában kifejlesztett változata. Lényege, hogy a társadalom kirekesztett tagjainak problémáira a színház segítségével hívja fel a figyelmet és az elnyomott közösség, valamint a közönség aktív bevonásával segíti a problémák fel és elismerését, majd lehetőleg rendszerszintű megoldását.

A Hellter Shelter című előadást egy kb. tíz főből álló amatőr társulat játszotta, melynek tagjai mindannyian megtapasztalták a hajléktalanságot. A tagok többsége jelenleg is hajléktalanszállón vagy köztéren él, de van közöttük olyan is, akinek sikerült támogatott lakhatásba kerülni. Az előadás témája a New York-i hajléktan-szállókon uralkodó állapotok és bánásmód. A viszonylag kiterjedt szociális ellátás és a „szálláshoz való jog” hivatalos elismerése ellenére a New York-i hajléktalan embereknek sajnos sok esetben a budapestihez hasonló negatív tapasztalataik vannak.

Az előadás első felében egymást követő jelenetekben mutatták be a társulat tagjainak személyes történeteit. Egy jelenetben hosszú sor áll egy éjjeli menedékhely előtt. Miközben a legtöbb sorban állót elutasítják, és a következdő – éjféli – beengedésre rendelik vissza, néhány olyan ügyfelet, akik jóban vannak a biztonsági őrökkel vagy a szociális munkással, soron kívül beengednek. Ez sokakat felháborít. Egy másik jelenetben egy transznemű hajléktalan próbál bejutni egy férfiszállóra, de mindig elutasítják, mert a számítógépes rendszer nőként tartja számon. Egy harmadikban, egy éjjeli menedékhely zsúfolt termében az egyik bentlakó ellopja egy társa sapkáját, aminek verekedés lesz a vége. A teremfelügyelő mindeközben alszik, és miután felriad, éppen azt a férfit teszi felelőssé a helyzetért, akit ártatlanul megvertek. A sérült férfi ezután egy egyházi szállóra próbál bejutni, ahol a felvételi interjú során a következő három kérdést teszik fel neki: 1. Van-e valamilyem függősége (pl. kábítószer, alkohol, gyógyszer)? 2. Van-e valamilyen mentális problémája? 3. Hisz-e Jézus Krisztusban? Miután a férfi mindhárom kérdésre nemmel válaszol, a szociális munkás közli vele, hogy nem tudja felvenni, mert a szervezetnek teljesítenie kell egy bizonyos kvótát a legsebezhetőbb célcsoport ellátása terén, és ő egyik kritériumnak sem felel meg. Az előadás egyik utolsó jelenetében egy ügyfél a szálló szociális munkásánál tesz panaszt a szobájában hemzsegő élősködőkkel kapcsolatban (poloska, rüh), de a szálló alkalmazottja tagadja, hogy ilyen probléma előfordulna az intézményben. Az előadást a társulat tagjainak mindennapi életéről készített videófelvételei színesítették.