Erzsébet hónapok óta küzd azért, hogy hazavihesse gyermekét a kórházból. Hónapokig hiába keresett anyaotthont, kislánya születésekor úgy tűnt, már néhány naposan nevelőszülőkhöz kerül a baba, hiszen Erzsébet nem talált magának lakhatási lehetőséget. Mindez annak ellenére történt, hogy a gyermekvédelmi törvény és az ENSZ Gyermekjogi egyezménye is kifejezetten tiltja a gyermek anyagi okok miatti kiemelését a családjából. A Város Mindenkié segítségével újra felkereste az anyaotthonokat, de így sem járt sikerrel. Végül a médianyilvánosság hatására fél évre lakást ajánlottak neki, és rengeteg adomány is érkezett.

Azt gondolnánk, hogy itt a küzdelem végetért, de a lakásfelajánlás és a gyermek ideiglenes elhelyezéséről szóló határozat visszavonása, Erzsébet kiköltözése között három teljes nap telt el. Ezalatt egyáltalán nem volt biztos, hogy Erzsébet a kisbabával együtt fogja elhagyni a kórházat, miközben mindennap azt mondták, másnap már hazamehetnek a kislánnyal. A kórház elhagyásának napján reggeltől délután fél 5-ig várakozott a lakástulajdonos és Erzsébet a gyámhivatal határozatára, majd a zárójelentésre.

Ebben az esetben csak civil összefogás és egy lakásfelajánlással sikerült elérni, hogy Erzsébet együtt maradhasson a gyermekkel. A kialakult embertelen helyzetért semelyik intézmény nem vállalta a felelősséget. A szociális ellátók a férőhelyek hiányára hivatkoztak, amikor elutasították az anyát. A gyámhatóság a hatályos törvényekre hivatkozott, amikor nem megfelelő lakhatásnak minősítette a hajléktalanszállón található saját szobát, ahol az édesanya terhessége alatt élt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig a szociális intézmények ellátási kötelezettségére hivatkozott, amikor a sajtó hozzájuk fordult azzal kapcsolatban, hogyan történhet meg mindez Erzsébettel. A gyermek pedig eközben majdnem nevelőszülőkhöz került.

A Város Mindenkié csoport szerint az államnak kellene gondoskodnia arról, hogy minden otthontalan szülő számára garantált legyen: anyagi okok miatt nem választhatják el gyermekétől. Ehhez a szociális-bérlakáshálózat fejlesztésére lenne szükség, és arra, hogy az állam gondoskodjon az üresen álló lakások szociális célú hasznosításáról (hiszen Erzsébetnek többen is felajánlották üresen álló ingatlanjukat). Erre lehetne jó megoldás a más országokban jól működő szociális bérlakás-ügynökségek létrehozása. Ameddig ez nem jön létre, addig az államnak átmeneti krízismegoldásként anyaotthonokban, családok átmeneti otthonaiban kellene férőhelyet biztosítania a rászorulóknak.

Előremutató az Utcáról Lakásba Egyesület Elsőként Lakhatást programja, amelynek keretében többek mellett most egy négygyermekes anya költözhet hamarosan önkormányzati bérlakásba gyermekeivel, akik jelenleg azért élnek gyermekotthonban, mert a szülők elvesztették lakhatásukat (azóta az édesapa elhunyt).

A Város Mindenkié csoport lakáspolitikai javaslatairól bővebben itt olvashat.

A gyermekvédelmi törvényből az következik, hogy a szocális ellátórendszernek segítenie, támogatnia kell a rászorulókat, a gyermek családból kiemelése pedig csak végső esetben történhet meg, és semmiképpen sem anyagi okokból. Reméljük, Erzsébet ügye felhívja a figyelmet arra, hogy a valóságban gyakran nem ez történik.

A Város Mindenkié számos olyan üggyel foglalkozott, amelyekben anyagi okok miatt emeltek ki gyermeket a családból, vagy azzal fenyegettek. A problémára a Társaság a Szabadságjogokért is felhívja a figyelmet nemrég indult sorozatukban, amelynek eddig az első és második része jelent meg.