1. Hajléktalanság és lakhatási szegénység Magyarországon

Ma Magyarországon lakhatási válság van. Több ezer ember él az utcán és hajléktalanszállón, több százezren rettegnek a kilakoltatástól vagy húzzák meg magukat zsúfolt, egészségtelen lakásokban, mert a piaci árú albérletre és a jelzáloghitelre gyakorlatilag nincsen alternatívájuk. A szociális bérlakások aránya európai szinten hazánkban az egyik legalacsonyabb (2-3%), és a KSH szerint kb. félmillió lakás áll üresen, kihasználatlanul.

Becslések szerint ma Budapest utcáin minimum 3000 ember él, és kb. ugyanennyien élnek közterületen a vidéki városokban összesen. Ők a fedél nélküliek. Az ún. effektív hajléktalanok (akik fedél nélküliek, vagy pl. a hajléktalanszállókon, kórházakban és munkásszállókon lakók) száma országosan kb. 30 ezer fő. A lakástalanok száma (akik vagy effektív hajléktalanok, vagy nincs önálló rendelkezésű, biztonságosnak mondható lakhatásuk), minimum 1,6 millió fő, míg az otthontalanok száma (akik lakástalanok, vagy rendelkeznek ugyan önálló lakással, de az fizikai színvonala, laksűrűsége miatt nem alkalmas az elemi szükségletek kielégítésére) legalább 3 millió fő.[1] Balog Zoltán szerint ma Magyarországon másfél millió ember él méltatlan körülmények között, szegénységben.[2] A Habitat for Humanity becslése szerint hazánkban egymillió ember él lakásszegénységben.[3] Szociológiai becslések szerint minimum 750 ezer embernek okoz gondot a lakhatás megfizethetősége.[4]

Bármilyen adatot is nézünk tehát, egyértelmű: azok a hajléktalan emberek, akiket az utcán, aluljárókban és tereken látunk, csupán a lakásszegénységben élő emberek töredékét, ezen belül a jéghegy látható csúcsát képviselik. Az utcai hajléktalanság csak a lakásszegénység szélsőséges formája. E csoport társadalmi utánpótlását jelentik a lakásszegények fent említett csoportjai. Ezért a hajléktalanság megszüntetése érdekében a hajléktalan emberek támogatásán túl a megelőzésre is hangsúlyt kell fektetni.

2. A kriminalizáció nem megoldás

A belügyminiszter által előterjesztett törvényjavaslat a legszegényebb emberek létét tenné büntethetővé, vagyis azt a tényt tenné szabálysértési tényállássá, hogy ma több tízezer magyar állampolgárnak, hogy nincsen hol laknia. Ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják, akkor a legelesettebb honfitársainknak félniük, rejtőzködniük kell majd. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal nehezebben érik majd el őket a szociális ellátó intézmények, valamint a jó szándékú polgárok. Ennek különösen súlyos következményei lehetnek a téli krízisidőszakban, amelynek során a fedél nélkül élő emberek fokozottan ki vannak kitéve a végtagok elfagyása és a kihűléses halál veszélyének.

Mindezeken túl azonban fontos leszögezni, hogy a hajléktalanság nem rendészeti vagy esztétikai probléma, hanem a (lakhatási) szegénység egyik legszélsőségesebb formája, és így nagyrészt a megfelelő társadalom- és lakáspolitika hiányának a következménye. Mivel a probléma maga strukturális, így a megoldásoknak is rendszerszintűeknek kell lenni. A kriminalizáció csupán látszatmegoldás, amelyre az Alkotmánybíróság és az Alapvető Jogok Biztosa is felhívta már a figyelmet. Az AB 2012-es határozatában, amelyben alkotmányellenesnek találta a jelenlegihez nagyon hasonló korábbi törvényt a bírák megállapították, hogy „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie.” Szabó Máté ombudsman pedig 2007 óta több alkalommal is hangsúlyozta: megengedhetetlen az, hogy a közterületen élő hajléktalan emberek kérdését városképi problémaként kezeljék.

3. Mi a megoldás?

A hajléktalanság és a tömeges lakásszegénység felszámolásához nem elegendő a viszonylag költséges és alacsony hatékonysággal működő hajléktalanellátó-rendszer fenntartása és bővítése. Jelenleg ugyanis önerőből lényegében képtelenség a hajléktalan-ellátásból kikerülve megfelelő és megfizethető lakhatásba jutni. A Város Mindenkié csoport évek óta olyan átfogó lakhatási program kidolgozását követeli a települési önkormányzatoktól és a mindenkori kormányzattól, amely megelőzi és nemcsak menedzseli a tömeges hajléktalanságot. Ehhez nemcsak a szociális bérlakások számát, de az alacsony jövedelmű emberek számára is elérhető lakhatási támogatások összegét is radikálisan emelni kell.

1. A kikényszeríthető lakhatáshoz való jog törvénybe foglalása

A felelős lakáspolitika kialakításának első lépése, hogy a lakhatáshoz való jogot olyan módon foglalják törvénybe, amely az állam és az önkormányzatok számára kötelezettséget teremt az aktív lakáspolitikára. A lakhatáshoz való joggal kapcsolatban nagyon sok tévképzet kering, amelyeket az alábbiakban tisztázunk.

• Mit jelent a kikényszeríthető lakhatáshoz való jog?

A többek között Angliában és Franciaországban létező kikényszeríthető lakhatáshoz való jog azt jelenti, hogy a jogszabály alanyi jogosultságot biztosít egy törvényileg meghatározott minimális lakhatásra. Ha az állam elmulasztja ennek biztosítását, akkor ez jogi úton kikényszeríthető. Más országok gyakorlata szerint ez a jogszabály az első lépésben a legsérülékenyebb csoportoknak (idősek, betegek, mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők, várandós nők, gyermekes szülők, volt állami gondozottak, családon belüli erőszak áldozatai), majd később mindenki számára megfelelő lakhatást biztosítását írja elő.

• A Város Mindenkié azt akarja, hogy mindenki ingyen lakást kapjon?

A lakhatáshoz való jog azt jelenti, hogy megfelelő szociálpolitikai intézkedésekkel az államnak olyan körülményeket kell teremtenie, hogy a lakhatás a szegény emberek számára is megfizethetővé váljon. A lakhatáshoz való jog magában foglalja az elhelyezés nélküli kilakoltatás tilalmát, és azt, hogy a társadalom minden tagja számára elérhető kell, hogy legyen a megfelelő színvonalú, azaz ivóvízzel, fűtéssel, világítással, csatornázással ellátott lakhatás. A lakhatáshoz való joggal az állam nem ingyen lakást biztosít, hanem olyan intézményrendszert épít ki és olyan lakhatási lehetőségeket teremt, amellyel az alacsony jövedelmű emberek is biztosítani tudják a lakhatásukat, és a bajba jutott emberek ki tudnak jutni nehéz helyzetükből.

• Mit jelent a lakhatáshoz való jog a gyakorlatban?

Magyarországon kirívóan alacsony a közösségi tulajdonú lakások aránya mind a társadalmi igényekhez, mind az európai átlaghoz viszonyítva, pedig a lakhatáshoz való jog érvényesülésének alapja a kiterjedt közösségi lakásszektor és egy jól működő lakástámogatási rendszer. A jelenlegi, kb. 130 ezer önkormányzati lakás helyett létre kell hozni egy legalább 300 ezer szociális bérlakásból álló közösségi lakásszektort. Ezen kívül, a lakástámogatások rendszerét újra kell szabályozni, hogy igazságosabb legyen. A támogatásoknak sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Vagyis az eddigi gyakorlattal szemben, amelynek során a lakhatásra fordított források többsége a társadalom felső rétegeinek lakástulajdonlását támogatta, a támogatások jelentős részét kell az alacsony és közepes jövedelmű háztartások lakhatását támogatására fordítani.

2. Üres önkormányzati és magánlakások szociális célú hasznosítás

Ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű lakás álljon rendelkezésre a fenti jog érvényre juttatásához, szükség van a jelenleg üresen álló önkormányzati lakások és épületek hasznosítása, illetve a magántulajdonban lévő üres lakások szociális alapú kiadásának ösztönzésére. Ennek sokféle módja lehet, az alábbiakban néhány lehetséges megoldást sorolunk fel.

• Az üres ingatlanok nyilvántartása és a statisztikai adatok nyilvánossá tétele.

A nyilvántartás célja, hogy a hosszú ideig (akár évekig) teljesen magukra hagyott épületek és lakások láthatóak legyenek az önkormányzatok, az állam és a civil kezdeményezések számára, és bevonhatóak legyenek az üres lakások hasznosítását célzó programokba.

• Felmérés arról, hogy a jelenleg nem lakás célú ingatlanokat milyen feltételekkel lehetne lakássá alakítani.

Az önkormányzatok és/vagy az állam végezzen felmérést arról, hogy az üresen álló önkormányzati, nem lakás célú helyiségek közül mennyit és milyen feltételekkel lehetne lakássá alakítani. A lakásként nem hasznosítható helyiségeket tegyék elérhetővé társadalmi szervezeteknek, kisebb cégeknek, amelyek fellendíthetik a város életét.

• Kedvezményes állami hitelkeret a tulajdonosoknak arra, hogy felújítsák és kiadják az üresen álló lakásokat, épületeket.

A kedvezményes hitelkeret feltétele, hogy a tulajdonosnak meghatározott ideig (pl. minimum a hitel visszafizetéséig) szociális kritériumok alapján, a piaci árnál alacsonyabb bérleti díjon kell kiadnia a lakását.

• Civil kezdeményezések bevonása a lakások, épületek felújításába.

Számos civil szervezetnek van tapasztalata abban, hogyan lehetne a (leendő) bérlőkkel közösen rossz állapotú lakásokat felújítani. Ez viszonylag olcsó és hatékony megoldás mind az önkormányzatok, mind a bérlők számára.

• Az üresen álló, rosszabb állapotú helyiségek, épületek átmeneti hasznosítása.

Jogi lehetőséget kell teremteni arra, hogy a tulajdonos átmeneti használati szerződést kössön egy személlyel, csoporttal vagy szervezettel, ami lehetővé teszi az épület legális, de átmeneti jellegű használatba vételét addig, ameddig eldől az ingatlanok sorsa. Egy ilyen szerződéssel a használatba vevők nem fizetnek lakbért, viszont vállalják az épület karbantartását és a rezsi kifizetését. A felek megállapodnak egy méltányos felmondási időben, hogy a használatba vétel stabil jellege biztosítva legyen.

• Szociális lakásügynökségek kialakítása az üresen álló ingatlanok hasznosítására.

A szociális lakásügynökségeket cégek, civil szervezetek vagy önkormányzatok is működtethetnék. A lakásügynökség feladata a szociális bérlakások fenntartása, amelybe beletartozna az üresen álló, magántulajdonú lakások hasznosítása. Miközben a tulajdonos vállalja, hogy a piacinál alacsonyabb bérleti díjat szab meg, a lakásügynökség garantálja neki, hogy megkapja a bérleti díjat, és ugyanolyan állapotban kapja vissza a lakást.

• Kezelési rendszer az üresen álló, magántulajdonban lévő lakások hasznosítására.

Az önkormányzat vagy állam – szerződésben rögzített időtartamra – kezelésbe veszi az üresen álló épületet vagy lakást, és szociális alapon bérbe adja.

• EU-s pénzek lehívása és megfelelő felhasználása a szociális bérlakások fejlesztésére.

Az Európai Uniónak több forrása is van az integrált városrehabilitációra és a szociális bérlakások fejlesztésre, amit a magyar kormány nem használ ki. Ezekből a forrásokból többek között az üres lakások hasznosítását támogató programokat lehetne finanszírozni.

• A hosszú ideig üresen álló lakások, épületek megadóztatása.

A bevételt az önkormányzat vagy az állam különítse el és fordítsa lakhatási programok támogatására. Amennyiben a tulajdonos újból elkezdi lakásként hasznosítani az ingatlant, akkor nem kell adót fizetnie. A cél az, hogy ezek a lakások megint ki legyenek adva és emberek lakhassanak bennük.

3. Elsőként lakhatás program bevezetése

Ha ma valaki Magyarországon elveszíti a lakhatását, akkor a családjánál vagy ismerősöknél kell meghúznia magát. Ha erre nincs lehetőség, akkor egy idő után bekerül a hajléktalanellátó-rendszerbe vagy egy családok átmeneti otthonába. Ha egyáltalán befér! Ugyanis az ellátórendszer kb. 10 ezer embernek tud szállást nyújtani, miközben azoknak az embereknek a száma, akiknek átmeneti szállásra lenne szüksége, ennél sokkal magasabb. Azok, akik számára nincs hely a rendszerben az utcán kénytelenek élni, kunyhót vagy sátrat építenek vagy valamilyen nem lakáscélú helyen húzzák meg magukat. Gondolhatnánk tehát, hogy azok a szerencsések, akik bekerülnek egy szállóra. Azonban ez sajnos nem feltétlen van így, hiszen a hajléktalanellátó-rendszer elsősorban életet ment, de a hajléktalanságból való kijutásra nem nyújt megoldást. A jelenlegi rendszer alternatívája az elsőként lakhatás megközelítés, amit az alábbiakban mutatunk be.

• Mit jelent az ellátórendszer lépcsőzetes logikája?

A szociális ellátásban uralkodó szemlélet szerint a hajléktalan emberek lépcsőzetesen kell, hogy lakásba jussanak: az utcáról először éjjeli menedékhelyre kerülnek, majd bekerülnek egy átmeneti (fizetős) szállóra, és utána lakásba. Ezzel a megközelítéssel két probléma is van: az egyik, hogy a lépcső utolsó foka hiányzik, vagyis nincsenek megfizethető albérletek és szociális bérlakások. Nagyon sok embernek hiába jár le az átmeneti szállón eltölthető ideje, nem tud továbblépni, így fennáll a veszély, hogy újra az utcára kerül. A másik, hogy a megfizethető lakások hiánya miatt a lépcsőzetes út nagyon hosszú ideig is eltarthat, és ez rossz mind az ellátórendszerre, mind pedig az érintettekre nézve. Az ellátórendszernek azért rossz, mert egy-egy embert indokolatlan hosszú ideig kell ellátnia anélkül, hogy bármit is javulna a helyzete, az érintettnek pedig azért, mert hajléktalanként élni megalázó és nagy egzisztenciális bizonytalansággal jár.

• Mi az Elsőként lakhatás megközelítés?

Az Elsőként lakhatás a hajléktalanellátó-rendszer kudarcával néz szembe, komolyan véve a rászoruló embereknek azt az igényét, hogy „Egy otthonra van szükségem, ahol élhetek”. Vagyis ez a megközelítés a hajléktalanság megoldását elsősorban a lakhatás biztosításban látja, ami a társadalmi életben való teljes értékű részvétel alapja. Itt tehát a tartós és önálló lakhatás nem egy cél, amit hosszas „felkészülés” során kell elérni, hanem a segítő munka és a továbblépés kiindulópontja. Noha ez a megközelítés alapvetően mindenkit képesnek tart arra, hogy lakásban éljen és fenntartsa azt, azzal is tisztában van, hogy van, akinek ehhez támogatásra, segítségre van szüksége. Ezért az Elsőként lakhatás programban is dolgoznak szociális munkások, akik segítenek a lakhatás megtartásában és az ügyfél egyéb szociális és egészségügyi problémáinak megoldásában, amennyiben szükséges. A különbség az, hogy a szociális munkás nem egy hajléktalanszállón, hanem az ügyfél saját otthonában segít.

• Kipróbálták már ezt a módszert valahol?

A módszert elsőként az 1990-es évek elején az USA-ban próbálták ki, úttörője Dr. Sam Tsemberis pszichiáter. Azóta az USA-ban ez egy államilag támogatott programmá vált és több európai országban is alkalmazzák már. Noha Magyarországon több szakember írt róla, gyakorlati megvalósítása még gyerekcipőben jár. Ide sorolhatjuk az AVM „utcáról lakásba” kezdeményezését Kőbányán, valamint a TÁMOP keretében futó kísérleti albérleti programokat.

• Mik az elért eredmények?

Egy amerikai kutatásban összehasonlították az Elsőként lakhatás modellt a ma Magyarországon is uralkodó lépcsőzetes hajléktalan-ellátással. A kutatásban 225 súlyosan mentálisan sérült hajléktalan ember vett részt, akinek egy csoportja önálló lakhatást kapott, míg a másik csoport pedig bekerült az ellátórendszerbe. A hároméves kutatás azt igazolta, hogy az Elsőként lakhatás módszerrel még ennél a különösen sérülékeny csoportnál is nagyobb eséllyel lehet tartós sikereket elérni a lakhatás megtartásában: míg az első csoport 3%-a lett csak újra fedélnélküli, a második csoportban ez az arány 25% volt. Vagyis ez a megközelítés nemcsak jelentősen csökkenti a hajléktalan emberek számát, de nagy valószínűséggel meg is előzi az újból hajléktalanná válást.

• Mennyibe kerül az Elsőként lakhatás?

Az Elsőként lakhatás program lényege, hogy annak a pénznek egy részét, amit jelenleg a hajléktalanellátó-rendszer fenntartására és bővítésére költünk, a hajléktalan emberek tartós lakhatásának megteremtésére fordítsuk. Vagyis ez a megközelítés semmivel sem kerül többe, viszont tartósabb megoldást biztosít, mint a jelenlegi nagy és egyre növekvő ellátórendszer. A Város Mindenkié csoport álláspontja szerint az új hajléktalanszállók megnyitása és a férőhelyek folyamatos bővítése helyett az ezekre szánt pénzt inkább arra kellene használni, hogy a fedél nélkül élő emberek lakhatási támogatás segítségével tartós lakhatásba kerüljenek, és ott kaphassák meg a szükséges szociális munkás és egyéb támogatást.

Kik vagyunk?

A Város Mindenkié csoport olyan hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt aktivistákból és szövetségeseikből áll, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Célunk, hogy kiálljunk a hajléktalan emberek méltóságáért és küzdjünk a lakhatáshoz való jogért. A szervezet minden tevékenységében – a döntéshozástól az akciók szervezéséig – a hajléktalan emberek vezető szerepet játszanak.