Lakatos Bertalanné vagyok, 1955-ben születtem Budapesten. Életem nagyobb felét itt is éltem le, hisz a Budapest II. ker. Rózsadombon nőttem fel a Cseppkő u-i intézetben. Szüleim is itt éltek, egymástól külön, a III. és a XII. kerületben, de igazán szülő-gyermek kapcsolat nem volt köztünk. Néha-néha láttuk egymást, beszéltünk rövid mondatokat, ennyit kaptam én belőlük.

17 évesen - házasságkötés útján - kerültem ki az intézetből. Első házasságom Miskolchoz kötött, s talán boldog is lehettem volna, ha a szeretetemet viszonozta volna volt férjem. Rengeteg megalázás, verés jutott osztályrészül, mégis 17 évnek kellett eltelnie, hogy kilépjek ebből a brutális házasságból.

Második férjemmel Miskolchoz közel kerültem össze, de olyan sok gond szakadt a nyakunkba, hogy képtelenek voltunk megbirkózni velük. Így lettünk 1993-tól hajléktalanok. A Város Mindenkié csoportot személyes problémám útján, más közvetítésével ismertem meg. Első perctől szimpatikus volt számomra, hogy ez a csoport - hajléktalan emberek és szimpatizánsaik - végtelen hittel, hatalmas erővel, közösen akarnak tenni és tesznek a megbélyegzés és megaláztatás ellen, valamint együtt harcolnak az igazságosságon alapuló jogokért. Megvédik a mély szegénységben, hajléktalanként élő emberek méltóságát, harcolnak a diszkrimináció ellen!

Jó érzés köztük lenni, együtt dolgozni, ezért lettem AVM-tag.  

Az AVM további tagjainak bemutatkozása itt.

1980. augusztus 7-én születtem Gyergyószentmiklóson. Nehéz családi helyzetem volt. Háromévesen a szüleim kidobtak és nem is törődött egyik sem velem. Félig nagyanyám, félig a gyermekotthon nevelt föl.

Magyar iratokkal rendelkeztem, így elindultam szerencsét próbálni. Voltam külföldön három évet, de miután lenyúlták az irataimat, kénytelen voltam visszafordulni és Pesten szálltam le. Megismertem a Kürt utcai nappali melegedő egyik dolgozóját, aki eligazított egy szállóra, ahol éjszaka menedéket találtam. Egy nap betoppant a Kürtbe az egyik haverom egy lány kíséretében, akivel megismerkedtem és így kerültem az AVM-be és az Utca és jog kutatócsapatba.

Az AVM további tagjainak bemutatkozása itt.

1991. február 2-án születtem Budapesten. Nehéz családi körülmények között éltem, apukám minden pénzét elitta így elég nehéz volt az albérletet fizetnünk. Egy évig ment is, de utána anyukámék szétváltak és így az utolsó albérleti pénzt nem tudtuk befizetni. El kellett költöznünk. Senki sem segített nekünk, magunk kellett valahogy átvészelni

Később megismertem egy fiút, aki megmutatta hol vannak a nappali melegedők. Ő mesélte el azt is, hogy mi az A Város Mindenkié és elvitt a csoportba. Az Utca és jog kutatócsapathoz csatlakoztam. Nagyon szimpatikus volt mindenki, de az elején még minden furcsa volt. Így a vége felé már ragaszkodok mindenkihez.

A Város Mindenkié további tagjaink bemutatkozása itt.

Hogy ki vagyok Én
E földtekén ?
Vagyok aki vagyok !
Én, Én vagyok.
... Kivagyok ...
Nagyon kivagyok !
Kivagyok, hogy utcára kerültem,
Kivagyok, mert nem erre születtem,
A PÉNZ, hasznos, ha mérő eszköz
De kiborít, ha túl nő mindenen, s lefőz
Ha csak a pénz van, s az EMBER sehol
Mikor az ember helyett, a pénz az ÚR (!), mindenhol
Ha csak azt tehetem már
Amit a pénz diktál
És ha nem, nekem is vége
Ki dobnak, mehetek a szemétre

Mint annyi ember, én is azzal kezdtem, hogy megszülettem a Földön, Európában, Magyarországon, Budapesten, Pesten, a huszadik kerületben, rég, nőnapi ajándékként. Mechanikai műszerésznek tanultam, ahol annó az egyik tanárom azt mondta: egy műszerésznek mindenhez kell érteni. Leérettségiztem, estin, majd elmentem felvételizni a Kandó Kálmán Villamos Ipari Főiskola, Gyengeáramú kar, Műszerautomatika szakára. Írásbeli sikerült, szóbelinél bevonultam katonának. A Honvédség a tanulást nem engedélyezte. Ezért, érdeklődésem a biológia felé fordult. Mi az ÉLET, mint olyan? Ez lett, kutatásom fő kérdése, mely legalább 3 évig folyt, de akkor rá találtam Gánti Tibor: Az élet princípiuma című művére. Elolvastam.

Budapest IX. kerületében születtem 1966-ban. Apám gépkocsi szakoktató volt, édesanyám gépírónő. Nagyon vallásos család volt, túlságosan is. Elvégeztem a 8 általánost és utána nyomdásznak mentem. Sokáig dolgoztam nyomdákban mint berakónő.

Közben férjhez mentem. Ebben a házasságban született három gyermekem, három fiú. 1994-ben megözvegyültem, amikor váratlanul meghalt az első férjem. Félévi egyedüllét után megismerkedtem a második férjemmel. Abból a házasságból szintén született egy lányom. A megromlott házasságom és egyéb problémák miatt a gyerekeimet intézetbe vitték 1999 júliusában. Eladósodtunk és el kellett adni a vidéki lakásunkat a lakásmaffiának. Nemsokára rá meghalt a férjem, valószínűleg a lakásmaffia áldozata lett, de ez azóta sem nyert bizonyítást.

Amikor elvesztettem a lakásomat, visszaköltöztem a szülői házba, de ott sem voltam sokáig: az örökös „terror” miatt el kellett jönnöm végleg otthonról. Hajléktalanként többször megfordultam a Podmaniczky utcai szállón, a Dózsa György úti fapadon és a Dankó utcai fapadon.

Többször volt munkahelyem, jelenleg Soroksáron csomagolok, lassan 3 hónapja. Rendszeres jövedelmem van és másfél hónapja munkásszálláson lakom, ahol nagyon jól érzem magam.

Az AVM-mel úgy találkoztam, hogy ki volt plakátolva a Kürt utcában. Jelenleg az Utca és jog kutatócsoport tagja vagyok és szeretnék résztvenni a munkában, ahogy a munkám engedi. Az AVM a szívem csücske, családias, baráti a légkör és örülök, hogy befogadtak és barátokra leltem. Örülök, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik valóban a szívükön viselik a hajléktalan emberek sorsát.

1959-ben születtem Szolnokon egy parasztcsaládba. Édesanyám TSZ-tag volt, én kijártam a nyolc általánost, aztán elmentem festő szakmát tanulni, amit másfél év után otthagytam. 1975-ben elmentem az abonyi konzervgyárba segédmunkásnak. Ezt 1979-ben otthagytam és átmentem a vasipari Ktsz-be Ceglédre. 1980-ban elhelyezkedtem az építőiparban Tatabányán, ott voltam bevonulásig. 18 hónapig voltam katona.

Katonaság után megismerkedtem egy lánnyal, aki a menyasszonyom lett. Ő rá két évre meghalt autóbalesetben a kéthónapos kislányommal meg az autóversenyző barátommal. Volt egy házam, amit el kellett adni, mert a temetés sokba került. Ezután jöttek a gondok: ittam, lementem 95-ről 50 kilóra. Utána a szüleim meg a lány szüleinek a kérésére összeszedtem magam, és visszamentem dolgozni Szolnokra anyagmozgatónak.

Börtönbe kerültem 6 és fél évre életveszélyt okozó testi sértésért. Amikor onnan kijöttem, megismerkedtem egy háromcsaládos anyával, és született egy kislányom, akivel 5 évig éltem. Gyönyörű szép kislány lett belőle, bár azóta csak egyszer láttam. Utána a feleségem otthagyott és össze-vissza barangoltam: feljöttem Pestre dolgozni, hogy minél több pénzt összeszedjek, hátha visszamenetek hozzá. Kb. 10 éve úgy döntöttem, hogy Pesten maradok és 5 éve lakom az Előd utcai menedékhelyen. A családomból már csak a húgom van meg, hozzá szoktam néha lejárni.

Most abból élek, hogy kukázok, üvegeket, dobozokat gyűjtök – naponta megyek 15 kilométert. Ez jó, mert megcsináljuk a kajára valót, nem fagyoskodom. Én sohasem borogatok szelektívet és nagyon ritkán iszom.

Értesültem az Utca és Jog kutatásról és ezért léptem az AVM-be. Nekem sokat jelent az AVM. Például most voltunk elvonuláson Sajókazán és amiket ott láttam, a szívem csavarodott. Három roma gyerek bemutatkozott és ez nagyon megrázó volt.

Várpalotán születtem 1964-ben. Elég jónak mondható körülmények között nőttem fel: édesanyám vegyészmérnök, édesapám körzeti megbízott volt. 19 évig azt hittem, hogy az édesanyám meghalt, de tavalyelőtt novemberben kiderült, hogy mégis él. Azóta együtt töltöttük a hétvégéket, de sajnos ebben az évben január 2-án meghalt.

Nyolc általánosom van és elkezdtem műszaki rajzot tanulni, de a második év után abbahagytam, mert férjhez mentem. A második párom egy világszerte elismert statikus mérnök volt, erre büszke lehetek. Sajnos két párom is komoly betegségben halt meg, és ezután lettem hajléktalan. Teljesen idegbeteg lettem, kikészültem és elkezdtem inni, gyógyszerezni. Bekerültem egy intézetbe, az addiktológiára, de nem tudtak sokáig ott tartani. Az ottani szociális munkás ajánlotta nekem a Dózsa György úti hajléktalanszálló fapados részét. Egy idő után visszakerültem a kórházba, ahol találtam magamnak egy társat, Karcsit, akihez feleségül is mentem 2011. április 16-án.

Egy ideig fizetős, azaz átmeneti szállón laktunk a párommal, de ez a lehetőség megszűnt. Jelen pillanatban sehol sem lakom, a párommal kórházban tartózkodunk kezelésen.

Még akkor találkoztunk A Város Mindenkiével, amikor a fizetős szállón laktunk: az Utca és Jog kutatócsapathoz csatlakoztunk. A keserű tapasztalatok után úgy döntöttem, hogy csatlakozunk azért, hogy jobban megismerhessem azokat az embereket, akik segítségre szorulnak. Amikor fapadon voltam hajléktalanként nagyon sok rossz dolog fordult elő, de volt köztük jó is.

Az AVM-ben azért veszek részt, hogy tanuljak, tapasztalatokat szerezzek és a tapasztalataimmal segíteni tudjak olyan embereken, akik segítségre szorulnak. Az AVM nekem azt jelenti, hogy talán előrébb léphetek és segítségére lehetek olyan embereknek, akik elesettek és talán egy odaadó, jó kézre várnak.

Budapesten születtem 1966-ban. Értelmiségi családból származom. Az általános iskolai tanulmányaimat Rákospalotán végeztem 1972 és 1980 között. Jobb lehetőség híján mezőgazdasági szakon lettem hallgató, ahol dísznövénykertész szakképzettséget szereztem 1983-ban.

Dolgoztam traktor és kisgép-kezelőként a Főkertnél, a MÁV-kertészetben termesztőként és az Új Köztemetőnél mint virágkötő.

Meghalt édesanyám 1995-ben, és ezután az alkohol miatt bekerültem egy rehabilitációs intézetbe. Édesapám kapott egy agyvérzést és egy olyan otthonba került, ahol fizetni kellett, így az örökségből szinte semmi nem maradt. 1998-ban lettem hajléktalan és többek között az utcán éltem a 12. kerületben, ahol állandó mozgásban voltam. A 11. kerületben a hegyekben is laktam elhagyott víkend-házakban, aztán laktam az Őrs vezér terén is egy sátorban.

Amire büszke vagyok, az az, hogy 45 évesen megházasodtam hajléktalan létemre. Jelenleg a párom a legfontosabb az életemben és az, hogy legyen hol laknunk. Most egy kórházban vagyunk az addiktológián és még nem tudjuk, hogy utána hol fogunk lakni, de szeretnénk átmeneti szállóra menni.

Csökkent munkaképességű vagyok és kapom a havi segélyt, ez a fő bevételi forrásom. Ha szállón lakom, akkor alkalmi munkákat végzek.

Az AVM-ben most az Utca és Jog kutatócsapat tagjaként tanulok és remélem, hogy tudok majd segíteni a rászoruló embereken. Egy hosszú folyamat kezdete ez, kitartónak kell lenni a siker érdekében.

Valamikor a 60-as végén születtem Budapesten a VIII. kerületben. Egyéves koromban gyermekotthonba kerültem. 10 éve tudatosult bennem, hogy azóta hajléktalan vagyok.

Sok helyen laktam: szállón és a Margitszigeten is. Ennek is meg lehet találni a "szép" oldalát, csak észre kell venni.

2009 októberbe óta vagyok AVM-tag. Végre megértettem, hogy a hajléktalanság nem "öröklődő betegség". A csoportban tanultam meg küzdeni ellene. Mint ellátás munkacsoport tag, átláthatom az ellátórendszer működését.

Rájöttem arra is, hogy én is tudok segíteni az embereknek egy kis odafigyeléssel, beszélgetéssel. Itt nem csak hajléktalan társaimra gondolok. Talán ezek a felismerések segítettek abban, hogy meg tudtam állni a lejtőn.

1964-ben születtem Mosonmagyaróváron. Később Sopronba költöztünk, majd 1978-ban Budapestre. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségiztem 1983-ban.

Édesanyám halála után albérletben laktam, majd egy sikeres üzleti befektetés folytán egyik napról a másikra utcára kerültem. Több sikertelen kört "futottam", míg rászántam magam, hogy átmeneti szállóra költözzek és ott éljek.

Évekkel ezelőtt Csepelen a "zöldövezetben" azon gondolkodtam, hogy jó lenne ha valakik kiállnának a hajléktalan emberek mellett. És jött a Picture the Homeless, jött A Város Mindenkié. 2010 januárjában voltam először "nagycsoporton" és kiderült, hogy itt komoly munka folyik, tehát maradtam. Ennek már 2 éve, és két fiam mellett ők a családom. Szeretnek, bírálnak, utat mutatnak.

A Város Mindenkién belül az ellátórendszer munkacsoportban tevékenykedem, valamint a rádióműsort szerkesztem és a faliújságokat koordinálom. Büszke vagyok arra, hogy bátran mondhatom: A Város Mindenkié!

Adrienn A Város Mindenkié Alternatív Köztársasági Elnök Jelöltje. Szavazzatok rá!

 

Szavazás: www.facebook.com/sajtoszabadsagert

 

Kampányvideó: alternativelnok.blog.hu/2012/02/01/szigeti_adrienn