A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport ezúttal is célul tűzte ki, hogy segítséget nyújt azoknak a szociális bérlőknek, akik kilakoltatási problémákkal küzdenek. E célból civil fórumot szerveztünk a Lakhatási munkacsoport tagjaival szeptember 15-én, a Rippl Rónai utca 11. alatt lévő InfoCafé nevű helyiségben.

Az előzményeket talán sokan ismerik: 2012. tavaszán a kőbányai önkormányzat el akarta bontani a Terebesi erdőben sok-sok éve álló saját építésű kunyhókat, melyek közel 50 embernek adtak otthont. Az ott élők nagy része átmeneti szállóra került, néhányan a Vöröskereszt albérleti programjába, míg négy ember a ferencvárosi Lélek programba. Az erdőben még mindig öt háztartás él, akik A Város Mindenkié segítségével tárgyalásokat folytatnak az önkormányzattal a megfelelő lakhatásuk biztosításáról. Alább a Lélek házba beköltöző két volt kunyhólakó beszámolója.

Neked van otthonod? És mi lesz holnap? Ma Magyarországon mindannyiunkat érint a lakhatási szegénység: több mint 2 millióan élünk olyan háztartásban, amely az előző évben legalább egyszer nem tudta befizetni valamelyik közüzemi számláját, és több mint egy millióan vagyunk, akik nem tudjuk rendesen befűteni otthonainkat. Az otthontalanság nemcsak azokat érinti, akik az utcán vagy zsúfolt tömegszállásokon kénytelenek élni. A lakhatás mindannyiunk ügye, hiszen sokunk számára egy pillanat kérdése lehet, hogy elveszítsük otthonainkat.

Ma Magyarországon

... több tízezren élnek hajléktalanként

... legalább 15 ezer fogyatékos ember él embertelen tömegintézményekben

... 233 ezer lakásban élnek vezetékes víz nélkül

... kb. 300 ezer ember él elszegényedő városi vagy falusi településrészeken

... 660 ezer ember él saját WC nélkül

... több százezer háztartás rendelkezik valamilyen közmű-tartozással

... 1 millió ember nem tudja megfelelően fűteni otthonát

... 2,2 millió ember él olyan háztartásban, amely a megelőző évben legalább egyszer nem tudta befizetni valamelyik számláját

Tovább a témáról többek között itt olvashat:

Habitat for Humanity
A Város Mindenkié
TASZ Fogyatékügyi Program

2012. július 11-én végre sikerült egyeztetnünk Pokorni Zoltán polgármesterrel, dr. Váczi János alpolgármesterrel és dr. Borsodi Klaudia aljegyzővel a XII. kerületi polgármesteri hivatalban Szénási Magdi lakhatásának ügyében. Ő az a hölgy, akit néhány héttel ezelőtt megfenyegetett a kerületi Közterület-felügyelet, hogy elbontják a kunyhóját és aki annak ellenére is nagyon bátran harcolt az igazáért, hogy 2 hónapja hunyt el az élettársa, akinek július 10-én volt a temetése.

A XII. kerületi döntéshozókkal a következőben állapodtunk meg:

- addig, ameddig Magdi nem talál számára megfelelő albérletet vagy szociális bérlakást, addig nem bontják el az otthonául szolgáló saját építésű kunyhót;
- Magdi az AVM-mel közösen felveszi a kapcsolatot a vagyonkezelő iroda munkatársával a szóba jöhető önkormányzati lakások megtekintése céljából;
- 2012. szeptemberében lesz bizottsági ülés, ahol döntenek a bérlakások bérbeadásáról - Magdinak addig kell kiválasztani a számára megfelelőt;
- amennyiben talál magának megfelelő lakást, Magdinak 2 havi lakbért előre ki kell fizetnie;
- Magdinak tartania kell a kapcsolatot a XII. kerületi Családsegítő Központtal.

Nagyon örülünk, hogy ezt az ügyet sikerült jó irányba terelni és az önkormányzat az önkényes erőszak helyett a tárgyalást választotta és hajlandó aktívan közreműködni Magdi lakhatásának megnyugtató megoldásában.

2012. július 12.                                                                                                                    Udvarhelyi Tessza

A Város Mindenkié is csatlakozott a TASZ által kezdeményezett nyílt levélhez, amely alább olvasható.

Balog Zoltán
Miniszter
Emberi Erőforrások Minisztériuma
1055 Budapest,
Szalay u. 10-14.

Tisztelt Miniszter Úr!

Az Országgyűlés jelenleg tárgyalja az egyes szociális és egyéb kapcsolódó törvényekről szóló T/7678. számú törvényjavaslatot. A törvény döntő hatással lesz a bentlakásos intézetekben élő fogyatékos állampolgárok életminőségére és társadalmi integrációjára, ugyanis benne kerülnek meghatározásra azok a szociális szolgáltatások, amelyek a nagy létszámú tömegintézetek alternatíváit jelenthetik. A tömegintézetek felszámolása hazánk egyik legfontosabb emberi jogi feladata. A sikeres reform egyik alapvető feltétele egyfelől a fizikailag a helyi közösségbe illesztett és személyre szabott lakhatási formák támogatása, másfelől a tömeges lakhatási megoldások kialakításának tilalma.

A tervezet alternatív szolgáltatásként – támogatott lakhatásként – nevesíti a legfeljebb 6, illetve legfeljebb 12 fő számára létesített lakást vagy házat, és 2013-tól csak ebben a formában engedélyezné új férőhelyek létrehozását. Üdvözlendő, hogy a tervezetben helyet kapott az előbbi, legfeljebb 6 fő számára létesített forma, amely eredetileg nem szerepelt benne. Sajnálatos azonban, hogy a tervezet nem tartalmazza az új lakhatási szolgáltatások létesítésekor a fizikai, téri integráció, valamint a lakók szabad választásának fontosságát. Ezzel lehetőséget ad arra, hogy a szolgáltatások a települések szélén, elszigetelt helyen vagy akár a meglévő intézetek udvarán kerüljenek elhelyezésre.

Aggodalommal figyeljük, hogy az Országgyűlés elé terjesztett javaslat lehetővé tenné, hogy a nagy létszámú intézetek alternatíváiként akár 50 főt befogadó tömegintézeteket hozzanak létre az intézmények átalakítása során, s ezt a szolgáltatást is támogatott lakhatásnak tekintené. Különösen veszélyesnek tartjuk, hogy ezzel a jogszabály zöld utat adna ahhoz, hogy az intézetek megszüntetésére és kitagolására szánt 7 milliárd forintnyi európai uniós forrást új intézetek építésére fordítsák. Tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy az 50 fős együttélés a jelenlegihez hasonló embertelen körülmények és életviszonyok kialakulásának kedvez, és minőségében nem tér el jelentősen a 200-300 fős tömegintézetektől. Az 50 fős intézeteket a törvénytervezet támogatott lakhatásnak tekinti. Ez az elnevezés azt a látszatot kelti, mintha ebben az esetben modern, az emberi jogokra és az egyéni szükségletekre érzékeny, modern és újszerű szolgáltatásról lenne szó.

2011. december 13-án a csepeli önkormányzat el akarta dózerolni az Észak-Csepelen saját építésű kunyhókban élő emberek otthonait. A bontást szerencsére sikerült megállítani és A Város Mindenkié (AVM) azóta is tárgyalásokat folytat az önkormányzattal az ott élők helyzetének javítása érdekében. Két családnak lehetősége volt arra, hogy induljon a kerületi szociális bérlakás pályázaton. Alább a pályázási folyamat történetét mutatjuk be azoknak a dokumentumoknak a történetén keresztül, amelyeket be kellett szereznünk a pályázatokhoz.

Kezdjük a szociális lakásokra vonatkozó pályázati űrlap kitöltésével, ami már önmagában több órát vett igénye: sok kérdésnél többszöri elolvasásra értettük csak meg, hogy melyik kifejezés mire vonatkozik (pl. együttköltöző és pályázó közötti különbség), mit kell pontosan beírni az egyes helyekre, és szinte az összes kérdésnél felmerült, hogy a kunyhólakók milyen formában tudják helyzetüket igazolni (pl. csepeli illetékesség, élettársi viszony stb.), illetve hogyan tudják az adott kérdést saját helyzetükre vonatkoztatni.

Ezután jöttek a mellékletek, az igazi rémálom. Először is, a pályázathoz csatolni kellett minden jelentkező személyi igazolványának és lakcím kártyájának másolatát (összesen 6 emberről van szó, az egyik család kettő, a másik négy főből áll). Mivel a pályázatban elvárás, hogy a jelentkező minimum 3 éve hivatalosan is Csepelen éljen, erről külön igazolásokat kellett beszerezni. A kunyhólakók lakcímkártyáján ugyanis a Vöröskereszt átmeneti szállójának címe szerepel, ami 2011 végén új helyre költözött, így a lakcímkártyák alapján a kunyhólakók csak néhány hónapja élnek Csepelen (miközben a valóságban mindannyian már hosszú évek óta élnek itt).

Amikor az érintettek először bementek a csepeli okmányirodába, hogy igazolást kérjenek a korábbi csepeli lakcímükről, számunkra ismeretlen okból nem adták ki nekik. Másodszori próbálkozásra, amikor a Börtön Helyett Lakhatást (BHL) csoport egyik aktivistáját kértünk meg, hogy kísérje el őket, sikerült megkapni a szükséges igazolást. Ekkor azonban kiderült, hogy sajnos még a Vöröskereszt régebbi csepeli lakcímével sem volt meg a hivatalosan három év csepeli tartózkodás. Ennek az az oka, hogy a kunyhólakók csak évekkel később jelentkeztek be a szállóra, mint ahogy a kerületbe költöztek. Mivel tudtuk, hogy valójában régi csepeli lakosokról van szó, megkértük a területen évek óta utcai szociális munkát végző Vöröskeresztet, hogy igazolja a lakók csepeli illetékességét, amit meg is tettek. Reméljük, a lakáspályázatról döntő bizottság számára is elfogadható lesz a legnagyobb helyi hajléktalanellátó szervezet igazolása a csepeli illetékességről.

A Város Mindenkié 2012. június 3-án szervezte meg a Második Üres Lakások Menetét, ahol felelős lakáspolitikát követeltünk.

There is a housing crisis in Hungary today. Thousands of people live on the streets and in shelters, hundreds of thousands are terrified of the prospect of eviction or having to look for shelter in crowded, unhealthy apartments because they do not have any alternatives to the market price apartments and mortgages. The ratio of public housing is one of the lowest in the European Union (3%), and the number of empty, unused private and municipally owned apartments is increasing.

The Város Mindenkié (The City is for All) demands the development of a comprehensive housing policy from each and every local and the national government which would provide protection against massive unemployment and enables low income households to access to affordable housing via the expansion of social housing.  One of the first steps would be the utilization of the unused, vacant buildings and apartments of the local governments and the inciting of establishing social tenancies in vacant, privately owned properties.

The AVM’s recommendations for the utilization of vacant apartments:

The registration of the vacant real estates and the publication of the statistical data.

The goal of the register is to gain information on the real estates which have been abandoned for a longer period of time (sometimes, even for years) for the local governments and the civil organizations in order to make these homes available for the programs concerning the utilization of empty apartments.

Granting temporary tenancies of the apartments, which are waiting for renovation or demolition, in public housing programs.

Instead of leaving certain apartments empty for years by citing plans for future demolitions, so called temporary tenancies should be established with indigent tenants. The contract could be for a single year (with options for renewal) for extremely benevolent rentrates or merely for the overhead charges. While this wouldn’t be a permanent solution of the tenants, it would win the them enough time to accumulate some saving or to look for other solutions. The bottom line is, do not evict the tenants until right the actual works begin to be conducted.

Surveying the requirements of turning non-inhabitable buildings into habitable residences.

Local governments should conduct a survey on the possibilities of turning state-owned, uninhabitable buildings into residences. Those which are not upgradeable are to be made available to civil organisations and small businesses which could energize the city.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, néhány hete interjút adott a hvg.hu-nak a kerület hajléktalansággal kapcsolatos politikájáról. A „Néhány unatkozó ember” címmel megjelent interjúban a polgármester számos valótlanságot állít, megbélyegző módon beszél a hajléktalan emberekről és alaptalan vádakkal illeti A Város Mindenkié (AVM) csoportot. Az AVM tagjai az alábbiakban cáfolják a polgármester valótlan állításait, illetve egészítik ki az interjúban elhangzottakat, hogy a hvg.hu olvasói a tényeknek jobban megfelelő képet kapjanak a VIII. kerületi hajléktalan-ellátásról és az ott élő hajléktalan emberek helyzetéről.

Először is, az „unatkozó emberek”-ről. Az AVM célja az otthontalan (közterületen, szállókon, rossz lakáskörülmények között vagy a hajléktalanság peremén élő) emberek érdekképviselete oly módon, hogy az érintettek saját maguk állnak ki jogaikért. A csoport mintegy 85 tagjából kb. 20 nem él szegénységben, nem küzd lakhatási gondokkal. Vagyis a csoport tagjaink többsége rendkívül nehéz helyzetben élő ember, akik arra áldozzák a létfenntartásért folytatott küzdelem után fennmaradó szabadidejüket, hogy más szegény embereken segítsenek, példát mutatva a teljes politikai közösségnek szolidaritásból és empátiából.

Kocsis Máté szerint az AVM-nek az üres önkormányzati lakások hasznosításán kívül nincs más érdemi javaslata, az pedig – szerinte – a LÉLEK program keretében megvalósul. Ezzel szemben a valóság az, hogy az AVM átfogó szakmai javaslatokat tesz (legutóbb a csepeli és a zuglói önkormányzatoknak nyújtott be részletes szakmai tervezetet a kerületekben élő kunyhólakók lakhatásának javításáról), értékeléseket fogalmaz meg (mint tette azt a LÉLEK Program kapcsán is) és nemzetközi konferenciákon vesz részt, ahol folyamatosan tájékozódik a vonatkozó sikeres szakpolitikákról. Kiadványokat szerkesztünk, rádióműsort vezetünk, utcajogászaink hétről hétre fogadják a jogi problémákkal küzdő hajléktalan embereket; de ami a legfontosabb, szót adunk a hajléktalan embereknek. Lehetővé tesszük számukra, hogy megjelenítsék problémáikat és véleményüket – ennél fontosabb mondanivalója pedig nehezen lehetne egy hajléktalan érdekvédelmi csoportnak.

A polgármester állításával ellentétben csoportunk semmilyen fórumon nem állította, hogy a célunk az, hogy „az ország hajléktalanjainak jelentős részét a [VIII.] kerületben helyez[zék] el”. Épp ellenkezőleg, az AVM a hajléktalan emberek szegregálása és aktív kirekesztése helyett társadalmi integrációjukért küzd, amelynek legjobb módja szerintünk a szociális bérlakásrendszer fejlesztése. Ennek egyik – noha önmagában távolról sem elégséges – eszközének tekintjük az üres lakások hasznosítását is, melyből csak Józsefvárosban kb. 500 darab található. Ezen túl elengedhetetlen egy tágabb kerületi bérlakás koncepció kidolgozása és megvalósítása is. Miközben a szociális bérlakások aránya a kerületben 13% – ami magyarországi viszonylatban magas, de nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony –, az összes budapesti kerület közül a Józsefvárosban az egyik legmagasabb az önkormányzati bérlakások bérleti díja. Ez a lakosság társadalmi összetételét tekintve érthetetlen és elfogadhatatlan.