Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, néhány hete interjút adott a hvg.hu-nak a kerület hajléktalansággal kapcsolatos politikájáról. A „Néhány unatkozó ember” címmel megjelent interjúban a polgármester számos valótlanságot állít, megbélyegző módon beszél a hajléktalan emberekről és alaptalan vádakkal illeti A Város Mindenkié (AVM) csoportot. Az AVM tagjai az alábbiakban cáfolják a polgármester valótlan állításait, illetve egészítik ki az interjúban elhangzottakat, hogy a hvg.hu olvasói a tényeknek jobban megfelelő képet kapjanak a VIII. kerületi hajléktalan-ellátásról és az ott élő hajléktalan emberek helyzetéről.

Először is, az „unatkozó emberek”-ről. Az AVM célja az otthontalan (közterületen, szállókon, rossz lakáskörülmények között vagy a hajléktalanság peremén élő) emberek érdekképviselete oly módon, hogy az érintettek saját maguk állnak ki jogaikért. A csoport mintegy 85 tagjából kb. 20 nem él szegénységben, nem küzd lakhatási gondokkal. Vagyis a csoport tagjaink többsége rendkívül nehéz helyzetben élő ember, akik arra áldozzák a létfenntartásért folytatott küzdelem után fennmaradó szabadidejüket, hogy más szegény embereken segítsenek, példát mutatva a teljes politikai közösségnek szolidaritásból és empátiából.

Kocsis Máté szerint az AVM-nek az üres önkormányzati lakások hasznosításán kívül nincs más érdemi javaslata, az pedig – szerinte – a LÉLEK program keretében megvalósul. Ezzel szemben a valóság az, hogy az AVM átfogó szakmai javaslatokat tesz (legutóbb a csepeli és a zuglói önkormányzatoknak nyújtott be részletes szakmai tervezetet a kerületekben élő kunyhólakók lakhatásának javításáról), értékeléseket fogalmaz meg (mint tette azt a LÉLEK Program kapcsán is) és nemzetközi konferenciákon vesz részt, ahol folyamatosan tájékozódik a vonatkozó sikeres szakpolitikákról. Kiadványokat szerkesztünk, rádióműsort vezetünk, utcajogászaink hétről hétre fogadják a jogi problémákkal küzdő hajléktalan embereket; de ami a legfontosabb, szót adunk a hajléktalan embereknek. Lehetővé tesszük számukra, hogy megjelenítsék problémáikat és véleményüket – ennél fontosabb mondanivalója pedig nehezen lehetne egy hajléktalan érdekvédelmi csoportnak.

A polgármester állításával ellentétben csoportunk semmilyen fórumon nem állította, hogy a célunk az, hogy „az ország hajléktalanjainak jelentős részét a [VIII.] kerületben helyez[zék] el”. Épp ellenkezőleg, az AVM a hajléktalan emberek szegregálása és aktív kirekesztése helyett társadalmi integrációjukért küzd, amelynek legjobb módja szerintünk a szociális bérlakásrendszer fejlesztése. Ennek egyik – noha önmagában távolról sem elégséges – eszközének tekintjük az üres lakások hasznosítását is, melyből csak Józsefvárosban kb. 500 darab található. Ezen túl elengedhetetlen egy tágabb kerületi bérlakás koncepció kidolgozása és megvalósítása is. Miközben a szociális bérlakások aránya a kerületben 13% – ami magyarországi viszonylatban magas, de nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony –, az összes budapesti kerület közül a Józsefvárosban az egyik legmagasabb az önkormányzati bérlakások bérleti díja. Ez a lakosság társadalmi összetételét tekintve érthetetlen és elfogadhatatlan.

Ami pedig a LÉLEK programot illeti: jelenleg kevesebb, mint 10 ember vesz részt a programban, ami kerületi szinten is nevetségesen kevés, nem beszélve arról, hogy Kocsis Máténak országgyűlési képviselőként és hajléktalanügyi referensként lehetősége és kötelessége volna egy a hajléktalanság visszaszorítását szolgáló stratégia és átfogó, ezreket érintő lakhatási programok kidolgozása. Ezzel szemben a kerület még a LÉLEK programban résztvevő embereknek sem utalta ki a májusra ígért bérlakásokat, miközben többen rendelkeznek megfelelő mértékű előtakarékossággal.

Mindemellett megdöbbentő hozzá nem értésről tanúskodik a polgármester állítása, miszerint „a szakma sem tartja jónak azt, hogy valakit, aki 11 éve él az utcán, beköltöztetünk egy lakásba.” Az AVM nem vitatja, hogy vannak olyan emberek, akik rövid távon nem képesek önállóan fenntartani lakhatásukat, a nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az „Elsőként Lakhatást” programok (amelyek a hosszú ideje hajléktalan és/vagy rossz egészségügyi állapotban lévő embereknek is azonnal önálló, de sokféle szolgáltatással körülbástyázott lakhatást biztosítanak) sokkal hatékonyabbak a hajléktalanság felszámolásában, mint a lépcsőzetes (tehát kezdetben közösségi elhelyezést, és esetleg később önálló lakhatást kínáló) programok. Nemcsak a nemzetközi szakirodalom hoz számos pozitív példát, de a hazai szakma egyik fő online felületének számító diszpécserportál is időről időre közöl elismerő cikkeket a sikeres Elsőként Lakhatást programokról.

Felháborítónak tartjuk, hogy a polgármester azt sugalmazza, hogy a hajléktalan emberek önszántukból élnek az utcán vagy tömegszállásokon, mert „megtetszik nekik a hajléktalan életmód”, illetve élősködnek az ellátórendszeren. A hajléktalanság a kapitalista társadalmak egyik legsúlyosabb strukturális problémája, amelynek oka az esetek túlnyomó többségében a megfizethető lakhatási lehetőségek és a megfelelő színvonalú jövedelmek hiánya, illetve egyéb társadalmi szintű problémák, mint például az állami gondozás és a családon belüli erőszak. Minden bizonnyal vannak, akik kihasználják az ellátórendszert, sőt, olyanok is, akik saját rossz döntéseik következtében váltak hajléktalanná. Ezeknek az egyedi és marginális eseteknek a kiemelése és a hajléktalanság strukturális okainak elhallgatása azonban a valóság durva eltorzítása és az olvasók megtévesztése.

A polgármester szerint mi vagyunk azok, „akik szerint jó az utcán élni, a kukákból enni és közhivatalt erőszakosan elfoglalni”. A Város Mindenkié 2009-es megalakulása óta azért küld, hogy az országban mindenkinek legyen emberhez méltó otthona. Az a tény, hogy az elmúlt másfél év során azért (is) kellett küzdenünk, hogy a hajléktalan emberek puszta létfenntartása nem váljon büntetési tétellé, épp Kocsis Máté és képviselőtársai elfogadhatatlan büntetőpolitikájának következménye. Kocsis Máté volt az egyik beterjesztője annak a törvényjavaslatnak, ami elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánította a hajléktalan emberek puszta létét a köztereken, saját kerülete pedig élen járt a szegény emberek hatósági üldözésében. Ezt a gyakorlatot határozottan elítélték az ENSZ szakértői, a hajléktalansággal foglalkozó szakemberek európai ernyőszervezete, a FEANTSA, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet, és éves országjelentésében az Amnesty International is bírálta a hajléktalan emberek kriminalizációját. A kukázás tiltásáról szóló első önkormányzati rendeletet, a józsefvárosi szankciókkal lényegében megegyező kaposvári jogszabályt az Alkotmánybíróság mára alkotmányellenesnek nyilvánította. Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosa az életvitelszerű közterületen lakhatást tiltó törvényt diszkriminatívnak, értelmetlennek és elfogadhatatlannak tartja. Legutóbb az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége által szervezett teadélutánon Art Agnos, San Francisco volt polgármestere szögezte le: a hajléktalan emberek büntetése értelmetlen és drága.

A Város Mindenkié csoport a személyes egyeztetés során is egyértelművé tette Kocsis Máté számára: mindenféle szakmai javaslatról, elképzelésről csak abban az esetben hajlandó tárgyalni, ha kezdeményezi azoknak az emberiességi és emberi jogi szempontból elfogadhatatlan önkormányzati rendeleteknek és törvényeknek a visszavonását, amelyek a szegény embereket büntetik. Semmilyen lakhatási program nem igazolja ugyanis az emberi jogok sérelmét, a hajléktalan emberek kriminalizációját.

Végezetül, a polgármesteri hivatalban tartott ülősztrájk, amelyben az AVM több tagja is részt vett, egyetlen mozzanatában sem volt erőszakos. A megjelent állampolgárok békésen demonstráltak, és – ahogyan az ombudsman is megállapította – pusztán a gyülekezési jogukkal éltek. Az AVM tagjai a jövőben is minden erőszakmentes eszközt meg fognak ragadni annak érdekében, hogy fellépjenek a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen, ide értve a polgári engedetlenséget is, ami az állampolgárok egyik legfontosabb eszköze a jogszerűvé tett kirekesztéssel szemben.

Budapest, 2012. június 6.                                                                          A Város Mindenkié csoport