Tudatos riogatás, vagy a fejetlenség tünete? (az önkormányzati felszólító levelek margójára)
A kilakoltatással az embert nemcsak otthonától, hanem méltóságától is megfosztják
“Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni” Jakabos Juli beszéde
"Halkan meg is kérdezték, hogy áruljam már el, hogy tudtam 50 ezer forintból megélni." - Kőszeginé Molnár Rita beszéde
Akinek nincs semmije, attól a maradék értékét, a kis lakását, gyermekeit és a megcsorbított méltóságát is elveszi a kormány. - Orbán Niki beszéde
Nem kevesebb, hanem több szociális bérlakásra van szükség! - Nyílt levél Baranyi Krisztina polgármesternek
Szállóról Lakásba! Nyílt levél önkormányzati vezetőknek
"Kialakult a szolidaritás és kialakult egy tenni akaró, segítőkész csapat." Egyik hajléktalan aktivistánk, Orbán Niki karanténtörténete
Legszegényebb emberek védelme < turisták kényelme
A Belváros Mindenkié- Hellenbarth Virág beszéde
Ha visszavonják a veszélyhelyzetet, azonnal az utcára kerülünk?
Kiürült szállodák fogadnak be hajléktalan embereket
Segítenél a járvány alatt a hajléktalanságban élő embereken?!
Utcán és szállón élő embereknek készítettünk kisokosokat!
Hajléktalanságban élő tagunk, Lakatosné Jutka véleménye a vírusról és az azt követő válságról
Egy kétgyermekes család lakhatása került veszélybe Gyálon, segítsünk nekik!
Kisokos albérletben élőknek
Szilvinek és családjának sürgősen el kell hagyniuk jelenlegi otthonukat, a segítségünket kérik!
Válsághelyzet és lakhatás - írd alá a petíciót V.
Válsághelyzet és lakhatás - Segíts Évának és a fiainak megtartani az otthonukat!
Válsághelyzet és lakhatás - írd alá a petíciót IV.
Elfeledkezett a kormány a bajbajutott emberek megsegítéséről
Válsághelyzet és lakhatás - írd alá a petíciót III.
Válsághelyzet és lakhatás - írd alá a petíciót II.
Válsághelyzet és lakhatás - írd alá a petíciót I.
