Azért vagyunk ma itt, mert a mai nappal a kilakoltatási moratórium érvényét veszti. Békeidőben ma április 30-át, a téli kilakoltatási moratórium végét írnánk. Ma július másodika van, a kilakoltatás foganatosítását máig akadályozta meg a moratórium. Azért vagyunk ma itt, hogy beszéljünk azokról az embertársainkról, akik a mögöttünk lévő három hónapban a legkiszolgáltatottabb helyzetben voltak, akiket a világjárvány okozta válság leginkább érint, és beszéljünk arról, hogy ma a stabil lakhatás egyre inkább csak a tehetősek kiváltsága.

A mai nappal elindulnak azok a lakáskiürítési eljárások, amelyek már a végrehajtói szakaszban jártak és csupán a téli moratórium fagyasztotta be őket. A mai naptól ismét sor kerülhet a végrehajtói kézbesítésekre, benne a kilakoltatás pontos dátumával. Lakásvesztés fenyegetheti azokat, akiknek a kialakult járványhelyzet következményeként veszélybe került a lakhatásuk, azokat, akik munkájukat elvesztették, több hónapos lakbérhátralékuk keletkezett, egyik napról a másikra, önhibájukon kívül váltak fizetésképtelenné. Magyarországon több tízezer háztartás került bajba. Emberek tömegeinek vált kérdéssé a mindennapi megélhetés.

Vitathatatlan, hogy a válsághelyzet a tartalékokkal nem rendelkezőket, az alsó jövedelmi tizedekbe tartozó munkavállalókat sújtja a leginkább. Vitathatatlan, hogy válsághelyzetben az állam által működtetett közszolgáltató rendszertől joggal várjuk a megoldást. A banki hiteltörlesztési moratórium, a turisztika célzott megsegítése, a járulékok csökkentése azonban elsősorban nem az ez idáig is hitelképtelen, minimálbérből élő milliók célzott megsegítése.

Magyarországon a bérlők a jövedelmük hatalmas hányadát költik a lakás költségeire és emellett a családok nem rendelkeznek tartalékokkal. A bérlők fele jövedelmének több, mint 40%-át költi havonta lakhatásra. A magyar gyermekes háztartások 75%-a nem tud egy egyszeri 80 ezres kiadást fedezni.

És ha a jövedelem forrása egyik napról a másikra megszűnik? Egészségügyi válsághelyzetben végképp nincs helye az egymásra mutogatásnak. Kimondhatjuk, hogy Magyarországon privilégium, ha veszélyhelyzetben a #maradj otthon biztonságot tud jelenteni számodra.

Albérlőként felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom, hogy a főbérlő jóindulatúsága határozta meg sokunk helyzetét az elmúlt hónapokban: nekem szerencsém volt, velem megértő volt a tulaj és elengedte a lakbér felét, neki nem volt szerencséje, őt azzal hívta fel a főbérlő, hogy ha egy héten belül nem rendezi a tartozását, akkor rendőrrel fog jönni.

A válsághelyzet azontúl, hogy mélyítette az egyébként is kritikus társadalmi egyenlőtlenséget, rámutatott: ami van, az létbizonytalanság, te is lehetsz az a bejelentés nélkül dolgozó pincér, pultos, szakács, bolti eladó, akit határozatlan időre hazaküldenek. Az az albérlő, aki alól a megugrott ingatlanárak következtében eladják az ingatlant. Az a családanya, aki havi 22.800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból kell megoldja a család megélhetését. Nem kell ma szegénynek lenned ahhoz, hogy holnap nincstelen legyél.

Június 24-én a kormány biztató lépést tett a lakásvesztések elkerülése, illetve a biztonságosabb lakhatás érdekében. A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott lakásrendelet módosítása alapján senkit sem lakoltathatnak ki fővárosi önkormányzati bérlakásból mindaddig, amíg nem gondoskodtak minimálisan elfogadható elhelyezésről. És bár a fővárosi önkormányzat a budapesti önkormányzati bérlemények alig 3 százalékát kezeli, tekintsük a lakásrendelet módosítást követendő példának. Legyen most a kerületi önkormányzatokon a sor, hogy hasonló szellemben módosítsák a helyi lakásrendeletüket!

A Város Mindenkié! álláspontja szerint egy átfogó lakáspolitika, lakásfenntartási támogatás, elfogadható munkanélküli ellátás az, ami hosszútávon megoldást jelenthet az eladósodás, a hátralék felhalmozása, és az ebből következő kilakoltatás megelőzése érdekében. Közös felelősségünk, hogy a segítségre szoruló embertársainkat ne hagyjuk egyedül, legyen az válsághelyzet, vagy ne. Mindegy. A lakhatás alapjog! Közös felelősségünk, hogy harcoljunk az egyenlő és stabil, szociálisan jól felszerelt társadalomért. Hogy olyan társadalomban éljünk, ahol emberek nem kerülnek utcára.

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek

(…)

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!”