Járom a várost. Munkám kapcsán sokat forgolódom főleg a Keleti pu. környékén, de akár a Nyugati pályaudvarnál, akár olyan tereken, ahol sok menekülttel találkozom. Földre terített pokrócokon ülő, fekvő, megkeseredett felnőttek, tágra nyíló szemmel, de félelemmel csodálkozó gyermekek, kilátástalan merengéssel sétálgató férfiak, akiknek mindössze egy embertelen körülmények közé szorított tranzit tér jut itt nálunk, Magyarországon. Megdöbbenve figyelem a tömeget. Ha tudnék beszélni velük, odamennék, megsimogatnám a gyerkőcök fejét, beszélgetnék a nekikeseredett családokkal. De még csak beszélni sem tudok velük, és bánt a tehetetlenségem. Csak keserűen nézem a kisfiú rajzát, repülőgépet, bombát!
2015.09.08. 06:00 • 1 komment Címkék: szolidaritás menekültek