2012. november 12-én az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a szabálysértési törvénynek azt a paragrafusát, ami a közterületi hajléktalanságot büntette. A Város Mindenkié csoport és több más szervezet is üdvözölte a döntést, mely finoman szólva sem tetszett Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak. Orbán Viktor nemzeti konzultációt hirdetett az ügyben és kilátásba helyezte az Alaptörvény módosítását, hogy alkotmányos szintre emeljék a hajléktalanság törvényi tiltását. Tarlós István pedig azonnal kijelentette: a fővárosi aluljárókat, melyeket ő maga „tisztított meg” a szegény emberektől, most újra „el fogják lepni” a hajléktalanok. Ezen kívül a főpolgármester terepszemlére hívta Szabó Máté ombudsmant is – akinek a beadványa alapján foglalkozott az üggyel az Alkotmánybíróság –, hogy együtt vegyék szemügyre a Ferenciek terénél lévő aluljáróban uralkodó állapotokat.
Hogy A Város Mindenkié hajléktalan és szövetséges tagjai mit gondolnak a Fidesz politikusainak bosszúreakcióiról, már több helyen megírtuk, például egy Orbán Viktornak írt nyílt levélben, a Népszabadságban és a Magyar Narancsban is. A december 21-én szervezett tüntetésünk minden szónoka és résztvevője szintén elítélte a hajléktalanság rendészeti kezelését. Ezért most érveink újabb felsorolása helyett egy korábbi – elmaradt – eseményre szeretnénk emlékeztetni Tarlós István.
Amikor 2010-ben az újonnan megválasztott főpolgármester elindította hadjáratát a hajléktalan emberek ellen, először az aluljárókból tiltotta ki őket december 15-i hatállyal. A Város Mindenkié akkor egy felajánlással élt Tarlós István felé: mivel feltételeztük, hogy nem ismeri behatóan a hajléktalanság jelenségét, ezért szerettünk volna számára megszervezni egy 24 órás programot, amelynek során csoportunk hajléktalan tagjai testközelből mutatták volna be saját és társaik életét. Szerettük volna Tarlós Istvánt elvinni olyan helyekre, ahol hajléktalan emberek alszanak, szolgáltatásokat vesznek igénybe, vagy éppen dolgoznak. Szerettük volna, ha megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem jut be egy éjjeli menedékhelyre, vagy milyen érzés fagypont körüli hőmérsékletben sorban állni ételért és teáért. Eközben lehetősége nyílt volna arra is, hogy több hajléktalan emberrel beszéljen, megismerje a történetüket, talán jobban megértse helyzetüket. Megtudhatta volna, hogy nem azért él több ezer ember Budapest utcáin, mert ez a hobbijuk vagy mert ott érzik jól magukat, hanem azért, mert nincsen megfelelő otthonuk.
Beszéltünk volna vele a hajléktalanság társadalmi okairól is és arról, hogy milyen érdemi megoldási lehetőségek léteznek a hajléktalanság és a lakásszegénység megelőzésére és felszámolására. Elmondtuk volna neki, hogy a hajléktalanság megoldása nem a hajléktalanszálló, hanem a biztonságos, megfizethető és egészséges lakhatás. Felhívtuk volna a figyelmét arra, hogy az átfogó és felelős lakáspolitika nemcsak azok érdeke, akik már most hajléktalanok, hanem a város minden egyes lakosáé, beleértve a város vezetőit is. Ha hasznosítanák a fővárosban található több tízezer – nagyrészt magántulajdonban lévő – üresen álló lakást, ha az önkormányzati bérlakásokat nem eladnák, hanem fejlesztenék és számukat növelnék, ha létezne érdemi lakhatási támogatási rendszer és adósságkezelés, akkor nagyon sok ember nem veszítené el az otthonát és azok is vissza tudnának kerülni megfelelő lakhatásba, akik átmenetileg hajléktalanszállóra vagy az utcára kényszerülnek.
Minderre azonban sajnos nem adott nekünk lehetőséget, lényegében válaszra se méltatta megkeresésünket.
Amikor a hajléktalanság szabálysértéssé nyilvánítása mellett érvel, akkor Tarlós István előszeretettel tesz egyenlőségjelet a hajléktalanság és az utcára vizelés, valamint az erőszakos viselkedés között. Pedig az utcára vizelés mindenkinek tilos, nemcsak a hajléktalan embereknek; léteznek is erre vonatkozó jogszabályok. Az a tény pedig, hogy a fővárosban szinte alig találni nyilvános vécéket, szintén mindenki életét nehezíti, nemcsak a hajléktalan emberekét. Az agresszív viselkedést sem a hajléktalanság betiltásával lehet orvosolni, hanem a meglévő jogszabályok betartatásával. No meg azzal, ha az ország vezetői jó példával járnak elöl – amit most biztosan nem tesznek, ha figyelembe vesszük azt a verbális erőszakot, amit többek között a hajléktalan, szegény, fogyatékkal élő és roma embereknek kell elszenvedniük az ország vezető politikusaitól.
Tarlós István számára az aluljárók úgy működnek, mint egy látványpékség: kit érdekel, hogy milyen minőségű az a kifli, a lényeg, hogy jól nézzen ki és finoman illatozzon. Úgy tűnik, a főpolgármester számára a hajléktalan emberek leginkább csak akkor jelenteknek gondot, ha mindenki látja őket – és erre a problémára valóban nagyon jó megoldásnak tűnik a hatósági zaklatás, a fenyegetés és az elzárás. Azonban ha a cél a valódi probléma megoldása – vagyis annak, hogy tömegek kénytelenek az utcán, tömegszállókon, fűtetlen, túlzsúfolt lakásokban, hatalmas hátralékokkal és a kilakoltatástól rettegve élni –, akkor a főpolgármester nem azzal kellene foglalkoznia, hogy mi látszik mindebből a turistáknak, hanem azzal, hogy hogyan tudja százezrek életkörülményeit érdemben javítani.
És végezetül: nem azért látunk most sokkal több hajléktalan embert az aluljárókban, mert az Alkotmánybíróság eltörölte a hajléktalanság büntetésének lehetőségét, hanem azért, mert egyre több a hajléktalan ember, aki nem fér be a meglévő hajléktalanszállókra és így az utcán kénytelen eltölteni a napjait és az éjszakáit, valamint azért, mert az egyenruhás hatóságok átmenetileg felhagytak a fedél nélkül élő emberek állandó zaklatásával és elűzésével a város kiemelt pontjain. Hogy a felsőbb utasítás a téli hideg vagy más miatt érkezett, nem tudhatjuk.
Főpolgármester úr! Az aluljárókban alvó emberek eddig is hajléktalanok voltak, csak nem látszottak. A látványpékség politikája nem működik: attól még, hogy a tömeges hajléktalanság létezését ideig-óráig elrejtette a saját és a nyilvánosság szeme elől, most egyértelművé vált, hogy alig tett lépéseket afelé, hogy a problémát valóban meg is oldja.
(További információ A Város Mindenkié csoport és a főpolgármester találkozásairól és vitáiról).
