The City is for All Hungarian activists group (AVM) protested with a petition against the killing of four housing activists in front of the South African Embassy, on the 24^th of November, 2014. The assassinations raised global attention, and last week a series of solidarity actions took place in Chicago, London, and New York to pay tribute to the victims.

A Város Mindenkié (AVM) csoport 2014. november 24-án hétfőn a Dél-afrikai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége előtt petícióval tiltakozott négy lakhatási aktivista meggyilkolása ellen. A merényletek a nemzetközi közvélemény figyelmét is kiváltották, az elmúlt héten a dél-afrikai áldozatok előtt tisztelegtek Chicagoban, Londonban és New Yorkban is.

Mind ez történik Magyarországon, egy szolgáltató cég kapcsán. Részemről nem titok, az új 4-es metró vonalán. Köztudott, hogy mielőtt valaki igénybe vehetné a metrón történő utazást, vagy jegyet, vagy bérletet kell felmutatni, érvényességével a szerelvény használatára. Az utazás megkezdése előtt két-három ellenőr áll a jegykezelő, vagy a mozgólépcső előtt. (Ha valaki ide érvénytelen jeggyel, bérlettel vagy ezek nélkül bejut, hát...megérdemli. Hihetetlen a bliccelés elleni védekezés és nem is ezzel van a baj, hanem a továbbiakkal.)

A Város Mindenkié csoport szolidaritási akciót szervez a közelmúltban meggyilkolt dél-afrikai lakhatási jogi aktivisták mellett. Elfogadhatatlan, hogy létezhet olyan állam, amely a legszélsőségesebb elnyomással lép fel az alapvető politikai jogaikkal élő állampolgáraival szemben. Elfogadhatatlan, hogy a dél-afrikai lakhatási mozgalom aktivistáinak élete veszélyben van. Tiltakozzunk közösen az állampolgári jogok gyakorlását elnyomó rendszerek ellen és fejezzük ki szolidaritásunkat a társadalmi változásért mindezek ellenére küzdő emberekkel, az áldozatok családjával és közösségeikkel.

Thuli Ndlovu-t az otthonában lőtték agyon idén szeptemberben. Nem baleset történt, ő maga korábban megjósolta, hogy ez fog történni, úgy érezte, a változásért folytatott küzdelme miatt célponttá vált. Ez a petíció az igazságszolgáltatásról szól – neki és másoknak.

2014. október 16-án csütörtök este Pósfai Zsuzsi és én (Cs. Ági) beszálltunk a Ryanair Légitársaság fapadosnak nevezett járatára, ami 21:30- kor indult velünk Londonba. Szerencsésen megérkeztünk és meg is találtuk a buszt, amivel az első féléjszakás szállásunkhoz elvitt (ez volt már pénteken jó hajnal 2 óra). Ez egy olyan ház volt, ami egy ún. szociális lakástársaság (ők birtokolják Angliában a szociális bérlakások nagy részét) tulajdonában van, viszont üresen állt, mert felújításra (és utána piacon alapon való kiadásra!) vár.

Nemrégiben azzal keresett meg bennünket a Migráns Szolidaritás csoport, hogy nagyon kíváncsiak az AVM nőcsoportjának (Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport, azaz HANEM) munkájára, szeretnének többet megtudni rólunk és arról, ahogyan működünk. Nagyon örültünk a megkeresésnek, mert fontosnak tartjuk a Migszol munkáját – hogy az érintettek bevonásával, mozgalmi eszközökkel szervezik a magyarországi menekültek és bevándorlók érdekképviseletét. Ráadásul az AVM egyik legfontosabb alapelve épp az, hogy szolidaritást vállalunk más elnyomott társadalmi csoportok képviselőivel, kiállunk mellettük és amiben tudjuk, támogatjuk őket, hiszen csak így lehetséges egy erős, alulról jövő társadalmi mozgalom felépítése. Ennek jegyében korábban is volt már együttműködés a két csoport között, ami mindig nagyon jól alakult.

A fogyatékos embereket érő bántalmazás sem áll meg 18 éves kor után sem Magyarországon. Eddig nem lehetett erről szólni, még mindig elterjedt, "elfogadott" az egy háztartásban lakók környezetében. A párkapcsolati erőszakról szóló hírek ma már gyakran bekerülnek a médiába, de még mindig kevés szó van a fogyatékosokat érő otthoni támadásokról, amit a bántalmazók szintén előszeretettel tartanak titokban, a bántalmazottakban pedig nagyon erős a bűntudat, szégyenérzet, önvád, mert a bántalmazók sikeresen manipulálják a családtagokat. Elszívják az energiát a bántalmazottaktól, így tartják fenn az egyenlőtlen hatalmi viszonyt. A bántalmazók egyben „energiavámpírok” is, a bántalmazott folyamatos hibáztatásával el tudják érni, hogy ne tudjon önállóan élni. Erre van módszerük, mert kiválóan érzékelik a bántalmazottak gyenge pontjait és módszeresen lerombolnak minden lehetséges önbizalmat, önmegvalósítást, önállóságot.

2014. október 19-én vasárnap megtörtént az első Rehab Critical Mass. A szervezőknek az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet az akadálymentesítésre. Szeretnék, ha bevonnák az érintetteket a rájuk vonatkozó kérdések döntéshozatalába, és azt is, ha a fogyatékkal élő emberek is olyan bérezést  kapnának, amiből meg tudnak élni és meg tudják oldani az ellátásukat. Készítettek egy petíciót is, amit itt lehet aláírni. Ezért gyűlt össze a "kritikus tömeg" az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, az Akadémia utcában.

Stojka mama történetét megismerve és a képeit a kiállításon végignézve két dolog maradt meg bennem. A festményein szégyellik magukat a rabok a koncentrációs táborban. Pedig a gyalázatos dolgokat a nácik követik el. A fogvatartók, nem a rabok, miközben uralmukat arra használják fel a nácik, hogy az általuk üldözött ártatlanokat megszégyenítsék (és az ellenük elkövetett szörnyűségekért őket tegyék felelőssé.) A másik ember feletti hatalom birtokában a nácik a saját tetteikért való szégyent is át tudják kényszeríteni az áldozatokra. Valódi alapja nincs annak a szégyenérzetnek, ami miatt szégyenkeznek a foglyok, ők nem követtek el olyasmit, amiért így kellene érezniük, mégis ők szégyenkeznek, illetve megszégyenítik őket a fölöttük uralkodók. Mert egy koncentrációs táborban (speciális viszonyok között) megtehetik ezt is.