A hajléktalanok éjszakája!
November 13-án tartották a hajléktalanok éjszakáját, amit idén egybekötöttek a Menhely Alapítvány megalakulásának 20. évfordulójával. (Az 1989-es demonstráció után jött akkor létre az alapítvány.) A rendezvény két helyszínen zajlott: a Blaha Lujza téren s a Városház téren.
Én a Blaha Lujza téren vettem részt elsősorban (mert ingáztam ide-oda), ahol a műsort az Alapítvány elnöke nyitotta meg, (s ott kiderült, hogy most is volt ott olyan hajléktalan, aki 20 évvel ezelőtt részt vett a legelső demonstráción – ő azóta is hajléktalan), majd versek következtek, amit hajléktalan emberek műveiből olvastak föl, illetve ők maguk mondták el.
Ezt követte a Fedél Nélkül újság egyik írója-terjesztője, aki jó maga is hajléktalan. Elmesélte az élet történetét s elmondta, hogy ő is tagja A Város Mindenkié csoportnak, amely idén alakult s szintén meg lett hívva e nemes eseményre. Majd én, Csurika következtem s bemutattam a csoportunkat s én is elmondtam, hogy 11 éve vagyok hajléktalan és ráadásul rokkant, s az újság terjesztésből élek.
2009.12.03. 09:52 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló szolidaritás menhely alapítvány