Hajléktalan aktivisták néhány perce elfoglaltak egy VII. kerületi üres épületet a Csányi utcában, és Lakhatást! Demokráciát! Jogállamot! feliratú molinót lógattak ki az első emeleti ablakból. A házfoglalók rendészeti eszközök és tömegszállók helyett kiterjedt szociális bérlakásrendszert és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását és érvényesítését követelik Orbán Viktor miniszterelnöktől és Tarlós István főpolgármestertől. A hajléktalan aktivistákat jelenleg közel két tucat fiatal élőlánccal védi a kilakoltatástól.
Hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üres budapesti házat
Üres lakások közcélú igénybevétele Franciaországban
2012. október 27-én, néhány nappal a téli kilakoltatási moratórium életbe lépése előtt Cécile Duflot francia lakhatási és területi egyenlőségi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a lakásszegénység és hajléktalanság elleni küzdelem egyik eszközének tekinti az üres lakások közcélú igénybevételét [réquisition]. A miniszter azt mondta, hogy tervei szerint még az év vége előtt lakáshoz juthatnak rászorulók ilyen módon.
Mire lehetne használni az üres üzlethelyiségeket?
Téged is nyomaszt, hogy lépten-nyomon üres üzlethelyiségbe és elhagyott épületekbe botlasz a város utcáin sétálva? Nem csoda, hiszen Budapesten ma több ezer önkormányzati lakás és üzlethelyiség áll üresen, kihasználatlanul. Miközben semmilyen közösségi hasznuk nincs, a tulajdonos önkormányzatok havonta több tízmillió forintot költenek el fenntartásukra, hiszen az üres ingatlanokért is kell fizetni többek között közös költséget és minimális fűtés-, víz- és csatornadíjat. Ez a közvagyon egyértelmű pazarlása.
A közvagyon pazarlása
Téged is nyomaszt, hogy lépten-nyomon üres üzlethelyiségbe botlasz a város utcáin sétálva? Nem csoda, hiszen Budapesten ma több ezer önkormányzati lakás és üzlethelyiség áll üresen, kihasználatlanul. Miközben semmilyen közösségi hasznuk nincs, minden fővárosi kerület havonta több tízmillió forintot költ el fenntartásukra, hiszen az üres ingatlanokért is kell fizetni többek között közös költséget és minimális fűtés-, víz- és csatornadíjat. Ez a közvagyon egyértelmű pazarlása.
Köszönjük ismeretlen barátainknak, hogy erre felhívták a figyelmünket!
Lakatlan - beszélgetés az üres lakások hasznosításáról
2012. szeptember elején felkérést kapott A Város Mindenkié, hogy tartsunk workshopot és előadást a Moholy Nagy Művészeti Egyetem és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló előadássorozat keretében, mely a „Lakatlan: köztes terek és térhasználatok Közép-Európában” címet viseli. A téma az üres ingatlanok hozzáférhetővé tételével kapcsolatos munkánk, a workshop pedig egy kötetlen beszélgetés a hallgatókkal, koncepcióink átbeszélése. A kurzus célja egy kapcsolódó kiadvány, egy közösségi (lakatlanságot feltérképező ún. crowdmap), egy ingatlanpolitikai javaslat-csomag és infografikák, vizualizációk elkészítése.
Second Vacant Buildings March in Budapest - video
Üres lakások a kilakoltatások árnyékában - videó
Budapesten több ezer önkormányzati lakás áll üresen, miközben folyamatosan mondanak fel bérleti szerződéseket és rendelnek el kilakoltatásokat. A legelesettebbek A Város Mindenkié csoporttól és a politikai skála túlsó végéről érkező Koppány Csoporttól kapnak segítséget. A Petőfi Utca videója.
--------------
Ha tetszett ez a bejegyzés, like-old te is a Facebook-oldalunkat!
Második Üres Lakások Menete - videó
A Város Mindenkié 2012. június 3-án szervezte meg a Második Üres Lakások Menetét, ahol felelős lakáspolitikát követeltünk.
AVM's recommendations for the utilization of empty buildings and apartments
There is a housing crisis in Hungary today. Thousands of people live on the streets and in shelters, hundreds of thousands are terrified of the prospect of eviction or having to look for shelter in crowded, unhealthy apartments because they do not have any alternatives to the market price apartments and mortgages. The ratio of public housing is one of the lowest in the European Union (3%), and the number of empty, unused private and municipally owned apartments is increasing.
The Város Mindenkié (The City is for All) demands the development of a comprehensive housing policy from each and every local and the national government which would provide protection against massive unemployment and enables low income households to access to affordable housing via the expansion of social housing. One of the first steps would be the utilization of the unused, vacant buildings and apartments of the local governments and the inciting of establishing social tenancies in vacant, privately owned properties.
The AVM’s recommendations for the utilization of vacant apartments:
The registration of the vacant real estates and the publication of the statistical data.
The goal of the register is to gain information on the real estates which have been abandoned for a longer period of time (sometimes, even for years) for the local governments and the civil organizations in order to make these homes available for the programs concerning the utilization of empty apartments.
Granting temporary tenancies of the apartments, which are waiting for renovation or demolition, in public housing programs.
Instead of leaving certain apartments empty for years by citing plans for future demolitions, so called temporary tenancies should be established with indigent tenants. The contract could be for a single year (with options for renewal) for extremely benevolent rentrates or merely for the overhead charges. While this wouldn’t be a permanent solution of the tenants, it would win the them enough time to accumulate some saving or to look for other solutions. The bottom line is, do not evict the tenants until right the actual works begin to be conducted.
Surveying the requirements of turning non-inhabitable buildings into habitable residences.
Local governments should conduct a survey on the possibilities of turning state-owned, uninhabitable buildings into residences. Those which are not upgradeable are to be made available to civil organisations and small businesses which could energize the city.
2012.06.19. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: english megoldás lakhatás üres házak„Az üres lakás pazarlás. Szociális bérlakást!” Közel 200 ember követelt felelős lakáspolitikát a Második Üres Lakások Menetén
A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport álláspontja szerint az üresen álló lakások a rendszerváltás óta leépülő szociális bérlakásrendszer szégyenfoltjai és a felelőtlen lakásgazdálkodás bizonyítékai. A csoport 2012. június 3-án vasárnap immáron másodjára rendezte meg az Üres Lakások Menetét: a Józsefvárosban tartott felvonuláson közel 200 ember követelte a felelős lakáspolitika kidolgozását minden települési önkormányzattól és a kormányzattól.
Az üresen álló lakások hasznosítása a város minden lakójának érdeke. Budapesten több mint 2.000 önkormányzati bérlakás áll lakatlanul, az üresen álló magánlakások száma több tízezerre rúg. Ez hozzájárul a városkép pusztulásához, és a környéken található ingatlanok is veszítenek értékükből. Csupán a Józsefvárosban 488 önkormányzati tulajdonú bérlakás, és több mint 1.000 nem lakás célú helyiség áll üresen, melyek fenntartására havonta több mint 20 millió Ft-ot költ a kerületi vezetés. Az üres lakások hasznosítása csak az egyik, de igen fontos lépése a felelős lakáspolitikának, mert a lakáspiac bővülésével a lakásárakat is csökkentheti.
„Ma Magyarországon lakhatási válság van. Több ezer ember él az utcán vagy hajléktalanszállón, retteg a kilakoltatástól vagy húzza meg magát zsúfolt, egészségtelen lakásokban, mert a piaci árú albérletre és a jelzáloghitelre gyakorlatilag nincsen alternatívája” – mondta el a tüntetésen Schádi Tamás, A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája – „A döntéshozóknak kezdenie kell valamit az üresen álló ingatlanok garmadával.”
A fővárosban üresen álló önkormányzati bérlakások kevesebb, mint tíz százaléka szükséglakás, nagyobb hányada nem összkomfortos. Ezek a lakások sokszor felújításra vagy bontásra várnak, és erre hivatkozásul éveken át maradhatnak üresen. A magántulajdonban lévő ingatlanokat sokszor cégek ingatlanspekuláció céljával tartják üresen, vagy a magánemberek nem akarják vállalni a kiadással járó vesződséget, illetve kockázatot.
A Város Mindenkié a Második Üres Lakás Menete során párbeszédek formájában fogalmazta meg az üres lakások hasznosítására vonatkozó javaslatait. A csoport szerint olyan átfogó lakhatási programra van szükség, amely akár a rosszabb állapotú önkormányzati lakások és helyiségek, illetve a magántulajdonban lévő üres lakásokat is képes beforgatni a szociális bérlakásrendszerbe. Ennek egyik első lépése az üres lakások törvényi úton történő regisztrációja, mely lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok és az állampolgárok hatékonyabban követhessék nyomon a kerületükben lévő lakásállomány kihasználtságát, illetve amortizációját.
2012.06.03. 21:45 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló tüntetés lakhatás üres házak