Nem volt nehéz dolgom a mai beszédem megírásával, mivel az Alkotmánybíróság már megírta helyettem szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt. 2012. november 14-én kelt az az alkotmánybírósági határozat, amelyben a következő szöveg áll:
“A Szabálysértési törvény azzal, hogy szabálysértéssé nyilvánította a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát a jogalkotó egy élethelyzetet, az utcán való élést, azaz magát a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek. A hajléktalan személyek számára az, hogy a közterületen élnek, egy rendkívül súlyos krízishelyzetet jelent, ami különböző kényszerek hatására jött létre, a legritkább esetben tudatos, átgondolt, szabad választásuk következménye. A hajléktalanok elvesztették otthonukat és nincs lehetőségük arra, hogy lakhatásukat megoldják, ezért valódi alternatíva hiányában kénytelenek – miután az az egyetlen nyilvános, mindenki használatára nyitva álló terület – a közterületen élni.”