Lakhatási szegénységnek azt nevezzük, ha valakinek a lakhatási jogviszonya bizonytalan, ha a lakhatás költségeit nem tudja megfizetni, ha nem elfogadható minőségű lakásban lakik (alacsony komfortfokozat, egészségtelen és/vagy túlzsúfolt lakáskörülmények), ha periferiális helyen lakik, és ide sorolhatók a lakhatási szegénység legszélsőségesebb formái is, ha valaki lakhatás céljára teljesen alkalmatlan építményben lakik illetve maga a hajléktalanság is.
2013.10.23. 15:00 • Szólj hozzá!A kilakoltatott zuglói kunyhólakók perének negyedik tárgyalási napja
A Város Mindenkié (AVM) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) támogatásával polgári peres eljárást kezdeményeztek azok a hajléktalan emberek, akiket a zuglói önkormányzat jogtalanul lakoltatott ki 2011 októberében. A XIV. kerület Francia út és Egressy út kereszteződésénél lévő, a MÁV Zrt. tulajdonában álló területen évek óta életvitelszerűen tartózkodó emberek saját építésű kunyhóit a kerületi önkormányzat embertelen módon, minden eljárási szabályt megsértve, megfelelő előzetes értesítés nélkül számolta fel. Voltak, akik hat- nyolc éve fennálló otthonaikat veszítették el valamennyi ingóságukkal együtt egyik pillanatról a másikra. A földönfutóvá tett emberek beperelték az önkormányzatot és azt kérik a bíróságtól, hogy az állapítsa meg az emberi méltóságukhoz való jog és az egyenlő bánásmód törvényi kötelezettségének megsértését.
2013.10.23. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: esemény bíróság zugló kunyhóbontásLakatosné Jutka beszéde a Városháza előtt
Ismét szeretettel köszöntök mindenkit! Lakatosné Jutka vagyok, a Város Mindenkié Csoport hajléktalan tagja. A Város Mindenkié Csoport lakhatási javaslatairól fogok beszélni, az üres, önkormányzati tulajdonú lakásokra fókuszálva.
Európai szinten hazánkban a legalacsonyabb a szociális bérlakások aránya, a KSH adatai alapján mindössze a lakásállomány 2-3%-a, miközben körülbelül félmillió lakás áll üresen, kihasználatlanul. Közülük két teljesen üres épület mellett is elhaladtunk a Szervita téren, és a mögöttünk lévő Petőfi Sándor utcában is több üresen álló lakóépület áll, nem is beszélve az évek óta üres Párizsi udvarról a Ferenciek terén, amely továbbra is az V. kerületi önkormányzat tulajdona. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában is legalább 250 üres lakás van, amelyeket ki lehet adni szociális céllal.
2013.10.22. 15:00 • Szólj hozzá! Címkék: tüntetés lakhatás üres házakCsuhai Ágnes beszéde a Deák téren
Jó napot, sziasztok! Én Csuhai Ágnes, A Város Mindenkié Csoport tagja vagyok, már 10 éve hajléktalan. Hamarosan egy éve lesz, hogy én is A Város Mindenkié Csoportban dolgozom a hajléktalan emberek jogaiért.
Nagy szeretettel köszöntöm a Harmadik Üres Lakások Menetén megjelent barátainkat! Mi, hajléktalan emberek azért gyűltünk össze a menet alkalmából szövetségeseinkkel és barátainkkal együtt, hogy újra megmutassuk a döntéshozóknak, hogy vagyunk, hogy vegyenek észre minket, mert egyre többen vagyunk mi, hajléktalanok, olyan emberek, akik otthontalanná válnak, és egyre lehetetlenebb helyzetben küszködnek a mindennapjaikban a betevő falatért, a létükért – a létünkért.
2013.10.21. 15:00 • Szólj hozzá! Címkék: tüntetés lakhatás üres házakTámogass minket!
Miközben A Város Mindenkié továbbra is minden lehetséges fórumon tiltakozik a hajléktalanság kriminalizációja ellen, valamint többek között részt vesz egy országos jelentőségű lakhatási modellprogram kidolgozásában Kőbányán és folyamatosan jogi és érdekvédelmi segítséget nyújt hajléktalan emberek százainak, a csoport anyagi helyzete meggyengült.
Most nagy szükségünk van a Te segítségedre is hogy munkánkat folytatni tudjuk, kérjük, támogasd az AVM-et tárgyi adományokkal. Amire különösen nagy szükségünk van ahhoz, hogy a csoport hajléktalan aktivistái továbbra is végezni tudják önkéntes munkájukat:
„Az üres lakás pazarlás, mindenkinek lakhatást!” - Harmadik Üres Lakások Menete
A Város Mindenkié (AVM) 2013. október 19-én – az európai lakhatási akciónapon – immár harmadik alkalommal rendezte meg az Üres Lakások Menetét. A Budapest belvárosában tartott felvonuláson több, mint 100 ember követelte a felelős lakáspolitikát és az üres lakások hasznosítását. A menet csatlakozott a Roma Büszkeség Napjához is.
2013.10.19. 19:17 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló tüntetés lakhatás üres házakSZOMBATON: Harmadik Üres Lakások Menete
A Város Mindenkié javaslatai az önkormányzat, magánszemély vagy befektető tulajdonában lévő üres ingatlanok hasznosítására
Ma Magyarországon lakhatási válság van. Több tízezer ember él az utcán és hajléktalanszállón és több százezren rettegnek a kilakoltatástól vagy húzzák meg magukat zsúfolt, egészségtelen lakásokban. A önkormányzati lakások aránya Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb (2%), és a, kihasználatlanul álló önkormányzati és magántulajdonú lakások száma folyamatosan nő – ma közel félmillió. Hazánkban a lakhatási költségek a jövedelmekhez képest aránytalanul magasak. Ezért fordulhat az elő, hogy annak ellenére, hogy az országban nincs lakáshiány, sokan mégsem engedhetik meg maguknak, hogy méltó és stabil lakhatásuk legyen. A lakástalanság társadalmi költsége és az üresen álló ingatlanok gazdasági költsége hatalmas, ezért a felelős döntéshozóknak fel kell lépni az üres ingatlanok lakáscélú hasznosítása érdekében.
2013.10.18. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: megoldás lakhatás üres házak lakhatáshoz való jog