Lakhatási szegénységnek azt nevezzük, ha valakinek a lakhatási jogviszonya bizonytalan, ha a lakhatás költségeit nem tudja megfizetni, ha nem elfogadható minőségű lakásban lakik (alacsony komfortfokozat, egészségtelen és/vagy túlzsúfolt lakáskörülmények), ha periferiális helyen lakik, és ide sorolhatók a lakhatási szegénység legszélsőségesebb formái is, ha valaki lakhatás céljára teljesen alkalmatlan építményben lakik illetve maga a hajléktalanság is.

Magyarországon a lakhatási szegénység az elmúlt években a válság hatására elmélyült. Ezt tükrözik az adatok is: 

-          A háztartások jövedelmük egyre nagyobb részét fordítják a lakhatási költségek megfizetésére: átlagosan 27%át, ami 4%-kal több mint 2009-ben. A legszegényebb háztartások ugyanakkor jövedelmük majd felét kénytelenek lakhatásra költeni.

-           2009 és 2012 között harmadával nőtt az egy évet meghaladó közműtartozások száma. 413 ezer családnak van három hónapot meghaladó közműhátraléka, az egy éven túli hátralékkal rendelkezők száma 172 ezer. A villamosenergia szolgáltatásból majd 37 ezer családot, a gázszolgáltatásból több mint 100 ezer családot zártak ki 2009 óta.

-          A lakosság 27%-a nem képes megfelelően fűteni lakását

-          Tavaly 110 000 család rendelkezett 90 napot meghaladó lakáshitel hátralékkal

-          Még mindig 200 ezer háztartás lakik alacsony komfortfokozatú lakásokban

-          160 ezer háztartás él túlzsúfolt lakásokban

-          A lakásállomány 70%-a energia hatékonyság szempontjából elavult és pont a legszegényebbek laknak a legrosszabb energiahatékonyságú lakásokban

-          a hajléktalan emberek száma még mindig több mint 10 ezer. 

Szakértői becslések szerint minimálisan is mintegy 300 ezer háztartásnak lenne szüksége megfizethető lakhatásra, miközben az üresen álló lakások száma a statisztikák szerint majd félmillió. Az üres lakások jelentős része városokban található.  

A lakhatás bizonytalansága vált tehát az egyik legsúlyosabb lakhatási problémává. A felhalmozott hátralékok miatt sok háztartást fenyeget a lakhatásának elvesztése. Ez azonban nem feltétlenül vezet hajléktalansághoz. A társadalom alsó rétegeiben megjelenő súlyos jövedelem hiány, ami mára már az alsó középosztályt is elérte, egy fokozatos lecsúszási folyamatban nyilvánul meg. A veszélyeztetett családok egyre inkább rosszabb és bizonytalanabb lakáskörülmények közé szorulnak vissza, melyek egyre inkább periferiális lakóterületeken találhatók. Gyakran a városokat övező, külterületi, zárt kertes településrészek ezek a területek, vagy a városoktól távolabb eső alacsony lakásárral rendelkező települések, ahol az ellátások alacsony színvonalúak és ahonnan a munkaerőpiac is csak nehezen elérhető. Ez a marginalizációs folyamat tehát azt eredményezi, hogy a családoknak egyre kisebb esélyük van a visszakapaszkodásra és gyermekeik esetében is ez a marginalizált helyzet nagy valószínűséggel újra termelődik.     

A lakhatási szegénység növekedése mögött gazdasági és társadalmi okok állnak. A válság hatására a jövedelmi különbségek nőttek a társadalmon belül és emelkedett a szegények száma, ma a lakosság 14%- él a szegénységi küszöb alatt, azaz 1 250 ezer ember. A munkanélküliség emelkedett,  több mint 10% felettire és nőtt a munkaerőpiacról tartósan kiszorulók száma.

A szociális és lakáspolitika ugyanakkor nem volt képes hatékony választ adni a problémákra. A segélyek összege jelentősen csökkent, a segélyekhez való hozzájutás feltételei szigorodtak.

Ebben a helyzetben nyilvánvalóvá váltak a lakáspolitika gyengeségei is: hazánkban a rendszerváltás óta nincsen egy átfogó szociális lakáspolitika.

-          A mindenkori lakáspolitika leginkább a tulajdonszerzést támogatja, ami alapvetően a középosztálynak kedvez.

-          A lakáshitel válság kapcsán kidolgozott megoldások is eddig főként a magasabb jövedelmű csoportoknak hoztak tényleges megoldásokat, az elszegényedő rétegek lakásvesztését korlátozottan voltak képesek megakadályozni.

-          A ténylegesen rászorultakat célzó lakásfenntartási támogatásban mintegy 400 ezer háztartás részesül, a támogatás összege azonban alacsony, a lakásköltségeknek átlag csak mintegy 10%-át fedezi, ezért nem képes megállítani a családok eladósodási folyamatát.

-          Az adósságkezelési támogatást a legtöbb településen nem kötelező nyújtani, a támogatottak száma az eladósodott háztartások számához képest minimális.

-           A rezsicsökkentés a legszegényebbek és a már eladósodott családok számára nem nyújt hathatós segítséget.

-          A magánbérleti szektor jelentős része ma is feketén működik, így a bérlőt és a tulajdonost is kiszolgáltatott helyzetbe hozza. A szegényebb, lakástalan családok jelentős része él ebben a szektorban, legális viszonyok hiánya miatt el van zárva a támogatásoktól és a helyzete is bizonytalan. Lakbértámogatás számukra nem érhető el.  A statisztika által nyilvántartott majd félmillió üres lakás egy része is valószínűsíthetően a valóságban bérlakásként működik.

-          A szociális bérlakások aránya a folyamatos privatizáció hatására minimálisra csökkent, ma a számuk 110 ezerre tehető. Az állomány rossz minőségű, jelentős részük bontásra is megérett már és drága fenntartású. A szociális bérlakások bővítésére a 2000-2003 közötti időszakot eltekintve nem volt program, ebben az időszakban is csak néhány ezer szociális bérlakás épült, miközben az adott időszakban ennél többet privatizáltak az önkormányzatok. Az önkormányzati bérlakásokban nagyobb részt a legszegényebb családok élnek, így gyakran a bérlők mintegy fele hátralékos, még a piacinál alacsonyabb lakbérek mellett is. Az önkormányzatok alapvetően nem érdekeltek a szociális bérlakások fenntartásában és a z állomány bővítésében, mivel nem jutnak megfelelő finanszírozáshoz az állomány fenntartásához. Éppen ezért van már olyan város, mely teljes egészében felszámolta az állományát és több város is tervezi, hogy megszabadul az állományától.

Nyilvánvaló tehát, hogy miközben elengedhetetlen a foglalkoztatás bővítése, tartósan megmarad egy olyan réteg melynek helyzetének további romlását csak egy a mainál kiterjedtebb és hatékonyabb támogatási politikával lehet megakadályozni. A szociális lakáspolitikának kiemelkedő szerepe van abban, hogy megállítsa a szegények további lakhatási marginalizációját és hozzájáruljon ahhoz, hogy olyan lakásban és olyan helyen éljenek, ahol esély van arra, hogy életlehetőségeik javuljanak.

2013. október 19.