Teri hat éves kislányával, Adrival él egy szoba-konyhás, fürdőszobás lakásban. 

Ő a kicsi lányom. Mutatkozzál be.  

Kicsim, kincsem,  életem, szerelmem – a megszólítások, amiket Teri használ a lányával kapcsolatban, kettejük szép és szeretetteljes kapcsolatát sejtetik. 

Alig hogy belépünk, Adri rögtön mesélni kezd. 

Van egy igazi kutyám, a Dézi, aki lány, és örökbefogadtuk, és nagyon cuki, és tüsszenteni szokott, és mindig velem alszik, csak most lent van a félemeleten, mert itt nem fér el. 

Gizi férjével kettesben él egy kétszobás, meleg hangulatú kis második emeleti lakásban. Pedáns rend és tisztaság, mélybarna, fotókkal és családi csecsebecsékkel teli vitrin és békebeli komód. A plazmatévé állványa alatt fehér csipketerítő. 

Ahogy mi vagyunk, öregesen. 

Mikor belépünk, a nagy, kétajtós szekrény tetején a légfrissítő adagolója pöffent egy nagyot. Bolond hangja van, nevet Gizi. 

A két szoba valójában két aprócska félszobát jelent, amihez egy konyhaként használt előtér és egy wc tartozik. Fürdőszoba nincs. 

Szentiványi Csilla vagyok. Ősi történelmi családból származom (Dózsa György). Őseim valószínűleg zsidók voltak anyai ágon is, de szüleim az újabb üldöztetések miatt titokban megkereszteltettek, és ők is a református vallásba születtek bele. Előttem ezt a származásbeli tényt titkolták. Majd házasságkötésemkor nagybátyámtól megkaptam családfánkat és egy-két történeti dokumentumot a régi időkből. Elsősorban arról szeretnék írni, miért kerestem meg és csatlakoztam A Város Mindenkié aktivistáihoz, amiért nagyon hálás vagyok, hogy minden elvárás nélkül, ismeretlenül elfogadtak

Már egészen fiatal koromban 16-17 évesen haragot és gyűlöletet éreztem az igazságtalanság, a korrupció és a rasszizmus vagy az anyagi helyzeten (esetleg iskolai végzettségen) lemért emberi értékelés ellen. Úgy 16 éves lehettem, amikor a Thököly út egyik boltja előtt hatalmas tömeget láttam a sorban állni nagyon szegényes ruhákban és már akkor tudtam, hogy valamit ingyen osztanak (ruha, élelem stb.). Hideg volt és a sor nem akart fogyni, mert az ajtót nem nyitották ki. Nagyon megalázó helyzetnek láttam, hogy külsejük és anyagi helyzetük megítélése miatt így megvárakoztatta őket. Titokban hálát adtam, hogy nem vagyok gazdag és nincs semmilyen hatalmam, sem fegyverviselési engedélyem, mert az akkor érzett haragom miatt csúnya dolgok is történhettek volna a boltvezetővel – bár gyilkolni nem akartam, de utánagondolva népfelkelő ősöm életének, bármi másra képes lettem volna. Például olyan szervezetet „toborozni”, akik felszámolják ezt a kegyetlen, embereket megalázó diszkriminációt. De sem gazdag, sem rangos nem voltam, mint ős Dózsa György, aki olyan sereget tudott összegyűjteni, akik képesek voltak győzni. Ő az élete árán is vállalta vezetésüket.