Civil vagy és politizálsz? Civil vagy, de nem politizálsz? Civil vagy, ezért nem politizálsz? Egyszerűen csak foglalkoztat civil társadalom és politika viszonya? A Város Mindenkié és a Közélet Iskolája idén is megrendezi – immár a hatodik – közösségi nyári egyetemét. Az idei témánk: Civilség és politizálás kapcsolata, a civil politizálás lehetősége.
Nagyon sokféle módon gondolkodunk ezekről a fogalmakról Magyarországon és a mindennapokban nem könnyű az eltérő elképzelések talaján párbeszédet folytatni, tényleges tevékenységet megvalósítani pedig még nehezebb. Az idei nyári egyetemünk lehetőséget és fórumot biztosít az eltérő nézőpontok tisztázására, illetve ütköztetésére és a gyakorlatban megvalósított tevékenységek tapasztalatainak megismerésére.
Mikor? 2017. augusztus 26-27. (szombat-vasárnap) 10-18h
Helyszín: Gólya Szövetkezeti Presszó – Budapest, VIII. kerület, Bókay J. u. 34.
A belépés INGYENES, de mivel nekünk pénzbe kerül megszervezni a nyári egyetemet, ha megteheted, örömmel fogadjuk adományodat a helyszínen vagy akár átutalással.
Előzetesen REGISZTRÁLNI nem szükséges. Hátrányos helyzetű, szegénységben élő embereket különösen nagy szeretettel várunk!
A GYEREKET játszóházzal várjuk! Ha a gyerekednek van kedvenc játéka, kérjük hozd magaddal, hogy jól el tudjuk tölteni az időt.
Mindkét napon 50 fő részére MELEG EBÉDET biztosítunk.
Vidékről érkező résztvevők emailben igényelhetnek UTAZÁSI TÁMOGATÁST ÉS SZÁLLÁST legkésőbb augusztus 20-ig a kozeletiskolaja@gmail.com címre küldött emailben.
RÉSZLETES PROGRAM - FOLYAMATOSAN FRISSÍTJÜK
* AUGUSZTUS 26 - SZOMBAT *
10.00-11.30 Hogyan szervezzek helyi népszavazást? TASZ Workshop
A Társaság a Szabadságjogokért emberi jogi jogvédő civil szervezet. 1994-es megalakulásunk óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon bárki megismerhesse alapvető emberi jogait, és érvényesíthesse azokat a hatalom indokolatlan beavatkozásaival és mulasztásaival szemben. Ennek érdekében nyomon követjük a jogalkotást és jogfejlesztő tevékenységet végzünk, stratégiailag fontos perekben képviseletet nyújtunk és évi több mint kétezer ügyben jogsegélyt nyújtunk, képzéseket tartunk és média kampányokkal mozgósítjuk a nyilvánosságot.
Nem csak négyévente van beleszólásod a közügyek alakításába! A közösségeddel való együttműködéssel és némi szervezéssel te is sikeresen szervezhetsz helyi népszavazást. Ezen az interaktív workshopon gyakorlati feladatokon keresztül tanulhatod meg a TASZ-tól legfontosabbakat arról, hogyan szervezz népszavazást a neked és közösségednek fontos kérdésekről. A workshopon a helyi (kerületi, települési, megyei) népszavazásra koncentrálunk.
11.45-13.15 MODULE - Másállapotot a szülészetben
A MODULE tagjai dúlák, olyan szülés körüli, tapasztalt asszonytársi segítők, akik a várandós és szülőnők, valamint családjuk számára érzelmi, fizikai és informatív segítséget nyújtanak a szülés előtti, alatti és a szülést követő időszakban. Az egyesület tagjai a kismama által választott helyszínen kísérik a szülést és nyújtanak segítséget a MODULE alapelveit megtartva.
A Másállapotot a szülészetben egy alulról jövő, politika- és pártsemleges női mozgalom, mely a szülészeti ellátás pozitív változásaiért áll ki a nők hangját, prioritásait képviselve. Mozgalmunk 2016. elején alakult, több utcai közösségi eseményünk, villámcsődületünk volt már. Mozgalmunk facebook oldalának több, mint 7500 követője van, anyák, apák, nők, férfiak, szakemberek történetét, visszajelzését közvetítve, a társadalmi párbeszéd serkentése a célunk.
EBÉD
14.00-15.30 Civil részvétel az állatvédelmi jogszabály-módosításokban
Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány az állatkínzások, állatbántalmazások, felelőtlen, hanyag állattartás áldozatainak megmentésére, gyógyítására és elhelyezésére öt éve létrehozott, bíróságon bejegyzett alapítvány. Az alapítvány tagsága és önkéntesei, követői vállaltan vegán életmódot és életfilozófiát követnek valamint népszerűsítenek, és elsősorban ebből az erőszakmentes, egyenlőségen alapuló felfogásból állnak az állatmentéshez is: számunkra egyaránt fontos a kedvtelésből tartott és a haszonállat, a háziasított és a vadállat is, a természet és a környezet minden eleme egyaránt értékes és védendő része életünknek.
Előadásunkban az elmúlt bő egy év történéseit szeretnénk bemutatni: 2016. február 20-án több mint 120 állatvédő civil szervezet és elkötelezett magánszemély szervezett tüntetést és több ezer ember skandálta a Parlament előtt, hogy "Elég volt!". Az állatkínzások, állatbántalmazások elleni elégtelen állami fellépésnek több oka is van, jogalkotói, jogalkalmazói hiányosságok, hibák, ezt és a tüntetés erejét, a megszólított emberek létszámát tekintve az Igazságügyi Minisztérium úgy döntött, hogy három munkacsoport létrehozására kér fel minket. Az alapítvány a jogszabály-módosításokat kidolgozó munkacsoportban vett részt, közel egy évig dolgoztunk és őszre leraktunk egy anyagot a kormányzat asztalára, melyről érdemben azóta sem nyilatkoztak. Magáról az anyagról és a kormányzattal végzett párbeszédünkről, a véleményünk kikérése nélkül benyújtott jogszabály-tervezetekről (és azok visszavonásáról...) szeretnénk mesélni, elsősorban a tanulságokról és a jövőre nézve használható tapasztalatainkról.
16.00-17.45 Határátlépők - kerekasztal beszélgetés
A kerekasztalra olyan embereket hívunk meg, akik nem féltek átlépni a civilség és politika határvonalát - ők számolnak be a tapasztalatikról, osztják meg velünk kételyeiket és javaslataikat.
Résztvevők: Szél Bernadett (LMP), V. Naszályi Márta (Párbeszéd), Bolba Márta (Közöd Civil Társaság), Jámbor András (Kettős Mérce) és Lakatosné Jutka (A Város Mindenkié)
18.00-20.00 Film: Egy diktátor megbuktatása (Steve York, 2002)
A film azt mutatja be, hogyan döntötte meg Szlobodan Milosevics szerb diktátor uralmát az Otpor nevű alulról jövő mozgalom és a szerb ellenzéki pártok.
* AUGUSZTUS 27 - VASÁRNAP *
10.00-11.30 Gólya szövetkezeti műhely
A Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó társadalmi misszióval rendelkező szövetkezet, amelynek fő gazdasági tevékenységét a vendéglátás és ehhez kapcsolódó szolgáltatások alkotják. Víziónk egy olyan társadalom, aminek alapja a testvériség, és a fenntarthatóságát a hatalmat közösen birtokló, egymással szeretetben és elfogadásban élő emberek biztosítják.
A "civilség és/vagy politika" kérdésre adott válasz függ a válaszadó pozíciójától és elköteleződésétől, és függ a stratégiai elképzeléséről. A Gólya szövetkezet sajátos pozíciót jelent a tagjai számára, a szervezet pedig jól körvonalazható politikai, társadalmi stratégiai koncepcióval rendelkezik. A Gólya fő politikai elképzelése a szövetkezetiség általános programja: egy olyan társadalmat szeretnénk létrehozni, ami egy nagy szövetkezetként működik. Ennek a célnak, és az oda vezető útnak az elképzeléséről fogunk beszélgetni, a résztvevőket kérdezve.
11.45-13.15 Hogyan éljük túl a ránk nehezedő nyomást?
A Civil Kollégium Alapítvány a nyitott, igazságos társadalomért és erős közösségekért dolgozó szervezet. 2010 óta a közösségszervezés szakmai megközelítés hazai elterjesztésén munkálkodik, melynek eredményeképpen ma 15-25 közösségszervezővel dolgozik az ország területén.
Rákerültél a fekete listára és civil szervezeted már nem részesül állami vagy EU-s forrásokban? Ha külföldi forrásokat nyersz, megbélyegeznek érte? Bábnak használnak a hazai és a nemzetközi színtéren, de a szakmai tanácsaidat nem veszik figyelembe? Már a Facebookon sem mered elmondani a véleményedet? Hogyan lehet túlélni ezt a helyzetet? Meríts ötleteket! Erről beszélgetnek a meghívott vendégek és a közönség.
Résztvevő szervezetek: Civil Kollégium Alapítvány, Greenpeace Magyarország, Közösségfejlesztők Egyesülete.
EBÉD
14.00-15.30 Közösségi Szigetek: közösség építés bemutató tréning
Sem a Horthy, sem a Kádár korban, sem azóta nem tanítottak meg minket arra, hogy hogyan legyünk nyitottak a mienkétől eltérő véleményekre. Mi, a Közösségi Szigetek (KÖSZI) civil csapata olyan egyszerű, de mégis nagyon hatékony kommunikációs módszereket adunk át, amelyekkel a hozzánk fordulók (emberek, csoportok), demokratikusan, hatékonyan, spontán módon, örömmel tudnak egymással beszélgetni szeretetteljes légkörben, családias hangulatban, önmagukat és társaikat is gazdagítva.
Interaktív műhely arról, hogyan kezdjük meg egy hosszabb tréning első lépéseként az ismerkedést, a bizalom és az egymásra figyelés kialakítását egymást nem ismerő, eltérő kulturális háttérrel, politikai ízléssel rendelkező emberek között.
16.00-17.45 Mártát a Magdolnának! Egy választási kampány tanulságai
Ezen a műhely beszélgetésen azt mutatjuk be, hogyan szerveződött Bolba Márta független képviselőjelölt kampánya a 2017 tavaszi józsefvárosi időközi választáson. Szó lesz arról, miért döntött a Közöd Civil Társaság amellett, hogy induljon a választáson, hogyan szerveztük meg a kampányt, mi történt a választás óta és milyen tanácsaink vannak azoknak, akik civil szervezetként jelöltállításban gondolkodnak. Reményeink szerint a beszélgetésre elkészül az a szervezési útmutató is, amiben a kampányunk tapasztalatait összegezzük, és kinyomtatva is oda tudjuk adni a résztvevőknek.
18.00-20.00 Film: Értékes életek (Eric Neudel, 2011)
Az Önállóan lakni - közösségben élni részvételi akciókutatás célja, hogy megvizsgálja mi kell ahhoz, hogy ma Magyarországon egy mozgássérült ember önállóan élhessen. A csapatnak kilenc érintett és négy szövetséges tagja van. Tevékenységünk során nem csak adatokat gyűjtöttünk és elemeztünk, hanem különböző akciókban is részt vettünk. Kutatásunk során az is világossá vált, hogy a kormány által jelenleg favorizált ún. támogatott lakhatás feltételeit elégtelennek, és a szuverén fogyatékos emberekre nézve kifejezetten hátrányosnak tartjuk, ezért úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban azért fogunk dolgozni, hogy ez a rendszer számunkra is elfogadható keretekkel működjön.
Az "Értékes életek" című film arról szól, hogy az amerikai mozgássérültek hogyan harcolták ki az akadálymentesítést és az önálló élethez való jogot. A vetítés után Hruskó Erika kutatótársunk beszél arról, hogy az 1990 években Magyarországon miként zajlott le a mozgássérült emberek önrendelkezéséért folytatott küzdelem.
További információ: Dósa Mariann, 06 70 509 8510, kozeletiskolaja@gmail.com
Fotó: Várady István