Huszonhat éves vagyok, egy éve született meg a kislányom. Az édesapja utólag (értsd: a szülést követően) úgy döntött, hogy semmilyen formában nem vesz részt a gyermeke életében, egyszer sem látta őt, és a költségekhez nem járul hozzá egyáltalán. Úgy viselkedik, mintha nem léteznénk, nem vesz tudomást róla, és nem is ismerte/ismeri el a gyereket. Kénytelen voltam végül apasági pert indíttatni, de ez a folyamat csak nemrég kezdődött el, és nem lehet tudni, hogy ha lesz is, mikor lesz érdemi változás az apai felelősség-, illetve kötelességvállalást illetően. Megjegyzem, amikor állapotos lettem, biztatott rá, hogy vállaljam a babát.
Nem biztonságos és stabil, sőt meglehetősen nehéz és kilátástalan élethelyzetben voltam a gyermekvállalás idején, és ez még a mai napig nem rendeződött. Az utolsó félévem volt hátra a mesterszakból, mielőtt Vera megszületett, és az egyetemet azóta sem tudtam befejezni. A hallgatói jogviszonyomnak köszönhetően egy évig járt nekem a hallgatói GYED, amiből nagyon nehezen tudtunk megélni albérletfizetés mellett, de mégis biztos jövedelemnek számított. Innentől számítva már csak GYES-ben részesülök, aminek az összege a 30 ezer forintot sem éri el.
Családi segítségem és állandó otthonom nincs. Az édesapám tíz éves korom óta ugyanúgy viszonyul hozzám, mint az én gyermekem apja, tehát egyáltalán nem vagyunk kapcsolatban, édesanyám pedig rokkantnyugdíjas, dializált beteg, nemrégen esett túl a második veseeltávolító műtétjén. A bérleti szerződésünk ez év december 31-éig szól. Egyelőre az is kérdéses, hogy a novemberi és decemberi lakhatási költségeket miből fogjuk fedezni, de ami ennél is fontosabb dolog, és eddig megoldatlan, az az, hogy ezek után hol tudunk majd élni.
Szeptembertől Vera bölcsődés lett, de ahogyan ez lenni szokott, az eddig makkegészséges kislányom a közösségbe kerülés következtében gyakran lebetegedett, és többet kell azóta is otthon lennie, mint a bölcsiben. Sajnos a kórházat sem úsztuk meg, négy napot töltöttünk a fertőző osztályon legutóbb. Mindez azért nehezíti meg a helyzetünket, mert nem tudtam továbbra sem elhelyezkedni és dolgozni, pénz keresni, és nem tudhatom, nem látom előre, hogy mikor rendeződik végre ez az állapot, mikortól sikerülhet, hogy ő betegeskedés nélkül a hétköznapokon a bölcsiben tudjon maradni, én pedig abban az időben dolgozni tudjak. Mint említettem, semmilyen forrásból nem tudom pótolni egyelőre azt az összeget, ami a lakásfenntartáshoz és az ellátásunkhoz szükséges.
Mindezek miatt jogos az aggodalmam, hogy veszélybe kerül a lakhatásunk és a mindennapi megélhetésünk, és ezzel együtt az is, hogy együtt maradhassunk a kislányommal.
Tudom, hogy nem egyedi eset az enyém. Az állam minden fórumon a gyermekvállalásra ösztönzi a nőket, a felnevelésükhöz azonban mégsem biztosít kielégítő, sőt semmilyen támogatást. Sajnálatos módon az a bevett gyakorlat, hogy ahelyett, hogy a krízishelyzetben lévő családnak nyújtanának segítséget, kiveszik a gyermeket a családból, nevelőszülőkhöz kerülnek, és ez a gyermek és a szülők életében is életre szóló traumát okoz. Nagyjából ez meríti ki ma Magyarországon a „gyermekvédelem” fogalmát.
B. M.
Fotó: Csécsei Ilona