Csurika Mária vagyok A Város Mindenkié hajléktalan nők munka csoportjából. Nőnek lenni a mai társadalomba nem egyenlőség, hanem elnyomás, főleg akkor, ha szegény ne adj isten cigány, fogyatékkal él, sok gyereke van így a nő anya is.

Magyarországon a férfiak 17%-kal keresnek többet ugyanazért a munkáért, mint a nők. Nekünk nőknek kell a gyermekeinket felnevelni, de ha sokat vagyunk betegállományban, elvesztjük a munkahelyünk, ezért elvész az otthonunk is. Törvénytelen az a gyakorlat, hogy szegénység/lakhatási gondok miatt veszik el a gyerekeket, mégis ez történik tömegesen. Ezt A Város Mindenkié csoportban szinte nap, mint nap tapasztaljuk.

Az állam válasza a nők lakhatási gondjaira legjobb esetben a családok átmeneti otthona és az anyaotthon, ahova viszont nem lehet bejutni a tömeges várakozás matt. Hónapokat, de van, hogy egy évet is várniuk kell. Ha bejutnak, akkor megalázó, embertelen körülmények közt vannak. Megszabjak, mikor mit tehetnek.

Nekem is el akarta venni az állam a gyermekem, ezért bujkáltam utcán éltem vele. Bár nekem a bűnöm annyi volt, hogy az ex-férjem ránk akarta gyújtani a házat. Erőszakos, agresszív ember volt. Ilyen esetekben hiába kérünk segítséget rendőrségtől azt válaszolják, amíg vér nem folyik, nem segítenek. A családsegítő és a gyermekjóléti intézmény sem lép fel az anya és a gyerekek védelmében. Gyakran még az anyát vonják felelősségre, hogy miért van együtt egy bántalmazóval és a gyerek kiemelésével fenyegetik, ahelyett, hogy lehetővé tennék, hogy védetten külön lakásba legyenek a bántalmazótól vagy a bántalmazót emelnék ki.

Most itt állunk s látja mindenki, hogy mennyi üresen álló lakás van s pusztul, hisz a kormány hagyja tönkremenni. Csütörtökön is kilakoltattak egy családot a Józsefvárosban, ahol a kisebbik gyermek, aki 12 éves, műtét előtt áll.

Munkát és lakást akarunk, hisz szegények vagyunk, nem bűnözők!

Fotó: Bankó Gábor