Az Európa Tanács emberi jogi biztosa 2014 július 1-4. között járt Magyarországon. Ebben az időszakban különböző településekre látogatott el, több szervezet képviselőjével találkozott, több intézményt látogatott meg, hogy tájékozódjon az emberi jogok aktuális állásáról különböző területeken. A hajléktalanság problémájával kapcsolatban látogatást tett a IV. kerületi Isola szállón, találkozott számos hajléktalan emberrel és ellátogatott egy integrált szociális ellátó központba Polgárdiban. A Város Mindenkié is találkozott a Biztossal, az érintettek nézőpontjából beszámoltunk neki a hajléktalan emberek aktuális problémáiról és az ezek megoldásához szükséges intézkedésekről. A látogatásról készült jelentés 2014. december 16-án jelent meg az Európa Tanács honlapján, az alábbiakban ennek a lakhatással, illetve hajléktalansággal kapcsolatos tartalmát mutatjuk be részletesen.  

A Jelentés összefoglalójában a ‘Hátrányos megkülönböztetések’ alfejezetben szerepel a hajléktalanság témája, társadalmi-gazdasági státusz alapján történő megkülönböztetésként. Itt a Biztos aggodalmát fejezi ki az elmúlt 3 év során hozott intézkedések miatt, amelyek tiltják az utcán élést és a kunyhóépítést és a gyakorlatban a hajléktalanság kriminalizációját jelentik. Mivel a menhelyek rendszere elavult és túlzsúfolt, a Biztos sürgeti a magyar hatóságokat, hogy vizsgálják felül a kirekesztő szabályozást, tekintettel azokra a nemzetközi egyezményekre, amelyekhez Magyarország is csatlakozott és amelyek mindenki számára garantálják az emberi méltóságot. Szintén felül kellene vizsgálniuk azokat az eseteket, amikor – szintén a nemzetközi emberi jogi alapelveket megsértve – elhelyezés nélkül lakoltatnak ki embereket az otthonaikból, illetve társadalmi-gazdasági helyzetük miatt választanak el gyerekeket a családjuktól. Magyarország nem fog megoldást találni a hajléktalanság problémájára, ameddig nem születik egy állami szintű szociális lakhatási stratégia, amely a hajléktalan emberek szükségletein alapul.

A jelentés kiemeli, hogy Magyarországon az elmúlt évek során egyre nőtt a rasszizmus és az intolerancia egyes társadalmi csoportok, többek között a szegény és hajléktalan emberekkel szemben. A mélyszegénységben élő roma állampolgárokat a hajléktalanná válás veszélye fenyegeti és ők is osztoznak azokban a nehézségekben, amelyeket az utcán vagy a városszéli kunyhókban élő emberek szenvednek el. A jelentés pontos helyzetképet ad a roma polgárok lakhatási problémáiról: kb. 130.000 roma állampolgár él szegregált telepen és több száz ilyen telepen még az alapvető infrastruktúra is hiányzik. Egyes helyi önkormányzatok diszkriminatív intézkedéseket hoznak az ilyen telepekkel szemben, például 2013-ban Ózd elzárta a közkutakat, amelyek a roma telepen élők egyetlen vízhez jutási lehetőségét jelentették. Egy másik esetben, amelyet a Biztos látogatása idején az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgált, a miskolci hatóságok drasztikus intézkedésekkel próbálták kitelepíteni a város egyik, főleg romák lakta telepén élőket. Ezek az intézkedések biztosan kimerítik a közvetett diszkrimináció fogalmát a roma lakossággal szemben, ha nem a (rejtett) közvetlen hátrányos megkülönböztetését.  

A jelentés külön alfejezetben tárgyalja a társadalmi-gazdasági alapú diszkrimináció eseteit, ebben részletesen tárgyalja a hajléktalan emberekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés előfordulását Magyarországon.

Az elmúlt 3 évben a magyar hatóságok számos intézkedést hoztak, amelyekkel tiltják az utcán élést és a kunyhóépítést. Ezeket az intézkedéseket – amelyek komoly magyarországi és nemzetközi kritikát kaptak – olyan időszakban hozták meg, amikor egyre több ember kényszerül az utcán élni a Magyarországot sújtó pénzügyi és gazdasági válság idején. Ezt már most is negatívan befolyásolja a szociális ellátások csökkentése és sokakat már el is ért a kilakoltatás vagy folyamatosan ennek veszélyében él. Becslések szerint nem kevesebb, mint 30.000 ember él az utcán vagy menhelyeken Magyarországon. Egyes politikusok azzal próbálják igazolni az elnyomó intézkedéseket, hogy nagyon ellenségesen beszélnek a hajléktalanság problémájáról és bűnbakká teszik a szegénységben élő, illetve hajléktalan embereket, ezzel – ahogy az ombudsman is kiemelte 2013-mas jelentésében – azt az aggasztó látszatot keltik, hogy valójában bizonyos „problémás személyek” ellen küzdenek és nem a valódi probléma ellen.

A jelentés részletesen, 2012-ig visszamenően bemutatja azokat a jogi lépéseket, amelyek révén a hatóságok büntethetővé tették a hajléktalanságot Magyarországon. Ezek után megállapítja, hogy a jelentés elkészítéséig már több, mint 2000 embert ér rendőri intézkedés a köztéri tartózkodása miatt, közülük több, mint 1000-et megbírságoltak (a kiszabott bírságok összege 5.000 és 80.000 forint között volt) és 24 hajléktalan ember esetében a pénzbírságot elzárásra változtatták. A ma hatályban lévő jogszabály alapján pedig mintegy 200 ember ellen emeltek vádat közterületi tartózkodás miatt a jelentés lezárásáig. (A Város Mindenkié folyamatos adatgyűjtése alapján ez a szám mára a 400-at közelíti.)  

A Biztos felhívta a figyelmet az ENSZ Önkényes Fogvatartás Munkacsoportja 2013-mas magyarországi országlátogatásának következtetéseire is. A munkacsoport a jelentésében kiemelte, hogy a ma is hatályos szabálysértési törvény számos szabálysértés esetében tesz lehetővé elzárásos büntetést, ilyen az „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabálysértése is. A munkacsoport több érintettel is beszélt, akik 10-38 napot töltöttek elzárásban olyan súlyú szabálysértésekért, mint például egy rossz biciklilámpa. Kiemelték, hogy a bírságok be nem fizetésének (és így az elzárás kiszabásának) gyakran az anyagi lehetőség hiánya volt az oka és felmerül a gyanú, hogy sok esetben automatikusan változtatják át a pénzbüntetést elzárásra, anélkül, hogy az elkövetőnek lehetősége volna a bíróság előtt vitatnia az eljárást. A Biztos a jelentésben idézi az ENSZ mélyszegénységgel foglalkozó különmegbízottját, aki megütközésének adott hangot korábban annak kapcsán, hogy épp a legszegényebb és leghátrányosabb helyzetű embereknek kell megfizetniük ezeket a magas bírságokat, ami csak még mélyebb szegénységbe taszítja őket.

A Biztos aggodalmát fejezte ki a magyarországi menhelyek fizikai állapota és túlzsúfoltsága miatt. Az Isola szállón tett látogatása során több hajléktalan emberrel volt módja beszélni, akik közül többen dolgoztak, mégsem kerestek annyit, hogy abból megfelelő lakhatást tudjanak fenntartani. Azt is láthatta azonban, hogy a menhelyen dolgozók elkötelezettek és igyekeznek a lehető legmegfelelőbb színvonalú ellátást nyújtani abból a szűkös finanszírozásból, amit az államtól kapnak.

Budapest központjában több hajléktalan-ellátó intézményt bezártak és ugyan nyíltak új intézmények, ezek nem nyújtanak elegendő férőhelyet a fővárosban élő hajléktalan emberek számára. A hajléktalanná vált családok esetében pedig különösen nagy a szükségletek és a kapacitások eltérése. Ez pedig még inkább aggasztó annak fényében, hogy gyerekeket választanak el a szüleiktől pusztán a nehéz társadalmi-gazdasági helyzetük miatt.

Az ENSZ Lakhatásügyi különmegbízottja már 2013-ban felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak nincs átfogó, nemzeti lakhatási stratégiája vagy legalább hosszú távú terve arra vonatkozóan, hogy az országban élő közel 30.000 hajléktalan ember helyzetét hogyan lehetne rendezni. Ugyan az elmúlt évek során indultak kisebb léptékű programok, civil szervezetek irányításával, az állam nem keresi a tartós megoldást a mélyszegénységben élő családok számára – ez abból is látszik, hogy minden aktuális szociális lakhatási kezdeményezés az alsó-középosztályt célozza.    

A Biztos két olyan jogszabályi változást is kiemel a jelentésében, amelyek már a látogatása után születtek. Az egyik, hogy 2014. szeptember 9-én az ombudsman felhívására a Kúria megsemmisítette a közterületi tartózkodást tiltó fővárosi önkormányzati rendelet egy pontját, mert az túlságosan széleskörű tiltást rendelt el. A legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a szabálysértési törvény felhatalmazó rendelkezéseit megszorítóan kell értelmezni és közterületen való életvitelszerű tartózkodást csak olyan köztereken lehet tiltani, ahol ez valódi társadalmi veszélyt jelenthet. Ez alapján a Kúria a rendelet módosítására szólította fel az fővárost, még a 2014-es évben. A bíróság döntésében hivatkozott az Alkotmánybíróság 2012-es határozatára, amikor megállapította, hogy a lakhatási szegénység és a guberálás, ami az előbbihez szorosan kapcsolódik, olyan állapot, amely kötelezettséget is ró közösségre: a hajléktalanság nem lehet büntethető akkor, ha nem jelent kifejezett veszélyt a társadalomra és nem ad általános felhatalmazást a hatóságoknak arra, hogy az állampolgárokat arra kényszerítsék, hogy válasszanak a szociális ellátórendszer, a szélsőséges szegénység vagy a büntetés közül. A másik jogi eset hat hajléktalan embert érintett, akik Budapest egy kieső részén éltek a kunyhóikban és az önkormányzat elhelyezés nélkül, erőszakkal kilakoltatta őket. Ebben az ügyben a fellebbviteli bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, mely szerint az önkormányzat megsértette az érintettek jogait, többek között az emberi méltósághoz és az egyenlő bánásmódhoz való jogukat.

A Biztos a menekültek, menedékkérők és bevándorlók helyzetének elemzése során is kitér a lakhatás, illetve a hajléktalanság kérdésére. A magyar hatóságok 2012-ben összesen 415 ember számára biztosítottak úgynevezett nemzetközi oltalmat, köztük 87 menekült számára; 2013-ban szintén összesen 415 embernek, köztük 198 menekültnek. Annak ellenére, hogy ilyen kevés emberről van szó, a Biztos tapasztalatai szerint az érintettek komoly integrációs nehézségekkel néznek szembe – többek közt a hajléktalanság valós veszélyével. Ennek szomorú példája annak a 72 főből (többek közt gyermekes családokból) álló afgán csoportnak a története, akik ugyan ’oltalmazottként elismert’ státuszt kaptak Magyarországon, 2013 júniusában mégis elhagyták az országot és Németországban folyamodtak menekült státuszért, mert miután több, mint egy év után el kellett hagyniuk a bicskei menekült tábort hajléktalanná váltak, mert a magyar állam nem tudott számukra más lehetőséget biztosítani, csak menhely elhelyezést, elválasztva a gyermekeiktől. Ezt követően több menekült tervezett, Németországból Magyarországra költöztetését felfüggesztették, mert bebizonyosodott, hogy az oltalmazottakat befogadó magyar intézményrendszerben komoly hiányosságok vannak.   

A jelentés következtetései és ajánlásai között is több helyen szerepel a lakhatás, illetve a hajléktalanság ügye. Az utcán élő emberek vonatkozásában a Biztos aggodalmát fejezi ki a menhely férőhelyek jelenlegi kapacitása miatt, mivel a hatóságok nem biztosítanak elégséges anyagi erőforrást ezek fenntartásához. A Biztos ezért felszólítja a hatóságokat, hogy sürgősen vizsgálják felül a hajléktalan menhelyek rendszerét az egész országban és biztosítsák, hogy ez teljes mértékben összhangba kerüljön a lakhatáshoz való joggal kapcsolatos nemzetközi normákkal. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy legyen elégséges menhely a hajléktalan családok számára.

Magyarország kötelezettsége a lakhatáshoz való jog maradéktalan érvényesítése tekintetében azonban túlmutat az egyéni, illetve krízis megoldások biztosításán. Ennek része kell, legyen a hajléktalanság megelőzése érdekében tett intézkedések, úgy mint a hajléktalanság kiterjedtségének felmérése és mindenekelőtt egy átfogó, nemzeti szociális lakhatási stratégia megalkotása – a hajléktalan emberekkel történt egyeztetések alapján. Ezzel és a többi javaslattal kapcsolatban is támpontot nyújt a magyar hatóságoknak a Biztos Hivatalának Lakhatási Jogi anyagában található útmutató.

Fotó: Börcsök Zsófia