2014 november végén Simon Mihály, a Társaság a Szabadságjogokért roma programjának jogásza és terepmunkása tartott nálunk képzést a gyámügyi rendszer jogi vonatkozásairól és az ezzel kapcsolatos állampolgári jogokról, illetve jogorvoslati lehetőségekről. A Hajléktalan Nők Egymásért (HANEM) hosszú távú kampányt folytat az ellen a törvénytelen gyakorlat ellen, hogy gyerekeket választanak el a családjuktól pusztán a szegénységük, illetve lakhatási problémáik miatt. Ennek a kampánynak a részét képezte ez a képzés is, amin részt vettek az AVM utcajogászai, a HANEM tagjai és az AVM más aktivistái is.
Megtudtuk, hogy hozzánk hasonlóan a TASZ-t is nagyon sok család keresi fel azzal, hogy önkormányzat vagy a gyámhatóság a gyerekeik elválasztásával fenyegeti őket, miközben az ő problémájuk valójában a szegénység, ami önmagában nem lehetne alapja a gyerekek állami gondozásba vételének. Velünk ellentétben azonban ők elsősorban vidéki kistelepüléseken dolgoznak ezzel a problémával – ezeken a településeken segítik az érintett családokat abban, hogy megfelelő jogorvoslathoz jussanak és megpróbálják tetten érni a rendszerben rejlő hátrányos megkülönböztetést – társadalmi, területi és etnikai alapon. De a két szervezet tapasztalatai így is nagyon hasonlóak: a hozzájuk forduló családok súlyos szegénységben élnek, komoly lakhatási gondokkal küzdenek, ezekkel kapcsolatban azonban szinte semmilyen segítséget nem kapnak az állami, illetve önkormányzati intézményektől. Emellett azzal is gyakran találkoznak – hozzánk hasonlóan – hogy a gyermekek elválasztásának indokaként több tényezőt is feltüntetnek a hatóságok, így nem lehet arra hivatkozni, hogy pusztán anyagi okból, tehát jogszerűtlenül emelték ki a gyerekeket, miközben az egyéb okok is többnyire a szegénységre vezethetők vissza (ez látszik például a családoknál készült környezettanulmányokból, amelyekben nagy hangsúllyal szerepelnek a lakásszegénység különböző megnyilvánulásai – pl. kikapcsolt közművek, hiányos bútorzat és nyílászárók, a megfelelő fűtés hiánya).
A vidéki családok is gyakran tapasztalják azt, amit az AVM-et felkereső szülők: a lakóhelyüktől távoli településen helyezik el a gyerekeket gyermekotthonban vagy nevelőszülőnél, így a szülőknek nincsen módjuk kapcsolatot tartani a gyerekekkel, hiszen a magas útiköltséget nem tudják kifizetni, az állam pedig nem támogatja ezt. Így viszont az a veszély fenyegeti őket, hogy végleg elveszítik szülői jogaikat, hiszen nem tartják a kapcsoatot a gyerekekkel.
Két törvényi változás is történt a közelmúltban a gyámügyi eljárásokkal kapcsolatban: 2013. január 1-jétől már nem a település önkormányzatának jegyzője hoz döntést az ideiglenes hatályú elhelyezésről, hanem a járási gyámhivatal. Ez akár lényegesen csökkentheti a családok kiszolgáltatottságát, de a változás tényleges hatása majd a gyakorlatból fog kirajzolódni. 2014. január 1-jétől pedig főszabályként a 12 éven aluli gyermekek csak nevelőszülőkhöz kerülhetnek, gyermekotthonba nem – ennek a módosításnak a hatásairól a TASZ szeretne a jövőben kutatást csinálni.
A TASZ munkatársai azt tapasztalják, hogy a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok gyakorlati működése követi a jogszabályi környezet családokra nézve káros változásait. Általánosságban érzékelhető, hogy a szociális jogok egyre gyengülnek és az intézményi környezet egyre inkább tesz különbséget az egyes családok között, bizonyos családok gyermekvállalását támogatják, másokét ellehetetlenítik. Mivel a gyermekjóléti alapszolgáltatások megfelelő finanszírozás hiányában valójában nem valósulnak meg, a családok nem kapnak támogatást gyermekeik felneveléséhez, ha bajba kerülnek, így a valóban szükségesnél sokkal gyakrabban kerül sor a gyerekek ideiglenes kiemelésére. És mivel a „visszagondozásra” (vagyis a család támogatására abban, hogy újra képessé váljon megfelelő körülményeket teremteni a gyermekek neveléséhez) anyagi erőforrások hiányában az intézményrendszer szintén nem képes. A TASZ tapasztalatai szerint nagyon kevés gyerek kerül vissza a családjába 1-2 év elteltével, az a jellemzőbb, hogy 10 évig bent maradnak az állami intézményrendszerben. Sokszor a látványos javulásokat is figyelmen kívül hagyja a rendszer, sőt, gyakran még akkor is csak sokára kerül vissza a gyermek a szüleihez, ha kiderül, hogy valamelyik intézmény mulasztott, mert olyan sokáig tart a bürokratikus eljárás és nagy a rendszer visszatartó ereje.
Sajnos a gyermekjogi képviselők sem jelentenek valódi segítséget az érintett családoknak, mert egyrészt nagyon kevesen látnak el ilyen feladatot (megyénként egyetlen ember), másrészt ők főként a már intézményben élő gyerekek problémáival foglalkoznak, így az intézménybe vétellel fenyegetett, ez ellen küzdő családoknak ez nem jelent érdemi segítséget.
A jelenlegi rendszer eleve nagyon szűk jogokat biztosít a szülők számára. Szinte mindent döntést a fejük felett hoznak meg, nagyon kis belelátásuk nyílik a rendszer működésébe, ami fokozza a kiszolgáltatottságukat. Joguk van a kapcsolattartáshoz és ahhoz, hogy segítséget kapjanak a gyermek visszafogadásához. De a gyakorlatban még ezek a szűk jogok sem érvényesülnek maradéktalanul – a kapcsolattartást sokszor anyagi nehézségek lehetetlenítik el, a visszagondozás támogatásának hiánya pedig szintén világosan dokumentálható. Ráadásul idén januártól elválasztották egymástól a nevelőszülői és a gyámi feladatokat, utóbbiakat most már az ún. gyermekvédelmi gyám látja el, akár sok tíz kilométer távolságban a nevelőszülőktől. Ez tovább bonyolítja, illetve aprózza a rendszert és így még átláthatatlanabbá teszi a szülők számára. Ennek pedig az a következménye, hogy a szülők tehetetlenek az intézmények packázásával szemben. Ezzel kapcsolatban azt a tanácsot kaptuk, hogy mi is és a közvetlenül érintett családok is mindig ragaszkodjanak jegyzőkönyv felvételéhez – erre a gyámhivatal kötelezhető, a TEGYESZ azonban sajnos nem (ezzel együtt itt is érdemes ezzel próbálkozni). Ha mást nem, akkor azt kell kérni, hogy foglalják írásba, hogy nem hajlandóak jegyzőkönyvet felvenni – bármilyen szomorú is, ez a mai valóság.
Hasonlóan szűkek a nevelőszülők jogai is, így ők is nagyon kiszolgáltatottak a jelenlegi rendszerben, ami sokszor kifejezetten káros a gyermekekre és a vérszerinti szülőkre nézve is. (Mi is tapasztaltunk, hogy noha a szülő szerette volna az előírtnál gyakrabban látogatni a gyerekeit, amire a nevelőszülő is nyitott volt, a gyermekvédelmi gyám azonban nem engedte ezt.)
Mi volna a megoldás? Ebben is egyetértünk a TASZ-szal: megfelelő szociálpolitika. Ahogyan azok az önkormányzatok is tanúsítják, ahonnan nem érkeznek hozzájuk panaszok: ahol ténylegesen van gyermekjóléti alapellátás, vagy olyan segítő szervezet, amely komolyan gondolja a segítést, kora gyermekkortól kezdve, ott az a tapasztalat, hogy még a nagy szegénység ellenére is talpra lehet állítani a családokat. Ahol így működnek a dolgok, ott az általános szegénység ellenére sincsenek ilyen kiemelési ügyek.
2014. december 23. Dósa Mariann
