A Fidesz a rendszerváltás idején azt hirdette: „hallgass a szívedre!” Ebből mára csak a „hallgass” parancsa maradt. Én nem akarok hallgatni.

De mit mondhatnék édesanyám nevében, aki már több, mint 20 éve mondogatja, hogy kitartás?

Mit mondanának nektek azok a munkatársaim, akikkel fél évet dolgoztam együtt egy kőbányai közmunkaprogramban havi 45 ezer forintért, és értetlenül kérdezgettük egymástól, hogy ebből hogy lehet megélni?

Mit mondhatnék azok nevében, akikkel péntek este 10-kor kezdtük a műszakot, és ma reggel 6-kor fejeztük be az alkatrészgyárban, ahol dolgozom?

Mit üzennének a kormánynak azok a gyerekek, akikkel együtt nőttem fel egy vidéki gyermekotthonban? Mit mondhatnék az ő nevükben, akikre nem vár más, mint az életfogytig tartó otthontalanság? Itt legbelül tudom, hogy nem ez a magyar igazság.

Én azok nevében szólok, akik nem szeretnék, hogy helyettük róluk döntsenek, akik nem szeretnének egész életükben szegénységben élni, nem akarnak gettóban élni, mert a hivatalos kormánypolitika lemondott róluk.

Azok nevében beszélek, akiket ez a kormány már hosszú ideje üldöz, és bűnözőként kezel csupán azért, mert a szabad ég alatt, magyar földre kell lehajtaniuk a fejüket.

Azok nevében beszélek, akiknek a város börtönné válhat, ahol minden mozdulatukat figyelik és szabályozni akarják, hol ehess, ihass, ölelhess, alhass.

Azok nevében beszélek, akik jobb esetben is bérrabszolgaként élnek, és cseppet sem boldogabbak azért, mert a korbács nemzeti színűre van festve.

Annak a több tízezer embernek a nevében beszélek, akik azért várták a tavaszt, hogy ne fázzanak az utcán vagy fűtetlen lakásukban.

Azok nevében beszélek, akik nem vétkesek, sőt, áldozatok, mégis bűnösnek tekinti őket a hatalom, mint ha a partra vetett halnak mondanák, hogy ússzál!

És mindeközben azoknak a cigány magyaroknak a nevében is beszélek, akik eddig nem tudták kimondani, ezért helyettük is kimondom: Szeretem a hazámat!

A Fidesz és a KDNP egymás közt hirdetnek alkotmányíró versenyt, és a negyedik tákolmánymódosításra készülnek, amely tökéletesen alkalmas emberellenes törvénytelenségek törvényesítésére, és helyi kegyencek és kiskirályok hatalmi tébolyának ad szabad utat. Ha a tervezett módosítás hatályba lép, akkor ugyanis újra büntethetővé válik az utcai hajléktalanság, akár helyi önkormányzati rendeletben is, és ez ellen nem lehet majd sehová fordulni a magyar jogrendszer keretei között.

Már eddig is több ezer honfitársunk ellen indult eljárás közterületen életvitelszerű lakhatásért. Több mint 40 millió forint értékben szabtak ki bírságot hajléktalan emberek ellen kizárólag azért, mert nincs hol lakniuk, így közterületen kénytelen élni az életüket.

Az Alkotmánybíróság pedig világosan kimondta: a hajléktalan emberek hatósági üldözése alkotmányellenes. Mi pedig századszor, ezredszer is elmondjuk: szegénynek lenni nem bűn! A hajléktalanságot nem rendészeti, hanem szociális eszközökkel kell kezelni: tisztességes bérekkel és nyugdíjakkal, kiterjedt szociális bérlakás-hálózattal, és lakásfenntartási támogatással.

Ennek a hatalomnak egyetlen érdeme van csupán: összefogásra, szolidaritásra készteti a kisemmizettek, kitaszítottak milliós tömegét. Diákok, tanárok, művészek, bérmunkások, eladósodott középosztálybeliek emelik fel sorra fejüket – mint a hóvirág – és látják be, nincs hova hátrálni, nem lehet tovább hallgatni, nem lehet tovább passzívan figyelni, ahogy körénk, – ránk – egy rendőrállam települ.

Mondjuk ki: Nem ők a haza. Menjenek haza!

Mi, akik itt most összegyűltünk, és azok, akik szívükben most velünk vannak, nehéz, már-már reménytelen feladatra vállalkozunk. Arra, hogy a szó, a cselekvő szolidaritás, az emberi méltóságba vetett hit erejével megfékezzünk egy hideg, számító és kíméletlen hatalmat. Arra vállalkozunk, hogy békés úton – de a polgári engedetlenség és az erőszakmentes ellenállás eszközeivel is élve – megállítsuk a hatalmi gépezet további nyomulását. Arra vállalkozunk, hogy a szív igazságai szerint éljük életünket: szabadságban, szeretetben, békében, igazságban.

Közeleg március 15-e, a nemzet egyik legszebb ünnepe, és én most itt azt kérdem tőletek: Rabok legyünk, vagy magyarok?

Köszönöm a figyelmeteket.  Lakhatást, demokráciát, jogállamot!