Az utóbbi időben Tarlós István előszeretettel hangoztatja, hogy „az előző városvezetés utolsó ciklusában 131 ember hűlt ki, fagyott meg közterületeken. … A mi legutóbbi telünkön egyetlenegy közterületi kihűlés történt” (Forrás: hirado.hu). A politikai demagógia mellett a főpolgármester ezeket az adatokat arra is használja, hogy a hajléktalan emberek üldözését az életmentés álcájába bújtassa.

Mindenesetre elgondolkodtató: tényleg csak egyetlen ember fagyott volna meg Tarlós István „legutóbbi telén”? Mivel sok helyről – például egészségügyben dolgozó szakemberektől – hallottuk, hogy ezt a számot a tapasztalatok nem támasztják alá, A Város Mindenkié csoport úgy döntött, hogy a tisztánlátás érdekében kikérjük a fagyhalálra vonatkozó hivatalos statisztikai adatokat.

A KSH éves statisztikája az „igen nagy hideg miatti” haláleseteket foglalja össze (vagyis ahol a halál elsődleges okaként a kihűlés van megjelölve). Ezen kívül, mivel a fagyhalál ún. rendkívüli haláleseteknek számít, az Országos Rendőr-főkapitányság is gyűjti az adatokat. Mivel sajnos a két szervezettől hozzánk beérkezett adatok semmilyen szempontból nem felelnek meg egymásnak, illetve az ORFK adatai (többszöri kérésünkre ellenére) sem teljes körűek, az alábbiakban a KSH adataira támaszkodunk.

Mi kerül be a statisztikákba?

Ma Magyarországon nagyon nehéz pontos információkat szerezni arról, hogy pontosan hány ember hal meg kihűlés miatt. Ennek több oka is van. Egyrészt, a halál oka sokszor nem egyedül a kihűlés, hanem egy másik, ezzel gyakran összefüggő betegség, pl. tüdőgyulladás, így nehéz megállapítani, hogy az illető pontosan miben halt meg. Másrészt, mivel a kihűlés rendkívüli halálesetnek számít és így másfajta – vagyis bonyolultabb – adatkezelést igényel, több lehetséges halálozási ok meglétekor a kihűlést gyakran egyáltalán nem sorolják fel. (A kihűléssel kapcsolatos statisztikai adatgyűjtés hiányosságairól lásd a Menhely Alapítvány tanulmányát.)

Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy noha a fagyhalál rendkívül tragikus esemény, szám szerint sokkal többen vannak azok, akik a hideg miatt valamilyen sérülést szenvednek (pl. végtagok elfagyása, amely amputációhoz is vezethet), illetve azok, akik noha nem fagynak meg, de nem tudják lakóhelyüket megfelelően fűteni és a folyamatos hideg miatt súlyos egészségkárosodást szenvednek. (Az ún. energiaszegénység magyarországi mértékéről lásd az Energiaklub tanulmányát.)

Fagyhalál régen és ma

Az igen nagy hideg miatti halálesetekről Győri Péter készített történeti összeállítást, amely az 1955 és 2003 között időszakot foglalja össze a KSH adatai alapján.

A táblázatból kiderül, hogy 1977-ig az igen nagy hideg miatt évente kevesebb, mint 100 ember halt meg az országban. 1985 óta a kihűléses halálesetek száma évente több, mint 200, és miközben 1989-1990-ben ez 200 alá esett, azóta lényegében folyamatosan növekszik. Eddig a legmagasabb számok 1993-ban és 1999-ben voltak, mindkét alkalommal közel 400 fő fagyott meg. 2010-ben egyébként a kihűléses halálesetek száma ismét átlépte a 300-as határt: abban az évben az egész országban 332 ember halt meg a nagy hideg miatt.

A Budapestre vonatkozó adatok hasonló tendenciákat és viszonylagos állandóságot mutatnak. A KSH-tól a 2003 és 2011 közötti időszakra kértük ki a vonatkozó adatokat, amiből kiderül, hogy az adott időszakban a fővárosban 2004-ben volt a legalacsonyabb a kihűlés miatt elhunyt emberek száma: 24 fő. Azóta ez a szám lényegében folyamatosan nő. 2010-ben összesen 80, és 2011-ben összesen 72 ember hűlt ki Budapesten.

Mind az országos, mind a fővárosi adatok legfontosabb tanulsága, hogy a közhiedelemmel ellentétben az emberek többsége nem az utcán fagy meg. 2011-ben a 230 országos haláleset közül 132 fő otthon, 43 az utcán és 55 egyéb helyen történt. A fővárosban a 72 főből 33 fő otthon, 27 fő az utcán és 12 fő egyéb helyen hűlt ki. Vagyis noha ki vannak téve a fagyhalál veszélyének, a számokból kiderül, hogy az utcán élő embereket elsősorban nem kihűlés miatt halál, hanem a végtagjaik elfagyása és egyéb súlyos egészségkárosodás fenyegeti, amikor kint alszanak, vagy sokáig kint tartózkodnak a hidegben.

Nemzetközi összehasonlítás

Több tanulmány is jelzi, hogy Magyarországon a kihűlés miatti halálesetek száma aránytalanul magas. A Habitat for Humanity tanulmánya például megállapítja, az „Egyesült Államok területén az 1979-2002-es időszakban átlagosan évi 689 haláleset fordult elő, ami 100 000 lakosra vetítve 0,2 esetet jelentett. Hazánkban tehát tízszer akkora a valószínűsége a hypothermiás halálnak, mint az Egyesült Államokban”. Egy blog pedig a kelet-európai országokat hasonlította össze és azt a következtetést vonta le, hogy Magyarországon kiugróan magas a fagyhalál aránya a térség országaihoz képest, ideértve Oroszországot is.

Mi a teendő?

A számok egyértelműen azt mutatják, hogy a Tarlós István által folytatott számháborúnak nincsen valóságalapja. Vagyis mind Tarlós István, mind Demszky Gábor főpolgármestersége alatt minden télen több tucat ember fagyott meg a fővárosban az utcán és lakásban egyaránt. A fagyhalálról szóló statisztikák viszonylagos állandósága tehát egy annál sokkal nagyobb problémára világít rá, mint hogy éppen Tarlósnak vagy Demszkynek hívják a város vezetőjét. Konkrétan arra, hogy a rendszerváltás óta egyetlen politikai vezetés sem tudta megakadályozni, hogy Magyarországon évente több száz ember megfagyjon, illetve a hideg miatt súlyos sérüléseket szenvedjen (és itt nem a síbalesetekre gondolunk). A tény, hogy a kihűléses halálesetek többsége otthon történik, rámutat arra, hogy a megfelelő lakhatás hiánya nemcsak azokat a hajléktalan embereket érinti, akik az utcán kénytelenek élni, hanem még annál is nagyobb tömegeket, mint amit a jelenlegi főpolgármester valaha is be merne vallani magának vagy a nyilvánosságnak.

A számok egyértelműen bizonyítják, hogy a fagyhalál felszámolásához (vagy legalábbis előfordulásának drasztikus csökkentéséhez) nem a hajléktalan emberek üldözése, hanem átfogó szociális és lakáspolitikai intézkedések vezetnek. Olyan intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy embereknek az utcán kelljen aludniuk, hogy hónapokat kelljen kihúzni fűtetlen, penészes lakásokban vagy, hogy idős korukra teljesen magukra maradjanak, szinte minden odafigyelés és segítség nélkül. A tömeges lakásszegénység felszámolásának útja az átfogó lakáspolitika kialakítása, ami kiterjedt szociális bérlakás-rendszerrel és érdemi lakhatási támogatásokkal megakadályozza a hajléktalanná válást, és megfizethető lakhatást biztosít a társadalom legsérülékenyebb tagjai számára. Ezzel nemcsak a kihűléses halálesetek száma csökkenne, hanem az általános létbizonytalanság, a lakhatási szegénység és a hajléktalanság is!

2013. február 15.                                                                                                                  Udvarhelyi Tessza