Köszönöm a meghívást, örülök hogy együtt lehetünk. Az viszont nem ad okot örömre, hogy alapvető jogainkért kell most itt szót emelnünk. Szabó József vagyok, a Hiteles Mozgalom egyik alapítója. Egy pár szót szeretnék szólni Mozgalmunkról.

Néhányan két éve elhatároztuk, hogy fel kell hívni a figyelmet egy közelgő társadalmi katasztrófára. Célul tűztük ki, hogy a törvényhozók, a kormány és a hatóságok figyelmét felhívjuk a „devizahitelezésnek” keresztelt problémára. Úgy éreztük, szükség van javaslatainkra, észrevételeinkre. Éreztük, hogy a döntéshozók nem értik a problémát, nem látják milyen veszély fenyeget minket, családjainkat. Nem látják, milyen veszély fenyegeti otthonainkat. Mint civil érdekvédők több törvényjavaslatról mondtunk véleményt, sőt olyan is volt, hogy a javaslatunkból született törvény előterjesztés. Ma már tudjuk, sokkal előrébb tartanánk, ha törvény is született volna ezekből az elképzelésekből.

Sajnos nem volt sikeres tevékenységünk. Ugyan sokat tanultunk, ugyan sok kiváló embert megismertünk, de sajnos nem sikerült megelőznünk a társadalmi katasztrófát. Igen, katasztrófa van, ez nem túlzás. Most már 112.000 ingatlan vár kényszerértékesítésre hazánkban. Ez előbb utóbb árverést jelent. Ez közel félmillió embernél jelenti lakásuk, otthonuk elvesztését. Fizettek amíg tudtak, és mégis hamarosan elveszítik mindenüket. Valamint elveszítik reményüket a boldog életre is, mivel adósságuk nem szűnik meg a kilakoltatásukkal. Adósságot cipelnek tovább magukkal.

Kétségbeesésükben többen lettek öngyilkosok, több ezren elhagyták szülőhazájukat. Jelenleg félmillió család küszködve fizeti a részleteket, bízik benne, hogy hamarosan jobbra fordulnak a körülmények, javul helyzetük.
Sokunk szerint nincs remény gyors javulásra. Munkánk során elmondtuk a problémákat, a visszaéléseket, a törvénytelenségeket a parlamenti képviselőknek, a kormánynak, a Pszáfnak, a GVH-nak. Tudnak mindenről, mert elmondtuk, leírtuk. Tudnak mindenről és mégis némák és bénák. Nem szólnak, nem cselekszenek. A kormány mindezek ellenére elégedetten hirdeti szerte az Unióban: kimentettük a devizahiteleseket. Ismerős? Mintha a hajléktalan embereket is megmentették volna!

Hogyan juthattunk idáig? Hogyan lehetséges, hogy családok százezrei aggódnak, félnek a jövőtől, a végrehajtástól, a kilakoltatástól? Hogyan történhet meg az hogy Ti itt vagytok hajlék nélkül, meleg otthon nélkül. Nagyon gyakran hajléktalanul és munka nélkül. Gondoljatok bele!

Már több mint 60 éve vége a második világháborúnak. Hányszor volt ilyen történelmünk során? 60 év folyamatos béke! Miként fagyhatnak meg most hazánkban mégis emberek százai telente? Az emberiség mára technikailag megoldotta azt, amiről évszázadokon keresztül csak álmodhatott. A nehéz fizikai munkák legtöbbjét gépek végzik helyettünk. Kubikusnak nem kell lapátolni és talicskát tolni, helyette földmunkagépek dolgoznak. A bányásznak nem kell szívlapáttal rakodnia. Nem kaszás arat hanem kombájn, a szántó-vető munkáját elvégzi a traktor. Favágó sem suhintja a fejszéjét és nem húzza-tolja a fűrészt, láncfűrészt használ, pékinasok helyett is gépek dagasztanak.
A járványokat, a pestist, a kolerát, tbc-t sikerült laboratóriumokba zárni. Elegendő élelmiszert tudunk előállítani, látni a boltok polcain. Mégis emberek halnak meg, mégis gyermekek ezrei éheznek hazánkban. Úgy tűnik, valamit nagyon-nagyon elrontottunk.

Törvényszerű, hogy a technikai haladás és a gazdasági fejlődés csak szűk réteg javát szolgálja? Ti az elmúlt évtizedek gazdasági eredményeiből miként részesültetek? Ha figyelitek az utóbbi hetek eseményeit, akkor tudhatjátok, hogy jogerős bírósági ítéletek születtek: a bankok nem létező tevékenységre hivatkozva számítanak fel jelentős költséget, a bankok olyan költséget számolnak fel, melyről nem tájékoztatták a szerződésben az adósokat. Kimondta a Kúria, hogy a szerződés tisztességtelen és ezáltal semmis, ha indokolatlanul egyoldalúan előnyös a bank számára és hátrányos az adós számára. A Kúria kimondta, hogy a szerződések szövegének érthetőnek és világosnak kell lennie.  Az a szerződés mely nem érthető és nem világos, nem szerződés.
Az érintett hatóság és a kormány  hallgat, szótlanul nézi, hogy tesznek tönkre a bankok több százezer embert.

Ez a közöny számotokra  ismeretlen?

Ott tartunk, most, 2012 végén, hogy úszik az adósságban az állam és az önkormányzatok. Úszik az adósságban a lakosság és úsznak a vállalatok.  Az ország és az önkormányzatok adóssága miatt jelentős összeget kell kamatként fizetnünk hitelezőinknek. Most szembesülünk vele, hogy ez milyen problémát jelent. Nem jut elég pénz az oktatásra, az egészségügyre a szociális ellátásokra, a rászorulók támogatására. Valami nagyon-nagyon nincs itt rendben.

Hogyan juthattunk ilyen helyzetbe? Ki a felelős ezért a helyzetért?  Esetleg mi is felelősek vagyunk, mi saját magunk? Lehetséges ez? Hagytuk magunkat ígéretekkel megtéveszteni, hagytuk hogy rávegyenek bennünket: ne foglalkozzunk a politikával, a közügyekkel, ne foglalkozzunk egymással, figyeljünk csak a karrierünkre, az anyagi gyarapodásunkra. A politikát hagyjuk a politikusokra. Ők értenek hozzá. Értenek hozzá?

Gyermekeink most mutatják meg számunkra a helyes utat: összefogás, együttérzés, lelkesedés, bizakodás. Egy nagy tapsot nekik!!!

Fel kell tennünk pár kérdést. Elégedettek vagyunk a jelenlegi helyzettel? Elégedettek vagyunk a felkínált jövővel?
Akkor mi elégedetlenek vagyunk? Keressük meg a többi elégedetlen csoportot is. Nézzük meg, együtt mire jutunk.

Amit ti láttok, az a jéghegy csúcsa. Amit mi, devizahitelesek látunk az egy másik csúcs. A tanárok is és az orvosok is látnak jéghegy csúcsokat. A diákok is, a rokkantak is, a nyugdíjasok is. Nagy levegőt kell vennünk, le kell merülnünk a felszín alá, és meg kell keresnünk a jéghegyet, mely minket fenyeget. Ha már látjuk a valós problémát, nekiláthatunk a megoldás kidolgozásának. Ezt a munkát senki nem végzi el helyettünk. Tudjuk, mi most a feladatunk.

2012. december 21.