Bari Zsanett vagyok és a három fiammal Üllőn élünk a Hunyadi utcában. Amikor 2016-ban ideköltöztünk, nagyon örültünk, hogy végre van egy saját otthonunk. De sajnos nem vettük figyelembe, hogy van egy repedés a szobai falon kívül, belül és a plafonon is. Nyáron hívtam statikust, aki közölte, hogy a fal közel van az életveszélyes állapothoz. Azt mondta, hogy körülbelül másfél millió forintba kerülne a megcsináltatása a munkadíjjal együtt.
Segítségkérés egy életveszélyes fal megjavításához
Kiket telepítene és hova Mellár Tamás Pécsett?
“Szegény sorsú, györgytelepi romákat költöztetne üres pécsi lakásokba Mellár?” címmel közölt írást az OKPécs! internetes újság 03.20-án. A szerkesztőség által “vad ötletnek” minősített hír hamar meg is futotta szokásos köreit az internet erre alkalmas bugyraiban (például itt, és itt), majd péntek reggel már a Dunántúli Napló 4. oldalán köszöntött ránk az öblös szalagcím: “ Mellár cigányokat telepítene be Pécsre?”, arra késztetve a gyanútlan olvasót, hogy önkéntelenül a drága papírra löttyintse reggeli kávéját. A finom kávé pazarlását pedig esetemben nem a “vad ötlet” váltotta ki, hanem az a teljesen nyílt “nemzetvédő” rasszizmus, amely 2018-ban, néhány héttel a választások előtt büszkén virít az egyetlen pécsi nyomtatott napilap hasábjain.
Fotó: ATV
2018.03.28. 23:40 • 8 komment Címkék: lakhatás Pécs választás 2018
A kőbányai Fidesz másodszorra menekült el a kilakoltatásra ítélt lakók elől
A kőbányai képviselő-testület fideszes többsége nemmel szavazott arra, hogy akár csak tárgyaljanak arról az előterjesztésről, ami biztosítaná, hogy a Bihari utca 8/C. lakói nem kerülnek az utcára. Amikor a lakók és A Város Mindenkié aktivistái magukhoz vették a szót, hogy számon kérjék az Önkormányzaton a tervezett elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, Kovács Róbert polgármester az önkormányzat többi vezetőjével és a kormánypárti képviselőkkel együtt ugyanúgy elhagyta a termet, ahogy a február 22-ei ülésen.
Charlie üzenete a kőbányai önkormányzatnak
A Fidesz beszélni sem volt hajlandó a gyerekes családok kilakoltatásáról a Parlament rendkívüli ülésén
Miután a Fidesz már három alkalommal megakadályozta, hogy a Parlament tárgyalhasson A Város Mindenkié (AVM) által kezdeményezett törvénymódosításról, az LMP kezdeményezésére 2018. március 21-én szerdán az Országgyűlés rendkívüli ülést tartott a javaslatról. A rendkívüli ülés összehívásának a célja az volt, hogy a Parlament még a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt foglalja törvénybe a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát.
2018.03.21. 18:48 • 1 komment Címkék: parlament kilakoltatás lakhatás gyerekek kilakoltatása
Rendkívüli ülést kezdeményeznek az ellenzéki pártok az AVM kilakoltatás-ellenes törvényéről
Miután a Fidesz már három alkalommal akadályozta meg, hogy a Parlament tárgyalhasson a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását tiltó törvényről, az LMP – a többi ellenzéki párttal közösen – az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte 2018. március 21-ére. A törvénymódosítás célja, hogy a Parlament még a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt foglalja törvénybe, hogy 1) a települési önkormányzatok kötelezettsége megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett gyermekes családoknak, továbbá 2) az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében már a lakáskiürítés bírósági elrendelésére se legyen lehetőség abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.
Közmeghallgatást a Bihari út ügyében!
Tisztelt Kovács Róbert Polgármester Úr! Tisztelt Weeber Tibor Alpolgármester Úr!
A Kőbányai Önkormányzat a Bihari utca 8/c. szám alatti önkormányzati lakóház elbontását tervezi – néhány évvel azt követően, hogy több mint 700 millió Ft közpénzt költöttek az épület felújítására. A fővárosi szociális városrehabilitációs program keretében 2005 és 2011 között folyó felújítás után csupán 5 évvel az épületet életveszélyesnek nyilvánították.
A képviselő-testület a Bihari utca 8/C szám alatti lakóépületről szóló 14/2018. (1. 25.) KÖKT határozattal felkérte a polgármestert, hogy „készítsen olyan tervet a Bihari utca 8/C szám alatti önkormányzati lakóház helyzetének a rendezésére, amely az épület kiürítésén és bontásán kívül alaposan megvizsgálja a feltárt műszaki problémák tartós megoldásának és ily módon az épületben található komfortos önkormányzati bérlakások megőrzésének a lehetőségét is”.
A Fidesz nemet mondott rengeteg szülőnek és gyereknek
Tóth Fanni, A Város Mindenkié aktivistája az alábbi beszédet szerette volna elmondani a Parlament Népjóléti Bizottságának ülésén, ahol A Város Mindenkié által kezdeményezett törvénymódosítási javaslatot tárgyalták, melynek célja a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának megelőzése. A bizottság elnöke nem adott neki szót, ezért a beszédet végül Demeter Márta (LMP) mondta el. A bizottság végül leszavazta, hogy a törvénymódosítás az Országgyűlés elé kerülhessen.
Kilakoltatások Kőbányán: elmenekült a polgármester a Bihari utcai lakók elől
A kőbányai képviselő-testület fideszes többsége a mai testületi ülésen levette napirendről a Bihari utcai lakók hajléktalanná válásának megelőzéséről szóló előterjesztést. Kovács Róbert polgármester nem hagyta felszólalni A Város Mindenkié (AVM) aktivistáit és a Bihari utcai lakókat, inkább felfüggesztette testületi ülést, majd kimenekült a teremből. A Bihari utcai lakók ennek ellenére is elmondták a felszólalásaikat, amelyekben a kőbányai önkormányzat embertelen eljárását és a tervezett elhelyezés nélküli kilakoltatásokat kritizálták.
2018.02.22. 14:29 • 14 komment Címkék: kőbánya kilakoltatás lakhatás bihari utca
Miért kerülhetnek utcára a gyerekes családok?
![](/img/blank.gif)