A Város Mindenkié és az Utcajogász 2016. december 6-án adta át az Emberi Erőforrások Minisztériumának azt a petíciót, amivel 2500 ember követelte Balog Zoltán minisztertől, hogy haladéktalanul találjon megoldást a lakcím nélküli családok problémájára. Annak ellenére, hogy személyesen egyeztettünk a minisztérium képviselőivel és írásban is leadtuk javaslatainkat, a kormány pedig állítólag még egy munkacsoportot is létrehozott a probléma kezelésére, két hónap alatt egyetlen lépés sem történt azért, hogy annak a több, mint 4000 kiskorúnak és több, mint 60 ezer felnőttnek a helyzete érdemben javuljon, akiknek ma Magyarországon nincs érvényes lakcíme.
A „családbarát” kormány továbbra sem hajlandó megoldani a lakcím nélküli családok helyzetét
Megérte hallatni a hangunkat – Hat AVM-es eredmény 2016-ból
Az elmúlt év kétségtelenül nem a szolidaritás és egyenlőség jegyében zajlott sem itt Magyarországon, sem a világ többi részén. Ennek ellenére A Város Mindenkié továbbra is azon dolgozott, hogy a legkiszolgáltatottabb, otthontalan emberek is képviselni tudják érdekeiket, kiálljanak jogaikért. Bár ezekben a helyzetekben a valódi siker az lenne, ha mindenkinek alapvető joga lenne a lakhatáshoz, és nem kellene hónapokig, évekig küzdeniük azért embereknek, hogy biztos lakhatásuk legyen, és jogaikat tiszteletben tartsák, vannak olyan „sikertörténetek” a csoport 2016-os munkájában, amelyeket érdemes számon tartani. Most az öt legfontosabb eredményünket osztjuk meg.
Leadtuk javaslatainkat az EMMI-nek a lakcím nélküli gyerekek ügyében
Évente közel kétszáz ember keresi meg az Utcajogászt és A Város Mindenkiét különböző lakcímmel kapcsolatos nehézségekkel. A megkeresések jelentős része olyan emberektől érkezik, akik albérletben vagy szívességi lakáshasználóként élnek, de a szállásadó hozzájárulásának hiánya miatt nem tudnak bejelentkezni otthonukba. Emiatt sokan nem tudják teljes körűen gyakorolni állampolgári jogaikat, és alapvető szolgáltatásokra való jogosultságukat is elvesztik. Ma Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint közel 100 ezer embernek rendezetlen a lakcíme (nincs érvényes lakcíme, település szintű lakcíme van vagy csak tartózkodási címe van). Összesen kb. 60 ezer felnőttnek nincs érvényes lakcíme és a 18 éven aluliak száma, akiknek nincs érvényes lakcíme közel 4500.
„Szeretnék kérni egy papírt arról, hogy elutasítják a lakcímbejelentési igényemet”
Mivel a megfelelő lakcím hiánya nagyon sok esetben a lakásszegénység következménye, A Város Mindenkié és az Utcajogász évek óta kiemelten foglalkoznak a lakcímmel kapcsolatos problémákkal. Évente közel kétszáz ember keresi meg csoportunkat különböző lakcímmel kapcsolatos nehézségekkel. A megkeresések jelentős része olyan emberektől érkezik, akik albérletben vagy szívességi lakáshasználóként élnek, de a szállásadó hozzájárulásának hiánya miatt nem tudnak bejelentkezni otthonukba. Emiatt sokan nem tudják teljes körűen gyakorolni állampolgári jogaikat, és alapvető szolgáltatásokra való jogosultságukat is elvesztik. A napokban kaptunk egy emailt éppen egy ügyben. A levelezésünket teljes egészében közöljük, mert nagyon sok tanulságot tartogat mind az állampolgárok, mind az okmányirodák számára.
Lakcímet kérünk Mikulásra!
Lakcímet kérünk Mikulásra! 2500 ember követelését adtuk át az Emberi Erőforrások Minisztériumának
A Város Mindenkié (AVM) és az Utcajogász októberben kezdeményezte azt az aláírásgyűjtést, amiben azt követeljük az Emberi Erőforrások Minisztériumától és Balog Zoltán minisztertől, hogy haladéktalanul találjanak megoldást a lakcím nélküli családok és gyerekek problémájára. Az AVM másfél hónap alatt 2500 aláírást gyűjtött össze, amiket 2016. december 6-án délelőtt egy Mikulás napi ünnepség keretében átadtunk a minisztérium képviselőjének.
Ne legyenek családok lakcím nélkül!
Pfalz Aziz vagyok, A Város Mindenkié aktivistája. Ma Magyarországon lakhatási válság van, aminek az egyik következménye, hogy több, mint százezer ember nem tud megfelelő lakcímet létesíteni. Ezen belül több, mint 60 ezer embernek nincs érvényes lakcíme, több mint 20 ezer ember csak ún. települési szintű lakcímmel rendelkezik és több, mint 6000 embernek csak tartózkodási címe van. Ezek az emberek nemcsak attól szenvednek, hogy nincs biztonságos lakhatásuk, de attól is, hogy számtalan alapvető közszolgáltatáshoz (pl. szociális és egészségügyi ellátás, oktatás) nem jutnak hozzá. Ez a probléma különösen súlyosan érinti a gyerekeket.
"Lakcím nélküliként először nem akarták a fiamat suliba fölvenni"
Kovács Vera vagyok, A Város Mindenkié aktivistája. Mire jó egy lakcím? Adná magát a válasz, hogy egyrészt azt jelenti, hogy van hol lakni, és persze, ha valaki keresi, megtalálja az embert. Jó is lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne, de ehelyett az van, hogy ma lakcím alapú a hozzáférés sokféle szolgáltatáshoz az egészségügyi ellátástól kezdve a pénzügyi segélyek és támogatások jelentős részéig.
2016.12.06. 12:36 • Szólj hozzá! Címkék: tüntetés nyílt levél lakcím érdekvédelem
Mi lesz, ha a tulajdonos úgy dönt, hogy érvénytelenítteti ezt a lakcímet?
Sziasztok! Csécsei Ilona vagyok, fotós aktivista. 2010 decemberében költöztem 5 gyermekemmel Budapestre albérletbe. Ahhoz, hogy a 2 általános iskolást tanév közben átvegye az oktatási intézmény, tartózkodási címet kellett létesíteni. A tulajdonos icipicit vacillált, de aláírta a lakcím bejelentőt.
Hisszük, ha látjuk! Egy lépés előre a lakcím nélküli gyerekek ügyében
A napokban egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megoldódjon a közel 4500 lakcím nélküli gyerek helyzete. A minisztérium hozzánk eljuttatott levele szerint munkacsoportot hoztak létre annak a problémának a kezelésére, aminek a létezését Czibere Károly első nyilatkozataiban még tagadta.
