
Az esemény plakátja és szórólapja innen letölthető.

Az esemény plakátja és szórólapja innen letölthető.
Éva és János több mint húsz éve élnek közös háztartásban Egerben. Ahogy mondani szokás, kitartanak együtt jóban-rosszban. Bár az utóbbi négy évben túlnyomórészt a mindennapos bizonytalanságban és keserűségben tudtak csak osztozni.

2014. november 24-én, mindössze egy héttel a téli kilakoltatási moratórium kezdete előtt elhelyezés nélkül kilakoltattak egy három kiskorú gyereket egyedül nevelő anyát Kőbányán. A nő ismerősei, szimpatizánsai – köztük a családnak segítő A Város Mindenkié csoport aktivistái – erőszakmentes élőlánccal próbálták a kilakoltatást megakadályozni, de a végrehajtó által a helyszínre hívott készenléti rendőrök eltávolították őket, a családot pedig kilakoltatták.

A Város Mindenkié csoport felelőtlen és embertelen döntésnek tartja, hogy a Kőbányai Önkormányzat egy héttel a téli kilakoltatási moratórium kezdete előtt utcára tett egy háromgyermekes családot. Szolidaritásunkat fejezzük ki a családot reggel védő rokonokkal és aktivistákkal. Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy a további hasonló kilakoltatások helyett érdemi megoldásokat keressen a lakhatási válságra, és a most kilakoltatott család számára is biztosítson érdemi lakhatási lehetőséget.

A Város Mindenkié Utcajogász programjának több, mint 2 hónapja ügyfele egy három gyermeket egyedül nevelő kőbányai anya, akit az Önkormányzat a gyerekekkel együtt 2014. november 24-én tervez kilakoltatni abból a szociális bérlakásból, amelyben évek óta élnek.

Nem értem, mi hogyan működik, mikor, mi alapozza meg a döntéseket, ki, milyen címen intézkedhet, intézkedik akkor, amikor ezt tiltja a törvény. Nem értem, egy országban, egy városban hogyan váltakozhatnak döntések ugyan olyan témában, helyzetben. Nem értem… Mióta újra van szabálysértési törvény, azóta ellentmondásosnak látom a rendszert. S hogy ezt miért érzem így, arra itt a példa.

On October 16, 2014 the appellate court of Budapest made a legally binding decision regarding the demolition of self-built shacks by the municipality of the 14th district of Budapest. The court ruled that the municipality acted illegally when it destroyed the shacks and other possessions of six homeless people on October 18, 2011. Prior to the demolition, the authorities had not initiated any official procedures against the shack-dwellers. Many inhabitants were not at home when the bulldozers arrived and were thus not able to save any of their belongings. Those who were present were forced to witness the destruction of their homes and were offered no appropriate alternative accommodation.

2014. szeptember 4-én A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistái és szimpatizánsai élőláncot alkotva védtek egy kilenc gyermekes családot a kilakoltatástól. Az elhelyezés nélküli kilakoltatást egyelőre sikerült megakadályozni, a család lakáshelyzete azonban sajnos semmivel sem biztosabb, mint a tiltakozás előtt. A Kőbányai Önkormányzat sajtóközleményben reagált az AVM álláspontjára. A következőkben a csoportunk válasza olvasható a Kőbányai Önkormányzat állításaira és felvetéseire.