2013. február 12-én részt vettem a Kelet-Harlemi Justice Committe által szervezett ún. Cop Watch, szó szerinti fordításban „zsaru-figyelő” tréningen. A Cop Watch lényege, hogy az állampolgárok alapvető jogaikkal élve biztosítják, hogy a rendőrök jogszerűen járjanak el azokkal az járókelőkkel, akikkel kapcsolatban kerülnek, pl. igazoltatás vagy más okból. A Cop Watch kialakulásának fő oka, hogy a New York-i rendőrök sokszor igen erőszakosak és visszaélnek a hatalmukkal az állampolgárokkal szemben. A Cop Watch egy alulról szerveződő állampolgári kontroll a rendőrség munkája felett. New York számos negyedében sok szervezet végez ilyen tevékenységet, és a hosszú távú cél, hogy minél több ember tanulja meg ennek a módszertannak az alapjait, hogy mind saját magát, mind másokat meg tudjon védeni a hatalom túlkapásaitól – az utcán és az élet minden területén.
2013.02.26. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló rendőrség diszkrimináció nemzetközi képzés Egyesült ÁllamokÉlőkönyvtár egy hajléktalan emberről
2012. augusztus 24 és 26 között A Város Mindenkié négy tagja között én is részt vettem az Iskolai Élő Könyvtár program előkészítő képzésen az Európai Ifjúsági Központban. Amikor megérkeztünk a helyszínre, felvettük a névjegykártyát, amit a képzés ideje alatt használni kellett. Hatalmas teremben székekre leültünk, majd következett a bemutatkozás. Rajtunk kívül voltak például zsidók, romák, melegek, leszbikusok, fogyatékkal élők és alkoholisták is, akik mind élő könyvek voltak, a többiek pedig az olvasók.
Azt gyakoroltuk, hogy az iskolába megyünk és a gyerekek kérdéseire válaszolunk. Elbeszélgettünk egymással és mindenki elmondta, hogy ő hogy lett az, ami valójában és pontoztuk egymást és az elmondott sztorikat. Sok érdekes dolgot tanultam. Közben volt kávészünet, ahol sütemény, üdítő, ásványvíz és gyümölcs is volt. A gyakorláson kívül mással is foglalkoztunk, mint például önismeret, kommunikáció, nyitottság, a téma tartása, humorérzék. Megtanultuk, hogy nem szabad megsértődni és, hogy a gyerekeknek milyen fogalmakról fogunk tanítani, mint például a transzfóbia, a rasszizmus, az esélyegyenlőség, a korizmus, a kriminalizáció, a nemi identitás, tolerancia és liberalizmus. Az ebédnél sok mindenből lehetett választani, én mindent megkóstoltam és nagyon finom volt. Rengeteg gyümölcs volt: banán, alma, szőlő. dinnye, szilva stb. Az ebéd után beszéltünk a citrom életéről is: csoportokra voltunk osztva és minden csoport kitalált egy történetet a citromról, hogy honnan származik, mire jó, mire használják. Tovább gyakoroltuk a problémás helyzetekre való felkészülést is. Több résztvevő este elment, de én maradtam, mivel szobát kértünk. Megvacsoráztunk Szick Gyulával, az AVM másik aktivistájával, utána pihentünk. Kétágyas szobát kaptunk, nagyon jól éreztem magam.
2012.09.07. 13:10 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló képzésTapasztalatcsere rendőrök és hajléktalan emberek részvételével - beszámoló
2012. június 23-án A Város Mindenkié csoport aktivistái játékos tapasztalatcsere keretében fél napot töltöttek el józsefvárosi rendőrökkel. Az AVM hajléktalan aktivistái azzal a céllal látták vendégül a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársait, hogy olyan párbeszédet jöjjön létre a közhatalmat képviselő rendőrökkel, amelyben egyenlő félként oszthatják meg egymással tapasztalataikat, fejthetik ki véleményüket.
2012.07.17. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló rendőrség képzés érdekvédelemKözösségszervezést tanulunk
A Város Mindenkié is részt vett 2011. március 28 és 30 között azon a közösségszervezési képzésen, melyet Joe Szakos és és Chuck Hirt tartottak Kunbábonyban. Nagyon sok izgalmas dolgot tanultunk, amit arra fogunk felhasználni, hogy még erősebb és szélesebb bázissal rendelkező szervezetté váljunk.
A képzés folytatásaként tagunk, Bene Géza részt fog venni azon a Civil Kollégium általszervezett közösségszervezési tanulókörön. Az első találkozó június 7-én lesz, és már izgatottan várjuk!
A tanulókörbe minden olyan szervezetet és aktivistát várnak, akit érdekel a közösségszervezés módszertanának mélyebb megismerése és alkalmazása.
További információ a tanulókörről: kozossegszervezes.wordpress.com
A tapasztalati szakértők reménye a demokráciában
A 2010-ben megszervezett "Szegénység és társadalmi kirekesztettség tapasztalati szakértő" képzésen A Város Mindenkié egy tagja vett részt. A belga mintára, norvég finanszírozásból megtartott képzésen Budapesten, Nyíregyházán és Veszprémben egyaránt 15 fő vett részt. A legfontosabb feltétel az volt, hogy a résztvevő egész életében szegény vagy kirekesztett legyen.
A képzés 8 hónapja önismereti résszel kezdődött, ezután pedig elméleti oktatás volt a magyar lakhatási helyzetről, a kisebbségi jogokról, az elnyomás fajtáiról, a politikai nyelvezetről, stb. Egy nap alatt kellett megtanulni a távoktatás módszerét számítógépen és innentől kezdve a leckéket számítógéppel küldtük az oktatóknak. Közben terepszemlékre jártunk, például jogvédő alapítványhoz, önkormányzat szociális osztályára, családsegítő központba és speciális iskolába. A minisztériumi látogatás sajnos nem jött össze. Ezeken az ismerkedési napokon rengeteg kérdés hangzott el az illetékesek felé, és a leendő tapasztalati szakértők is próbálták megtalálni a saját helyüket a rendszerben.
A látogatásokat hasonló helyekre szervezték, mint később a hallgatókat a terepgyakorlatra. A gyakorlat során az AVM tagja már a minisztériumba is bejutott egy másik társával együtt. A 3 hónapos, 2010 októberében induló gyakorlati idő alatt a hallgatók többsége két helyszínt is megismerhetett, így nagyobb esélyük volt az esetleges állásba kerülésre. A budapesti csoportból két főnek sikerült szinte azonnal állásba kerülnie. Az egyik félállást kapott egy alapítványnál, míg az AVM tagját a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba vették fel tapasztalati szakértőnek.
Sajnos már az első hónapban kiderült, hogy bábnak. Ugyanis visszatekintve úgy tűnik, hogy csak kényszerűségből vették fel, mert a terepgyakorlat idején a média sztárolta az ügyet. Társunk a terepgyakorlat alatt hasznosabb munkát végzett, mint azóta a fizetéséért. Akkor még reménykedtünk a hajléktalanság problémájának szociális úton történő megoldásában, ezért hoztuk létre az AVM-en belül is a minisztériumi alcsoportot. Az alcsoport segítette társunkat egy beadványának elkészítésében és a rövidtávú hajléktalan-stratégiához szánt javaslataink előkészítésében.
Ebben az évben azonban már kiderült, hogy a kormány inkább a rendészeti "megoldást" választja a hajléktalanság kezelésére, nem pedig a szociálist - még ha az előbbi legalább olyan költséges. Ebben a helyzetben a társunk enyhén pocsékul érzi magát, ezért a minisztériumi alcsoport a tapasztalati szakértőkkel és képzőikkel egyetemben most keresi a megoldást.
2011. május 26. Balog Gyula
A New York-i Poverty Initiative - beszámoló
2011. április végén meglátogattam a Poverty Initiative elnevezésű civil szervezetet, amely egy progresszív teológiai iskola, a Union Theological Seminary keretein belül működik New Yorkban. A Poverty Initiative célja, hogy egységet kovácsoljon a szegény és kirekesztett embereket képviselő szervezetek és kezdeményezések között, és életre keltse a Martin Luther King, Jr. által az 1960-as években elindított, de King halála után befulladt Szegény Emberek Mozgalmát (Poor People's Campaign). A Szegény Emberek Mozgalmának elindításával King célja az Egyesült Államokban szegénységben élő (az 1960-as években) több, mint 40 millió ember összefogása volt átlépve a faji, etnikai és nemi különbségeket.
2011.05.02. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló nemzetközi képzés Egyesült ÁllamokMédiaképzés - beszámoló
2011. február 14 és 16. között az AVM-nek köszönhetően részt vehettem a Nonprofit Média Központ Alapítvány által lebonyolított média-képzésen, mely "A Szociális Szolgáltató és Érdekvédelmi Szervezetek Hatékonyabb Médiaalkalmazásához" címet viselte.
14-én, hétfőn érkezés után nagyon hamar nekiláttunk a bemutatkozásnak, mert nagyon sűrű volt a program. Nagyon jó volt a hangulat és a társaság is. A bemutatkozásnál kiderült, hogy mindannyiunkban van valami közös: mindenki szeretne tenni valamit a szegénység ellen. Hétfőn beszélgettünk arról, hogyan írjunk sajtómeghívót és hogyan tartsunk sajtótájékoztatót. Megkaptuk első leckénket is, amely egy sajtómeghívó elkészítése volt.
Kedden reggeli után Bombera Kriszta, ebéd után pedig Varga Júlia volt a meghívott előadó. A vacsora utáni vendég, Monostori Judit, sajnos lemondta a meghívást, de ennek ellenére nagyon sok olyan dolgot tanultunk, ami még nagyon jól jöhet egy szervezet vagy csoport média-megnyilvánulásaihoz.
2011.02.21. 00:02 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló képzésAz Egyenlő Bánásmód Hatóság anti-diszkriminációs képzése - beszámoló
"A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi személetformálás és a hatósági munka erősítése" címmel az Egyenlő Bánásmód Hatóság január végi, 3-napos, összesen 30-órás képzésén A Város Mindenkié csoport két tagja, Fábián Károly és Fodorné Orbán Anna is részt vett.
Az egyenlő bánásmód érvényesítése és a társadalmi érzékenység fejlesztése keretében részben ú.n. érzékenyítő tréningen vettünk részt, részben pedig a téma jogi vonatkozásaival foglalkoztunk. A fő témavezetők és előadók vezető szakemberek voltak, Dr. Pánczél Márta vezetésével.
2011.02.10. 08:00 • Szólj hozzá! Címkék: beszámoló képzés Egyenlő Bánásmód HatóságTapasztalatátadás a Haller utcai munkaügyi központban - beszámoló
A Haller utcai Munkaügyi Kirendeltségnek kiemelt jelentősége van a hajléktalan emberek életében, mert itt foglalkoznak a lakcím nélküli emberek munkaügyi regisztrációjával, és itt segítenek munkát keresni a hajléktalan embereknek. Ezért A Város Mindenkié csoport már régóta tervezi, hogy egyeztessen a Haller utcai kirendeltség dolgozóival. Noha a kirendeltség munkatársai nagyon sokat segítenek a hajléktalan embereknek, akiknek többek között a hajléktalanságot övező megbélyegzés miatt sokkal nehezebb munkát találni, az ügyfelek sokszor mégis úgy érzik, hogy elvesznek a bürokrácia útvesztőiben.
2010. december 8-án néhány órás tapasztalatátadást szerveztünk A Város Mindenkié tagjai és a kirendeltség dolgozói között, akik szeretettel fogadtak bennünket. Több témát is érintettünk. Többek között beszéltünk arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat Hajléktalan Információs Központja miért tiltotta meg a Haller utcai kirendeltségnek, hogy bármilyen információt adjanak a segélyekkel kapcsolatban. Emiatt a hajléktalan emberek sokszor nem tudják elintézni az ügyeiket, a két iroda között ingáznak. Ezen kívül, A Város Mindenkié tagjai elmondták, hogy a sok várakozás is nagyon nehézzé teszi az ügyintézést, sokszor lemaradnak fontos határidőkről vagy a napjaik nagy részét ügyintézéssel töltik.
Érdekvédelmi tapasztalatcsere szociális munkásokkal - beszámoló
A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport 2010. októberében tapasztalatcserét szervezett a hajléktalanellátó intézmények érdekvédelmi fórumaiban résztvevő szociális munkásai számára.
2010.11.01. 02:50 • Szólj hozzá! Címkék: képzés érdekvédelem hajléktalan ellátás avm akadémia