Földalatti slam a kilakoltatások ellen
Csepregi Zoltán: Milyeneké a mennyek országa?
Ha a „Családok Évében” a Bibliát faggatjuk, könnyen zavarba esünk. A Szentírás könyvei közvetítik ugyan számunkra azt a korabeli családmodellt, amit a kutatás „mediterrán családnak” nevez, de egyidejűleg meg is haladják azt. A szent szöveg a maga tekintélyével kanonizálja ugyan a vérségi kapcsolatokat hangsúlyozó közfelfogást, de ezt nyomban kritika alá is veszi és relativizálja.
Segítség nélkül vasárnap utcára kerül egy ötgyermekes család!
Sikerült! A pénz összegyűlt, a tulajdonosnak átadtuk, aki azt ígérte, hogy a család 2019 márciusig maradhat. Mindenkinek nagyon köszönjük a segítséget!
Rostás Magdolna, élettársa és öt gyermeke egy 25 négyzetméteres lakásban laknak Budapest XX. kerületében, amiért havonta 140 ezer forintot fizetnek. A lakás tiszta és rendezett, minden bútor a tulajdonosé, ezekre Magdolna és családja nagyon vigyáznak. Az áram és a gáz előre fizetős órával megy, elmaradásuk a bérleti díjjal nincs. A család öt évvel ezelőtt költözött ide, szerződésük nincs, de eddig jó volt az együttműködés a tulajdonos és közöttük.
Lakásmenet a gyermekes családok kilakoltatása ellen
Indul a kilakoltatási moratórium – itt a lehetőség a hosszú távú változásra
A kilakoltatási moratórium ebben az évben is november 15-től április 30-ig tart, vagyis ez alatt az időszak alatt szinte senkit nem lehet kilakoltatni. A moratóriumot a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, azonban a védelem nem vonatkozik az ún. önkényes lakásfoglalókra, így ők télen is veszélyben vannak. Tavaly több alkalommal fordult elő, hogy jogcím nélkülivé vált lakáshasználókat „önkényesnek” nyilvánítottak és ki akartak lakoltatni, azonban ez továbbra is jogellenes.
Nagyon rendesek vagyunk a fiammal és nagyon örülnénk már egy kiadó szobának is
Sikerült! Noémi kapott felajánlást tőletek is arra, hogy rövid távon megoldja a lakhatását, de végül sikerült egy számára megfizethető albérletet találnia vidéken. Köszönjük a megosztásokat és a támogatást!
A napokban keresett meg minket Noémi, aki egyedül neveli kisfiát és sürgősen albérletet keres. Kérjük, olvassátok el a történetét és ha tudtok neki segíteni, jelentkezzetek nálunk az avarosmindenkie@gmail.com címen, hogy összeköthessünk titeket és megbeszéljétek a részleteket.
"A születéskor elfoglalt helyünk a társadalomban meghatározza a hivatalok bánásmódját és az életlehetőségeinket"
Az alábbi történeteket barátaimtól, ismerőseimtől hallottam. Közlésük apropóját az a felismerés adta, hogy a legalul levők gyermeke, nemcsak szegénységük okán, de tájékozottságuk, ismereteik híján és kapcsolataik egyoldalúsága miatt is hamarabb kerülnek állami gondoskodásba, mint a középosztálybeli kortársaik. Szegénységük okán azért, mert segítséget kérve a gyermekvédelem látókörébe kerülnek.
Segíts albérletet találni a ferencvárosban kilakoltatott családnak!
Máriát és családját, szeptember 19-én lakoltatta ki a ferencvárosi otthonukból az Önkormányzat. Akkor is a segítségeteket kértük, amikor élőlánccal próbáltuk megakadályozni, hogy hajléktalanná váljanak. Mária nagykorú lánya és unokája a kilakoltatás előtti napokban már találtak albérletet, kiskorú fia jelenleg az édesapjánál alszik. Mária és párja lakhatása azonban még mindig nem rendeződött. Rokonoknál húzzák meg magukat immár harmadik hete, mert nem találtak olyan albérletet, amit kiadtak volna nekik. Ez a lakás nagyon szűkös számukra, hosszútávon sajnos nem maradhatnak ott. Az elmúlt hetekben mi is próbáltunk segíteni, hogy megfizethető lakhatást találjanak, de sajnos a mai albérletpiacon – gyerekkel, cigány magyarként – nem ők a legkeresettebb bérlők. Mária, hogy elkerülje a személyes megaláztatást, a hirdetőknek már a telefonban elmondta, hogy roma származásúak, így mindössze egy tulajdonos volt, aki ennek ellenére is megmutatta a lakását nekik. Sajnos hétfőn kiderült: végül ő is egy másik családot választott.
2018.10.13. 08:44 • Szólj hozzá! Címkék: ferencváros kilakoltatás lakhatási válság gyerekek kilakoltatása
És akiknek nincs gyereke? Az ő kilakoltatásuk rendben van?
Jelenleg is gyűjtjük a támogató aláírásokat ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet a gyermekes családok hajléktalanná válásának megelőzése érdekében készítettünk el. A törvényjavaslat elfogadása egyúttal a szombati Lakásmenetünk egyik fő követelése is. A törvényjavaslat egyrészt előírja az önkormányzatoknak, hogy biztosítsanak megfelelő elhelyezést a területükön hajléktalanná vált gyermekes családok részére, az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében pedig már a lakáskiürítés elrendelését is megtiltja abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne. Többen kifogásolták, hogy a javaslatunk csak a gyermekes családokra vonatkozik – ezért is gondoltuk, hogy összefoglaljuk a munkánk rövid- és hosszútávú céljait.
