A Város Mindenkié női munkacsoportja (Hanem) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2016. július 30-án közös beszélgetést tartott olyan családoknak, akiknek vagy elvették a gyermeküket vagy a hatóságok fenyegetik, hogy elveszik őket azért, mert szegények vagy nem megfelelő a lakhatásuk.

Öt nappal kilakoltatásuk után a családot arról tájékoztatta a VIII. Kerületi Hivatal Gyámhivatala, hogy kiemelik a három kiskorú gyermeket a családból. A kilakoltatásuk napján egy családok átmeneti otthona (CSÁO) krízisszállására költöztek a gyerekekkel. Ezt az elhelyezést a gyámhivatal munkatársa – aki telefonon egyeztetett az Utcajogász egyik jogászával a család kilakoltatásakor – megfelelőnek találta. Múlt héten viszont a gyámhivatali ügyintéző szóban arról tájékoztatta a három kiskorú gyerek édesanyját, hogy kiemelik a családból a gyerekeket. Ekkor az anya elmondása szerint lakhatási gondokkal – a család kilakoltatásával – indokolták az eljárást. A kiemelésről csak szóban tájékoztatták a múlt hét elején, pár napra rá pedig a gyermekvédelmi gyám megjelent a szállón, hogy elvigye a gyerekeket a családtól.

Az Európa Tanács Szociális Jogi Bizottsága 2015-ben vizsgálta, hogy Magyarország mennyire tesz eleget az Európai Szociális Kartában foglaltaknak a családok és gyermekek jogai tekintetében. Ezúttal már civil szervezeteknek is lehetőségük nyílt megjegyzéseket fűzni a hivatalos - sok helyen torzító, illetve túlzottan optimista – kormányzati jelentéshez. A Város Mindenkié csoport élt ezzel a lehetőséggel és a hajléktalan emberek valós élettapasztalatai, illetve az érdekvédelmi munkánk során szerezett tapasztalataink alapján árnyaltuk, illetve ellenpontoztuk a kormányzati jelentést. Ezek alapján a Bizottság az alábbiakat állapította meg a magyarországi családok és gyermekek jogai tekintetében. Előrebocsátjuk, hogy az eredmények köszönő viszonyban sincsenek a kormányzat családtámogatási propagandájával.

A történet úgy kezdődött, hogy 1999-ben megismerkedtem a gyermekeim apjával. 2003-ban vett egy kis házat a szülei mellett, s a szüleitől oda költöztünk be. Elkezdtük a közös életünket. Dolgoztunk mindketten. Még annak az évnek a végén szóba jött, hogy szeretnék gyereket tőle. Egyébként is abba kellett egy időre hagynom a gyógyszer szedését. 2004 nyarán újra szóba jött a gyerek téma, amikor már két hónapja kimaradt a menzeszem. Veszekedett, hogy neki még nem kell gyerek, túl fiatal, nincs rá felkészülve. De mikor megtudta, hogy babánk lesz, nagyon boldog volt, az utolsó fillérünket pezsgőre költötte és rohant át a szüleihez a hírrel. 2005-ben megszületett a fiunk, Attila. Telt az idő, s 3 év múlva az apja teljesen megváltozott. Már nem jártunk el kirándulni, neki csak a munka volt, és néha elment egy-egy rendezvényre – a Magyar Gárda tagja volt. Egy alkalommal úgy jött haza egy ilyen rendezvényről, hogy ivott, és lekevert egy pofont. Akkor ütött meg először. Azt mondta, azért kaptam, mert míg ő oda volt, én megcsaltam. Aztán sikerült ezt tisztázni.

A nyár végén fordult hozzánk segítségért egy 5 gyerekes édesanya, aki akkor várta hatodik kisbabáját egy csepeli családok átmeneti otthonában (CSÁO). Az újszülött érkezésére a Magyar Vöröskereszt intézménye azzal válaszolt, hogy jelezte az édesanya felé, hogy a hatodik gyereket oda már nem hozhatja haza, ennyien szerintük ott nem férnek el, hiszen mindenkinek külön ágy kell és a kiságy már nem fér be. A kérdésre, miszerint akkor állami gondozásba veszik-e a kicsit, ha addig nem találnak lakhatást, csak vállvonogatás volt a válasz és sajnálkozó hümmögés. Az intézményben dolgozó családgondozó semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott Viktóriának abban, hogy új lakhatást találjon a családjának, ehelyett folyamatosan emlékeztették őket arra, hogy közeleg az idő, amikor már nem maradhatnak az intézményben és sürgették az édesanyát, hogy találjon magának más lakhatást.

A nők nagyon sok mindent elértek az elmúlt évszázadokban, de az egyenlőtlen nemi szerepek a mai napig erősen korlátozzák a nők szabadságát. A Mona Lisa mosolya című film ezeket a korlátokat mutatja be és olyan nőket, akik szembe mennek ezekkel a normákkal és szabadon akarnak élni.

A film után a Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport tagjai beszélgetnek a résztvevőkkel arról, hogy ma Magyarországon milyen lehetőségei vannak a szegénységben élő nőknek arra, hogy közösen fellépjenek a helyzetük megváltoztatásáért. 

Időpont: 2015. december 22. kedd, 14.00-17.00

Helyszín: Fókusz Női Közösségi Központ, 8. kerület, Magdolna u. 47.

További információ: Erdősné Mária Csurika (0620/253-8223), avarosmindenkie@gmail.com

Az esemény plakátja innen letölthető

Az esemény szórólapja innen letölthető

Bemutatkozom: a nevem Beck Magdi, öt éve vagyok a Város Mindenkié civil csoport önkéntes aktivistája. Én is érintve voltam annak idején, mert a válásom miatt a közös lakásból el kellett költöznöm a két gyerekemmel,  az egyiket sikerült kollégiumba elhelyezni, a másikkal anyaotthonba kerültem. A szerencsém az volt, hogy a gyerek óvodába járt, nekem pedig volt munkahelyem. Az AVM-ben különböző munkacsoportok vannak, én a "Lakhatási" és a "Hanem" (a hajléktalan nők egymásért) munkacsoport tagja vagyok, erről fogok most bővebben beszélni. A Hanem tagjainak személyes tapasztalatai és a hozzánk forduló nők panaszai alapján nyilvánvalóvá vált számunkra,  hogy nagy gondok vannak az állam által fenntartott intézményekkel. Ezek gyakran tovább rontanak a lakásgondokkal küzdő nők helyzetén.

A FEANTSA nemzetközi nőjogi szervezet meghívót küldött A Város Mindenkié női csoportjának, hogy a 2014. szeptember 24-én Dublinban rendezendő európai kutatási konferenciára, amelynek az is célja volt, hogy magyar képviselet is jelen lehessen, részt vehessen. Ennek keretében utaztam egy tolmácsolásra felkért hölggyel Dublinba repülővel, átszállásos lehetőséggel. Bár a két repülőút között hosszú volt a várakozás és megérkezés-kor már elég elnyűttek voltunk, de a szállóba történt bejelentkezésünk után nyakunkba vettük a várost.

Stefaitsné Bosch Erzsébet vagyok, 3 gyermekes édesanyja. Házasságom nyolc és fél év után ment tönkre, egy kislányról gondoskodtunk nagyon nehéz körülmények között. Sajnos a közös házunkra elmaradások halmozódtak, először tönkrement a fűtésrendszer, amit nem tudtuk megcsináltatni, majd eladósodtunk egyéb közüzemi díjakkal is.

A Város Mindenkié csoport női munkacsoportja, a HANEM (Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport) ebben az évben kampányt indított a családok átmeneti otthonaival kapcsolatban. A HANEM tagjainak személyes tapasztalatai és a sok-sok hozzánk forduló nő panaszai alapján nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nagy gondok vannak ezekkel az intézményekkel. Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a fő problémákat és hiányosságokat, amiket eddig jeleztek felénk a lakhatási gondokkal küzdő anyák. Kampányunkkal ezeken szeretnénk hosszú távon változtatni.