Tavaly őszig Szabó Sándor és élettársa Horváth Irén boldog életet éltek 5 gyermekükkel újpalotai albérletükbe. Sándornak jól fizető állása volt, szakácsként dolgozott. 2018. szeptember 11-én azonban a család élete drámaian megváltozott, Sándort elütötte egy autó, mikor ő a motorkerékpárjával szabályosan közlekedett. A balesetet követően három alkalommal élesztették újra, 7 napig kómában feküdt, 8 törése keletkezett, három hónapig feküdt kórházban, nemrég tanult meg újra járni. Azonban olyan tartós sérülései vannak, ami miatt elvesztette a munkáját és a munkaképessége általában is csökkent, a baleset óta nem tudott dolgozni.
Segítsünk egy ötgyermekes családnak! Egy baleset miatt ne kerüljenek utcára!
Tisztelt Államtitkár Úr! Önök mellébeszélnek.
Tisztelt Rétvári Bence Államtitkár Úr!
Hónapok óta igyekszünk érdemi választ kapni a Emberi Erőforrások Minisztériumától arra a törvényjavaslatunkra, amit az Utcajogász Egyesülettel közösen és további szakértők bevonásával annak érdekében készítettünk el, hogy törvényi rendelkezések garantálják a gyermekes családok hajléktalanná válásának a megelőzését Magyarországon.
Te sem látsz kiutat a szállóról? - Érintettek történeteit gyűjtjük
2018 végén a Város Mindenkié csoport kampányt indított a kiléptető lakásokért, célunk, hogy érintett emberek bevonásával foglalkozzunk az ellátórendszerből való továbblépés kérdéseivel. A kampány keretében felvettük több intézménnyel is a kapcsolatot, hogy megtudjuk nekik milyen tapasztalataik vannak az ellátórendszerből való kitöréssel kapcsolatban.
A köveztező hetekben keresünk olyan érintetteket, akiknek annak ellenére, hogy dolgoznak nehézséget jelent megfizethető lakhatást találniuk és ezért bentragadtak a hajléktalanellátórendszerben. Ha átmeneti szállón, munkásszállón élsz és téged is felháborít, hogy nincs lehetőséged továbblépni, oszd meg velünk a történetedet! Biztosak vagyunk benne, hogy a kiléptető lakásokért folytatott küzdelmünk, csak akkor lehet sikeres, ha minél több érintett is felszólal a saját érdekében.
Ha szívesen megosztanád a történetedet, akár névvel, akár név nélkül jelentkezz az avarosmindenkie@gmail.com emailcímen,
vagy a 06 30 601 7694 (Kovács Vera) telefonszámon!
A kampányba jelenleg is toborzunk olyan érintetteket, szövetségeseket, szakembereket, akik érdeklődnek a téma iránt, és szívesen beszállnának a közös munkába.
A kampány találkozói hétfőnként, 16 - 17.30-ig vannak a Szentkirályi utca 22-24. szám alatt. A kampánytalálkozó Facebook eseménye >>>
Véget ér a kilakoltatási moratórium: a családvédelem közepette családok ezrei kerülhetnek újra az utcára
Április 30-án véget ér a téli kilakoltatási moratórium. A november 15-étől április 30-ig tartó időszakban bár lehetőség lett volna rá, a kormányzat azonban nem tett semmit annak érdekében, hogy valódi segítséget nyújtson a lakhatási válság által érintett állampolgároknak
A Város Mindenki csoport (AVM) a téli kilakoltatási moratórium utolsó napján, április 30-án, a 8. kerületi Teleki László téren, sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet arra, hogy a kilakoltatások megelőzhetőek és a lakhatási válság kezelése kormányzati feladat. A sajtótájékoztatón beszédet mondott Csepregi Dorka az AVM Stopkilakoltatás kampányának koordinátora, aki felhívta a figyelmet arra, hogy: „Az állam feladata, hogy a lakhatás elvesztése esetén elfogadható elhelyezést biztosítsanak azoknak, akik ennek hiányában hajléktalanná válnak. Sőt az önkormányzatoknak évek óta törvényi kötelezettsége is a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása. Ehhez egyebek mellett a jelenleginél kiterjedtebb, központilag szabályozott szociális bérlakás-szektorra van szükség, amelynek létrehozását a szociális szakemberek évek óta szorgalmazzák.”
2019.04.30. 17:36 • Szólj hozzá!
Kérünk mindenkit, hogy figyeljünk a körülöttünk levőkre - Csepregi Dorka beszéde
Kedves Megjelentek! Tisztelt Sajtó!
Azért vagyunk ma itt, hogy felhívjuk a figyelmet, a mai napon lejár a kilakoltatási moratórium. Ami valakinek csupán egy esős hónap végét jelenti, és a május kezdetét, az másnak akár otthona, sőt mit több, akár gyerekei elvesztését is jelenti. A holnapi naptól mindenfajta elhelyezés nélkül embereket, családokat lehet az utcára tenni. A Város Mindenkié figyelemfelhívó akciójának célja, hogy erről minél többen értesüljenek, és hogy a lehető legtöbb emberhez eljutassuk azokat a hasznos információkat, amik segíthetnek a kilakoltatások megelőzésében.
Az elmúlt három évben mintegy 10 ezer kilakoltatás történt, ami mintegy 30 ezer embert érinthetett. A regisztrált kilakoltatások azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik: a statisztikába alig kerülnek be a magánbérleményekből kilakoltatott családok, és egyáltalán nem jelennek meg benne azok, akik nem várták meg a kilakoltatást, nem a végrehajtó tette őket utcára, vagy nem lakásból, hanem pl. munkásszállóból vagy akár egy családok átmeneti otthonából váltak hajléktalanná.
De miért van ez így? Mi lehetne a megoldás?
2019.04.30. 16:56 • Szólj hozzá!30-án megint lejár a moratórium
Április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium. Tavaly, ezek után 3212 kilakoltatás történt, ami rengeteg embernek, köztük családok számára tette tönkre a mindennapokat. Hamarosan ez a fenyegető rémálom újra a valósággá válhat, ezért az AVM idén is beadja a törvénymódosító javaslatát, hogy a minimum minimumaként, ne lehessen többé közös elhelyezés nélkül, gyermekes családokat kilakoltatni. Támogasd petíciónkat, hogy a döntéshozók ne bújhassanak ki a felelősség alól! Gyermekes családokat kilakoltatni kegyetlenség!
https://terjed.ahang.hu/campaigns/stopkilakoltatas
Animáció: Turai Balázs
Hang: Sárosdi Lilla
A minimum minimuma, hogy gyermekes családokat ne lehessen utcára tenni!
A Város Mindenkié csoport (AVM) aktivistái 2019. április 24-én a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ellenzéki képviselők ismét benyújtották azt az AVM által kidolgozott törvényjavaslatot, amely véget vetne a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának. Az AVM az összes országgyűlési képviselőtől azt kéri: támogassák az előterjesztést és azt, hogy arról az Országgyűlés egy rendkívüli ülés keretében még a kilakoltatási moratórium lejárta előtt dönthessen. Az eseményen a törvényjavaslat elfogadása mellett érvelt Donáth Anna (Momentum), Csárdi Antal (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Szél Bernadett (független).
"Legyen mindenkinek hol lakni"
2019. április 6-án A Város Mindenkié (AVM) csoport és több tucat szimpatizánsa egy köztéri kórust szervezett a kilakoltatások ellen a Várkert Bazár elé. A köztéri éneklés és az elhangzott beszédek célja az volt, hogy felhívja a város figyelmét a lakhatási válságra az április 6-ai nemzetközi akciónap alkalmából. Valamint, hogy ismét kérjék Rétvári Bence államtitkárt, hogy válaszoljon törvénymódosító kezdeményezésükre, hogy egy gyermekes családot se lehessen közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.
Szívesen segítenél lakhatási szegénységben élő embereknek?
A szociális szférában dolgozol, segítő szakmát tanulsz, vagy csak kipróbálnád magad segítőként? Van heti 2-3 óra szabadidőd?
Szívesen segítenél lakhatási szegénységben élő embereknek, hogy ne veszítsék el a otthonukat?
Felháborít, hogy gyermekeket emelnek ki családokból, csak azért mert szegények, és elveszítik az otthonukat? Tehetetlen vagy, de úgy érzed, szívesen tennél valamit ez ellen?
Gyere és csatlakozz te is A Város Mindenkié csoport önkéntes segítő csapatához!
Aminek örülünk:
- ha végeztél már egyéni segítő munkát (hasznos, de nem feltétele a jelentkezésnek),
- lelkes és motivált vagy.
Amit kínálunk:
- felkészítő képzés, igény szerinti mentorálás,
- havi rendszerességű esetmegbeszélés,
- önkéntesekből álló, elhivatott, kis létszámú csapat.
Jelentkezz önéletrajzzal és rövid motivációs levéllel 2019. április 15-ig ezen az email-címen: avarosmindenkie@gmail.com. Az emailed tárgya legyen „Önkéntes segítő”
További információért kereshetsz minket ugyanezen az emailen, vagy akár telefonon is: 06 30-167-2588 (Faragó Renáta), 06 20-428-1258 (Kártyás Irén).
"A minimum minimumaként mondjuk ki: egy gyermekes családot se lehessen – közös elhelyezés nélkül kilakoltatni" Fehér Tibor beszéde
A lakhatás alapjog!
A megfelelő lakhatás nem csak a mai esemény pontjai között szerepel. Megjelenik már alig 20 évvel az 1848-49-es forradalomat követően is. Később pedig a magyar bérlőmozgalom követelte, hogy a hatalom adjon közjogi választ a lakhatási válságra.
Ma is lakhatási válság van Magyarországon. Kevés a szociális bérlakás, nőnek az albérletárak, az életvitelszerű közterületen tartózkodásért pedig akár börtönbüntetés is járhat. A lakhatási válság nem csak a hajléktalan embertársunkat érinti. Érint téged is! Téged is érint, és érintett vagy te is, ha a fizetésed túlnyomó részét az albérleted költségei viszik el.
A Város Mindenkié csoport épp ezért egy törvénymódosító javaslatot nyújtott be. Hogy közjogi válasz szülessen a lakhatási válság egy szeletére. Kezdjük itt: a minimum minimumaként mondjuk ki: egy gyermekes családot se lehessen – közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.
A lakhatás alapjog! Kérjük, támogassátok a stopkilakoltatás törvényjavaslatunkat az A Hang oldalán!
Dr. Rétvári Bence államtitkár urat pedig arra kérjük, válaszoljon a benyújtott törvénymódosító kezdeményezésünkre.
