Egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában példaértékű kísérlet indult Kőbányán: két kunyhóban élő hajléktalan pár kilakoltatás helyett az utcáról lakásba költözhetett, 2014 tavaszán pedig újabb két pár kap lehetőséget, szociális bérlakásaik felújítása folyamatban van. A kerületi döntéshozók tehát komolyan vették a rászoruló embereknek azt az elsődleges igényét, hogy „Egy otthonra van szükségem, ahol élhetek”. Az azóta már programmá érett úttörő kezdeményezés bebizonyította, hogy a tartós és önálló lakhatás nem távoli cél, ami a hajléktalan ellátórendszeren keresztül hosszas „felkészülés” során érhető el, hanem a hajléktalanságból való kilépés azonnali lehetősége. A hazánkban még kevés hagyománnyal bíró „Elsőként Lakhatás” program tapasztalatairól és más budapesti kerületekben elért sikereikről számolnak be a felszólalók A Város Mindenkié, a Habitat for Humanity és a Kőbányai Önkormányzat részéről. A sajtótájékoztatót egy alpolgármestereknek rendezett tájékoztató fórum előzi meg, amely zárt körű.
Mikor? 2014. április 28., hétfő, 11.30
Hol? Budapest X. kerület Polgármesteri Hivatal (Szent László tér 29. II. emelet, Házasságkötő terem)
A sajtótájékoztatón felszólalnak:
- Weeber Tibor, kőbányai alpolgármester
- Szekér András, Habitat for Humanity Magyarország
- Kovács Vera és Csuhai Ágnes, A Város Mindenkié
- Molnár Péterné Valéria, A Város Mindenkié
A Város Mindenkié hajléktalan aktivisták és szövetségeseik csoportja, melynek célja a hajléktalan emberek jog- és érdekvédelme, valamint társadalmi változások elindítása a hajléktalanság felszámolása érdekében. További információ: www.avarosmindenkie.blog.hu.
A Habitat for Humanity egy lakhatási szegénységgel foglalkozó, ökumenikus keresztény civil szervezet. Célja, hogy a világon minden ember számára elérhető legyen a tisztességes és fenntartható otthon. http://www.habitat.hu/
Kapcsolat:
- Sebály Bernadett: 06 70/ 217-2601, avarosmindenkie@gmail.com
- Koltai Luca: 06 20/ 364-8902, luca.koltai@habitat.hu


2014. április 18-án voltunk a Budapest, III. ker. Miklós utcaii, Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett nappali melegedőben (ahol éjjeli menedékhely is működik), hogy tájékoztatót tartsunk a lakcímmel kapcsolatban.
2014. április 14 és 17 között Prágában jártunk. A találkozót, azaz az utazást, a szállást és ellátást az Erste Bank Alapítvány biztosította a tavalyi pályázatukon döntőbe jutottak számára (köztünk nekünk is). 2050 pályázóból 130 jutott a döntőbe, 30-an nyertek. A látogatás célja a volt, hogy egymás megismerésével kapcsolatokat építhessünk ki, és a szociális területeken munkálkodó szervezetek munkája és ötletei elterjedhessenek Európában. Prágában a helyiek találkoztak a Pozsonyból érkező két csapattal, és Budapestről a Menhely Alapítvány és A Város Mindenkié két hajléktalan képviselőjével.
Zavarnak az életkörülményeid? Lakhatásod megoldásra vár? Aggódsz gyermeked jövőjéért?
Éppen három héttel a Világlíra Napja után újabb ünnepi alkalom a Magyar Költészet Napja. S mert A Város Mindenkié Csoport tagjai kedvelik a verseket, elhatároztuk, hogy kimegyünk a temetőbe fejet hajtani Költőnk és kora előtt. A megemlékezésben (nemcsak lelki) társakra is leltünk: ők a
A
2014. április 2-án A Város Mindenkié csoport megtartotta az első jegyzetelés képzését, Bárász Tamás vezénylésével. Azért volt fontos egy ilyen képzést tartanunk, mert az AVM-ben nagyon sok megbeszélést, találkozót tartunk, és fontos számunkra, hogy azok is értesüljenek a megbeszéltekről, akik nem tudnak személyesen jelen lenni. Ezért mindig jegyzetet készítünk - most arról tanultunk, hogyan lehet olyan jegyzeteket készíteni, amiben benne van a lényeg, és azok számára is érthető, akik nem voltak jelen a találkozón.