Budapesten alig 80 db közvécé van több mint másfél millió emberre, ráadásul alig van ingyenes és akadálymentes. A Város Mindenkié, a Bennfentes Kívülállók Közkórusa (BKK) és az Önállóan lakni – közösségben élni csoport 2017. szeptember 20-án adta át a Fővárosi Önkormányzatnak, a Belügyminisztériumnak és az EMMI-nek azt a 3300 ember által aláírt petíciót, amelyben azonnali és átfogó megoldást követelnek a közvécé helyzetre nemcsak Budapesten, de az egész országban is.

Nemrég tettünk közzé információkat arról, hogy a megyei jogú városokban milyen a közvécé helyzet. A listában Szeged a többi városhoz képet a középmezőnyben szerepelt - a hivatalos adatok szerint itt 32 ezer emberre jut egy közvécé. De mit is jelent ez a valóságban? Dovalovszki András beszámolóját olvashatjátok.

Készítettem egy fényképes térképet a budikról, amik miatt akár össze is csinálhatja magát az ember, ha Szegeden jár, mert azok leginkább akkor nincsenek nyitva, amikor használnák azokat (pl. hétvégi séta közben, vagy munkaidő után hazafelé félúton, stb.)

Amikor az Önkormányzat a lakásbérleti szerződésemet nem hosszabbította meg (amihez ugyan joga volt, azonban kevés emberséget mutattak), teljesen kétségbe estem. A Város Mindenkié csoporthoz fordulva, a biztató szavak hatására egy kicsit reménykedni kezdtem. Megjelent a csoport blogján a történetem, és összehoztak egy korrekt újságírónővel, aki megírta a történet, ami megjelent a Nők Lapja Cafén. Ekkor - talán a véletlenek sorozata nyomán - szinte hihetetlen pozitív történések következtek be.

Miután részt vettem A Város Mindenkié zaklató igazolásokról szóló képzésén, nagyon belelkesültem, hogy na, most már igazán minden helyzetben képben leszek, és ott teszem magam hasznossá, ahol csak tudom! El is határoztam, hogy mostantól mindig a táskámban lesz a gigantikus, piros AVM-es mappám, benne pedig a szórólapok, az űrlap a panasztételhez, és egy tartalék kitűző. Kicsit izgultam, de tudtam, hogy most már nincs mentségem – ki vagyok képezve, és ha becsülettel nyitva tartom a szemem, bőven találok alkalmat, ahol bevethetem a tudásomat. Így is lett.

Biztos senkit nem lep meg, milyen gyakran előfordul, hogy rendőrök fenyegetően vagy megalázóan viselkednek az utcán a hajléktalannak vagy szegénynek tűnő emberekkel. Ennek az egyik formája a zaklató igazoltatás, amikor valakitől csakis emiatt kérik el az okmányait, és nyilvánvalóan nincs semmi más oka. A Város Mindenkié régóta küzd azért, hogy ne legyen több ilyen eset – például felvette a kapcsolatot és egyezséget kötött a BRFK-val, most pedig egy állampolgári megfigyelőrendszer kiépítésén dolgozik. (A kampányról és a képzésről bővebben itt tudsz olvasni.)

A Város Mindenkié tagjainak meggyőződése, hogy a lakhatás alapvető emberi jog. Noha sajnos Magyarországon ez a jog nem érvényesül, és alig van olyan állami vagy önkormányzati program, ami a szegénységben élő emberek lakhatását támogatja, még a meglévő lehetőségekről szóló információk sem jutnak el mindig azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne. Ezt a kisokost azért készítettük el, hogy a hajléktalan és nehéz lakáskörülmények között élő emberek értesülhessenek azokról a támogatásokról és erőforrásokról, amik a rendelkezésükre állnak lakhatási helyzetük javítására. A kisokos tájékoztató jellegű és mivel a programok és a jogszabályok gyorsan változnak, fontos, hogy előbb mindenképpen a megjelölt szervezeteknél vagy hivataloknál érdeklődj a pontos feltételekről.

Meghalt egy szomszédunk, a csöndes, kék szemű, nagy szakállú, mosolygós Zátrok László. Kétszobás lakása volt a Bástya utcán, a hosszú padkán: a hálója az óvodakert melletti, a nappalija a parkoló felőli végen. Megszerettük, közénk tartozott. Értette a humort. Tudott gálánsan bókolni a hölgyeknek, és imádta a zenét. Soha nem kért semmit, ha valamit kapott, csak annyit mondott rá: hát elfogadom. Ha megkérdezték, hogy van, mínusz 10 fokban is csak azt mondta: hajaj, sose legyen rosszabb.  Számon tartotta, hogy ki volt jó hozzá, azoknak előre integetett. Sokan segítették, mert segítségre szorult, és sokan voltak hozzá gonoszak, mert csak a gonosz szerepét ismerték egy hajléktalannal szemben.

Sok anya jelezte már nekünk, hogy a CSÁO-kban és anyaotthonokban gyakran visszaélnek a bentlakók kiszolgáltatott helyzetével. Ezt a segítő csomagot azoknak állítottuk össze, akik úgy érzik, igazságtalanul bánnak velük egy CSÁO-ban vagy anyaotthonban, és tudni szeretnék, tehetnek-e az ügyben panaszt – és ha igen, hogyan.

A Város Mindenkié 2017. október 14-én szombaton 14 órától szervezi meg a 7. Lakásmenetet, amelynek alcíme: Csak együtt vagyunk erősek! Tavaly nagyon sok szervezet csatlakozott hozzánk, így reméljük, ebben az évben még több csoport, mozgalom és szervezet képviselteti majd magát a meneten. Arra kérünk, hogy ha számotokra is fontos a lakásszegénység megszüntetése, szervezeteddel együtt csatlakozz a menethez! Támogassátok ti is a lakhatás ügyét és segítsetek, hogy minél nagyobbak és hangosabbak lehessünk, hogy a milliókat érintő lakhatási válságot ne lehessen elhallgatni és végre megfelelő állami és önkormányzati válaszok szülessenek. Mindannyiunknak nagy szüksége van most egymásra!

A lakcím nélküliség és a lakcímbejelentésből adódó nehézségek a lakhatási válság egyik egyre jobban látható, százezrek életét megkeserítő következménye. Az, hogy valaki nem tud bejelentkezni oda, ahol lakik, nagyon súlyos következményekkel járhat arra, hogy mennyire tud élni állampolgári jogaival és milyen – amúgy neki járó – szolgáltatásokból és ellátásokból esik ki. Mivel ezzel a kérdéssel évek óta kiemelten foglalkozunk, A Város Mindenkiét és az Utcajogászt is évente több százan keresik fel lakcímmel kapcsolatos problémák miatt. Most válogatást adunk közre abból, hogy milyen ügyekben kerestek fel minket és milyen megoldásokat tudtunk javasolni 2017 augusztusában.