Az alkotmány nem játék! Állampolgárok foglalták el a Fidesz székházát
Mi a baj az Alaptörvény negyedik módosításával?
Mi a probléma a módosítással?
A jelenlegi kormány végső csapást készül mérni a demokráciára. Álláspontunk szerint nem szabad olyan dolgokat beleírni egy Alaptörvénybe, amik bárkinek az emberi jogait sérti, márpedig ez az Alaptörvény gyakorlatilag minden társadalmi csoportnak megnehezítené az életét - mindazokét, akik demokráciában akarnak élni.
Ha ezt a módosítást megszavazzák, az Alaptörvény fogja kimondani:
- az egyetemi hallgatók röghözkötésének lehetőségét;
- az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását;
- a hajléktalan emberek hatósági üldözésének lehetőségét;
- az gyermektelen élettársak és az azonos nemű párok kirekesztését a család fogalmából;
- a szólásszabadság korlátozásának lehetőségét;
- a tisztességes választások korlátozását,
- a független igazságszolgáltatás további korlátozását;
- az állam és az egyház elválasztását sértő szabályozást, az egyházak közötti diszkriminációt;
- 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítését;
- továbbá azt, hogy a kormánytöbbség bármit beleírhat az Alaptörvénybe, mert azt tartalmi szempontból az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja.
Az alkotmány nem játék! Civil tüntetés az Alaptörvény negyedik módosítása ellen
Az alkotmánynak a demokratikus jogállam alapjaként kellene szolgálnia. A mai „Alaptörvény” nem az. A Fidesz-KDNP negyedik Alaptörvény-módosítása pedig végképp eltörli a hajdanvolt Magyar Köztársaság demokratikus alapjait. A módosításból követező intézkedések közvetve vagy közvetlenül minden állampolgárt érintenek. Ezért MI, civil jogvédő és érdekképviseleti szervezetek tiltakozunk az „Alaptörvény” negyedik módosítása és kormánypártok jogfosztó politikája ellen.
A Fidesz-KDNP politikusai a kizárólag saját maguk által elfogadott alaptörvény szövegével is játékszerként bánnak. Ezért „Az alkotmány nem játék” címmel tüntetést szervezünk, ahova Magyarország minden lakóját hívjuk, hogy közösen tiltakozzunk a módosítás ellen és kiálljunk jogainkért!
A tüntetés időpontja: március 9. (szombat) 15 óra
A tüntetés helyszíne: Alkotmány utca-Kossuth tér sarok
Találkozó hajléktalan embereknek és AVM-szimpatizánsoknak: 14.30 órakor a Bajcsy-Zsilinszky utca és Alkotmány utca sarkán
Tovább kutatjuk a szégyenkordonok célját
A Város Mindenkié csoport először február 1-án küldött közérdekű adatigénylést Budapest Főváros Közterület-Felügyeletének, a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt-nek és a Fővárosi Önkormányzatnak a 2013. január 19 óta több budapesti aluljáróban álló "szégyenkordonok" céljáról. A Közterület-Felügyelet február 8-án (a másik két szervezet nevében is) küldött válaszából sajnos nem derült ki, hogy pontosan milyen jellegű munka folyik az aluljárókban, milyen költségvetésből és milyen menetrenddel. A Felügyelet az adatkérésben igényelt dokumentumokat sem csatolva válaszához. Ezért február 18-án újabb adatigénylést küldtünk a Felügyeletnek, hogy hozzájussunk a közérdekű információkhoz. A második adatkérés kérdései itt olvashatók.
A válasz március 4-én érkezett meg a Felügyelettől, amelyben Borbély László szervezési igazgatóhelyettes a következőt írta:
2013.03.05. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: köztér közérdekű adatigénylés szégyenkordonAktivista nőnap a Dózsán hajléktalan nőknek
Szeretettel meghívunk a Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom (HaNEM) (A Város Mindenkié „női csoportja”) által szervezett nőnapra, ahol lesz közös játék, versolvasás, aktivista nők bemutatója, zene és meglepetés.
Ha te is szeretnél verset felolvasni vagy bemutatni egy híres nőt, arra is lesz lehetőség!
A fórum időpontja: 2013. március 8. (péntek) 16-20h
Helyszín: BMSZKI, nagyterem, Dózsa György út 152.
Elérhetőségeink: Ámon Kata (0630/7477300), avarosmindenkie@gmail.com
Az esemény plakátja és szórólapja innen letölthető.
Don't let the Hungarian government persecute poverty!
Homelessness is not a crime! Help us stop the Hungarian Parliament from enacting the criminalization of homelessness in the nation's Constitution.
* If you live in Hungary, join the demonstration against the 4th amendment of the constitution on March 9, 2013 at 3pm in Alkotmány utca! Spread the news, invite your friends!
2013. február 19 és 24-i rádióműsoraink
A Város mindenkié 2013. február 19-i műsora a Muzsikus Rádión innen letölthető.
Téma: Az első két részben a HaHa egyetemfoglalása volt a téma, és az egyetem utáni munkaerő-piaci elhelyezkedés nehézségei. Végül a szabad sajtó sárba tiprásáról beszéltünk, a Klubrádió ellehetetlenítésének apropóján.
Az "AVM Kultúra" 2013. február 24-i műsora a Muzsikus Rádión innen letölthető.
Téma: Az Amatőr Vidám Versíró társaságáról beszélgettünk, és felolvastunk néhány tőlük származó verset.
Az alkotmány nem játék! Március 9. 15 óra Alkotmány utca
AZ ALKOTMÁNY NEM JÁTÉK!
Tiltakozás az Alaptörvény 4. módosítása ellen, a jogállam és a társadalmi igazságosság védelmében!
Az Alaptörvény a magyar jogállam alapjaként az életünk minden fontos kérdését meghatározza, a Fidesz-KDNP politikusai mégis játékszerként bánnak vele. Mutassuk meg, hogy az életünk nem játék! Magyarország alkotmánya nem játék!
A Város Mindenkié a sajtóban - 2013. február
PERFORMANSZ A SZÉGYENKORDONOK ELLEN
RTL Klub (videó!) 13.30 perctől
RTL Klub - Házon Kívül (videó!)
Criminalization of homelessness to be included in the Hungarian constitution
Fidesz-KDNP, the ruling party coalition in Hungary, intends to enact the criminalization of homelessness in the Hungarian constitution. This step is the culmination of the two-year-long campaign of vengeance that the ruling powers have waged against one of the most vulnerable and poorest social groups in the country: homeless people living in the streets.
2013.03.01. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: english életvitelszerű lakhatás közterületen criminalization