Brüsszelbe indultunk az Utcából Lakásba Egyesület egyik munkatársával és egyben A Város Mindenkié aktivistájával, Kovács Verával, hogy bemutassam az AVM munkáját négy percbe. Ezt a beszédet még indulás előtt megírtam, Vera pedig segített szebbem megfogalmazni és egy kicsit kiegészítette. Az indulás nagyon korán volt, de nagy izgalommal vártuk. Bár én úgy gondoltam, hogy ha már tél van nálunk, akkor biztos ott is hideg van, így nagykabátot és bundás csizmát vittem. Négy napig sültem is bennük, hiszen Brüsszelben tavasz fogadott minket délelőtt kilenc órakor, s ez az idő végig kitartott, igaz egy kis eső is volt.

Vannak olyan életek, amelyek túlmutatnak önmagukon. Nehéz megragadni a titkukat. Manishé ilyen volt. Örömet, reményt és szeretetet sugárzott maga körül, anélkül, hogy erre különösebben törekedett volna. Éppen ellenkezőleg, különös tehetsége volt hozzá, hogy a már-már elért boldogság és siker pillanataiban fellázadjon, és farkas szemet nézzen a sötétséggel, amely gyermekkorától kísérte és kísértette. Egy láng volt, amely ezt a sötétséget világította be, miközben önmagát felemésztette.