Amikor az Önkormányzat a lakásbérleti szerződésemet nem hosszabbította meg (amihez ugyan joga volt, azonban kevés emberséget mutattak), teljesen kétségbe estem. A Város Mindenkié csoporthoz fordulva, a biztató szavak hatására egy kicsit reménykedni kezdtem. Megjelent a csoport blogján a történetem, és összehoztak egy korrekt újságírónővel, aki megírta a történet, ami megjelent a Nők Lapja Cafén. Ekkor - talán a véletlenek sorozata nyomán - szinte hihetetlen pozitív történések következtek be.

Miután részt vettem A Város Mindenkié zaklató igazolásokról szóló képzésén, nagyon belelkesültem, hogy na, most már igazán minden helyzetben képben leszek, és ott teszem magam hasznossá, ahol csak tudom! El is határoztam, hogy mostantól mindig a táskámban lesz a gigantikus, piros AVM-es mappám, benne pedig a szórólapok, az űrlap a panasztételhez, és egy tartalék kitűző. Kicsit izgultam, de tudtam, hogy most már nincs mentségem – ki vagyok képezve, és ha becsülettel nyitva tartom a szemem, bőven találok alkalmat, ahol bevethetem a tudásomat. Így is lett.

Biztos senkit nem lep meg, milyen gyakran előfordul, hogy rendőrök fenyegetően vagy megalázóan viselkednek az utcán a hajléktalannak vagy szegénynek tűnő emberekkel. Ennek az egyik formája a zaklató igazoltatás, amikor valakitől csakis emiatt kérik el az okmányait, és nyilvánvalóan nincs semmi más oka. A Város Mindenkié régóta küzd azért, hogy ne legyen több ilyen eset – például felvette a kapcsolatot és egyezséget kötött a BRFK-val, most pedig egy állampolgári megfigyelőrendszer kiépítésén dolgozik. (A kampányról és a képzésről bővebben itt tudsz olvasni.)

A Város Mindenkié tagjainak meggyőződése, hogy a lakhatás alapvető emberi jog. Noha sajnos Magyarországon ez a jog nem érvényesül, és alig van olyan állami vagy önkormányzati program, ami a szegénységben élő emberek lakhatását támogatja, még a meglévő lehetőségekről szóló információk sem jutnak el mindig azokhoz, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne. Ezt a kisokost azért készítettük el, hogy a hajléktalan és nehéz lakáskörülmények között élő emberek értesülhessenek azokról a támogatásokról és erőforrásokról, amik a rendelkezésükre állnak lakhatási helyzetük javítására. A kisokos tájékoztató jellegű és mivel a programok és a jogszabályok gyorsan változnak, fontos, hogy előbb mindenképpen a megjelölt szervezeteknél vagy hivataloknál érdeklődj a pontos feltételekről.

Meghalt egy szomszédunk, a csöndes, kék szemű, nagy szakállú, mosolygós Zátrok László. Kétszobás lakása volt a Bástya utcán, a hosszú padkán: a hálója az óvodakert melletti, a nappalija a parkoló felőli végen. Megszerettük, közénk tartozott. Értette a humort. Tudott gálánsan bókolni a hölgyeknek, és imádta a zenét. Soha nem kért semmit, ha valamit kapott, csak annyit mondott rá: hát elfogadom. Ha megkérdezték, hogy van, mínusz 10 fokban is csak azt mondta: hajaj, sose legyen rosszabb.  Számon tartotta, hogy ki volt jó hozzá, azoknak előre integetett. Sokan segítették, mert segítségre szorult, és sokan voltak hozzá gonoszak, mert csak a gonosz szerepét ismerték egy hajléktalannal szemben.