BIHARI UTCA
EGYÉB
Feles VIDEÓ! - Lakhatási 6x6
Civil Rádió - Közvécéket Budapestre!
Artportal - Vörös Anna fotói
Nők Lapja Café - lakcím problémák
Mérce - Nyílt levél az MSZP-nek
Mérce - női hajléktalanság
Mérce - családos hajléktalanság
BIHARI UTCA
EGYÉB
Feles VIDEÓ! - Lakhatási 6x6
Civil Rádió - Közvécéket Budapestre!
Artportal - Vörös Anna fotói
Nők Lapja Café - lakcím problémák
Mérce - Nyílt levél az MSZP-nek
Mérce - női hajléktalanság
Mérce - családos hajléktalanság
A feleségemmel nyolc éve ismerkedtünk meg egy hajléktalanszállón, a Dankó utcában. Mindketten válás miatt lettünk hajléktalanok. Aztán a párom a Déli pályaudvaron hordta ki az ikerterhességét. A kórházból sikerült albérletbe mennünk, ahol be is jelentettek minket állandó lakcímre.
Onnan mentünk ki később Kanadába, ahol három évig éltünk, de aztán hazaküldött minket a bíróság. Ott is ugyanabban a szakmában dolgoztam mint burkoló-kőműves. A szakmai angolt is megtanultam és a lányunk is ott született, ő kettős állampolgár.
Amikor hazajöttünk, munkásszállókra mentünk lakni. A legkisebb gyermekünk is egy munkásszállón született. Ezen a helyen nagyon sok poloska és csótány volt, a gyerekek fertőzést kaptak.
Három év után, ez év júniusában költöztünk le Hejőkeresztúrra, a szüleim házába, miután édesanyám meghalt. Sajnos ott az ikreket nem tudtuk sajátos nevelési igényű óvodába járatni és nem is tudtunk állandó lakcímet létesíteni, mert a hagyatéki eljárás még mindig nem történt meg. Amiatt, hogy nem jártak a gyerekek óvodába, vidéken el akarták venni a gyerekeket.
Mivel az állandó lakcímünk még mindig Csepelen van és itt tudnak is megfelelő óvodába járni, visszajöttünk ide és kibéreltünk egy garázs épületet lakhatásként. Se víz, se semmi nincs itt bent, összesen 12 négyzetméteren vagyunk négy gyermekkel.
A gyermekjóléti szolgálattal együttműködünk, de a családok átmeneti otthonai tele vannak, hatalmasak a várólisták. Folyamatosan albérletet keresünk, de négy gyermekkel nem akarnak nekünk kiadni semmit. Pedig ki tudnánk fizetni 80-90 ezer forint + rezsit. Nekem burkoló kőműves a szakmám, több mint 20 éve dolgozom benne, így tudok rendszeresen bevételt biztosítani a családomnak. A Nyugodt Szív Alapítvány is támogatna minket, ha találnánk megfelelő lakást. Kérem, segítsenek nekünk hogy ne vegyék el a gyerekeket!
Tisztelettel,
Rácz Zoltán és családja
Telefon: 0620-350-5947
2017. november 15-től életbe lépett a kilakoltatási moratórium, A Város Mindenkiét mégis hetente többen keresik meg amiatt, hogy elvesztették a lakhatásukat, szállásukat, vagy ez fenyegeti őket. Bár teljesen önkéntes alapon működő érdekvédelmi csoportként kevés eszköz áll a rendelkezésünkre, mindenkinek megpróbálunk tanáccsal vagy egyéb módon segíteni. A "Kilakoltatás naplók" sorozatot azért indítjuk útjára, hogy láthatóvá váljon az a küzdelem, amit kiszolgáltatott emberek nap mint nap folytatnak a méltóságteljes életért. Hosszú távon célunk, hogy a lakhatáshoz való jog mindenkit megillessen Magyarországon, amihez az is kell, hogy láthatóvá váljon a tömegeket érintő lakhatási válság. Az alábbiakban az elmúlt pár hónapban hozzánk érkező segítségkérések egy részét mutatjuk be.
2017.12.21. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: kilakoltatás lakhatás kilakoltatás naplók
A Város Mindenkié 2017 őszén került kapcsolatba a Budapest X. ker. Bihari utca 8/C néhány lakójával, akik abban kérték a segítségünket, hogy ne veszítsék el a lakhatásukat amiatt, hogy az önkormányzat le akarja bontani az önkormányzati tulajdonban lévő lakóházat. Noha az önkormányzatnak nincs jogszabályba foglalt, kikényszeríthető kötelezettsége cserelakást felajánlani az összes ott lakó családnak, az önkormányzat mégis kizárólag akkor jár el emberségesen és méltányosan, ha gondoskodik róla: a Bihari utcai ház egyetlen lakója se veszíti el a lakhatását.
2017.12.20. 09:15 • 4 komment Címkék: kőbánya kilakoltatás lakhatás bihari utca
Közalkalmazottként dolgozom. 1 óvodás és 4 iskolás korú gyermekem van, akik jeles vagy kitűnő tanulók. Október 17-én lakoltatott ki az óbudai önkormányzat. Alábbi levelével a nyilvánossághoz és a szolidáris emberekhez fordul segítségért.
2017.12.19. 20:35 • Szólj hozzá! Címkék: lakhatási válság
Vonzáné Tóth Zsuzsanna Barbara vagyok. Üdvözlök mindenkit, aki most látja a kérésemet. Egy igen fontos krízishelyzetről lenne szó. Lánygyermekemmel, aki most 14 éves és párommal évek óta ismerősöknél, rokonoknál és albérletben laktunk. Legutóbbi albérletünkből is el kellett jönnünk, mert sajnos nem tudtuk fizetni. Gyermekem most is nagyon beteg, és én is. A kislányom jó tanuló, továbbtanulás előtt áll.
Többször próbáltam családos otthont vagy anya és gyermek átmeneti szállást találni, de elutasítást kaptam vagy csak várólistára tettek már 5 éve. Munkámat több alkalommal elveszítettem, mert mindig valahol voltam költöztem mint a madár. Most jön a szeretet ünnepe és sajnos nemhogy karácsonyunk lenne, hanem a lakhatásunk is labilis. Tehát az utca a miénk.
Bátorkodtam azokhoz az embertársaimhoz szólni, aki jobb sorsban él, hogy ha csak egy mód és lehetősége van rá, segítsen - a lányomra való tekintettel is. Ő egy kislány, aki még most fogja megtanulni az élet iskoláját.
Nem pénzbeli segítséget kérek, csak egy átmeneti szállást, mert így a téli hideg időben nagyon nehéz minden. Hiszek még a jó emberek segítségében és jóindulatában. Maximum havi 50 ezer forint + rezsit tudnánk hárman kifizetni a lakhatásunkért. Mivel a végzettségem szociális gondozó és ápoló, szívesen segítek idős embereknek is lakhatásért cserébe.
Kérem, csak akkor értesítsenek, ha valóban tudnak segíteni.
Telefonszámom: 0630-787-4524
Október 11-én szerdán a budapesti Gödör Klubban A Város Mindenkié csoport „Lakhatási 6x6” című nyilvános eseményén Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja azt nyilatkozta a pártja nevében, hogy egyetértenek az AVM 6 pontban megfogalmazott minimumprogramjával.
2017.12.07. 14:05 • 1 komment Címkék: mszp nyílt levél lakhatás életvitelszerű lakhatás közterületen
A Város Mindenkié csoport évek óta küzd azért, hogy Budapesten – és az egész országban – az önkormányzatok biztosítsanak mindenki számára elérhető közvécé használási lehetőséget. Jelenleg alig több, mint 80 nyilvános vécé üzemel, vagyis minden huszonötezredik budapestire jut egy közvécé. A Város Mindenkié álláspontja szerint a közvécék fenntartása és üzemeltetése egy ellátatlan állami feladat, amelynek teljesítéséhez jogszabály-módosításra van szükség, mivel jelenleg nem határozza meg jogszabály, hogy hány közvécét kell az önkormányzatoknak a saját közterületükön üzemeltetniük.
2017.12.06. 06:00 • Szólj hozzá! Címkék: wc nyílt levél belügyminisztérium
Egyedül nevelem a 7 éves autista kislányomat, mert pár hónapja sajnos itt hagyott minket a kislány édesapja rengeteg rezsi, lakbér és egyéb tartozásokkal, amiről úgy tudtam, hogy rendezve vannak. Albérletben lakunk, de sajnos a tulajdonos már kilakoltatást akar kezdeményezni a tartozások miatt, amit egyedül még nem tudtam rendezni és így a kauciót sem akarja visszaadni, hogy továbbléphessünk.
Én besegíteni szoktam könyvelési, egyéb adminisztratív jellegű munkákba alkalmi jelleggel, de a kislányom sokat betegeskedik, ezért, hogy itthon tudjak maradni vele csak ez a kereseti forrásom marad, ami nem fedezi a kiadásainkat és az autizmusból fakadóan a fejlesztések, az élelmiszerek (kevés dolgot eszik meg), vitaminok is plusz kiadásokat jelentenek.
Mivel sajnos sürget az idő a lakhatás és mindennapi kiadások megoldására nagyon köszönöm, ha bármilyen formában tudnak segíteni!
Természetesen tudok mellékelni az autizmusról szakvéleményt, ha kérik.
Megadom az elérhetőségem, ezen fel lehet velem venni a kapcsolatot 30-879-3006, és a számlaszámom, ha valaki szeretne segíteni ezen megteheti:
K&H Bank: 10403387-86767555-82841008 (Gyöngyösi Ágnes)
Köszönettel: Gyöngyösi Ágnes