A csoportunk képviseletében hárman utaztunk Berlinbe 2014. október 28-31. (kedd-péntek) között két civil szervezet meghívására. Két előadásunk mellett lehetőségünk volt észak-berlini szociális intézményeket megnézni.

A Város Mindenkié csoport Ámon Kata szövetséges tagunk útján meghívást kapott a CEU-ra, arra kérve minket, mutassuk be az AVM-et, munkáját, céljait, eredményeit. Ennek a meghívásnak eleget téve Ámon Kata, mint tolmács, valamint Erdőhegyi Márta és Lakatosné Jutka mentünk el bemutatni a mai magyarországi lakhatási helyzetet az AVM szemszögéből.

Tisztelettel és szeretettel emlékezünk Rózsa Milán aktivistára, akire mindig számíthattunk. Lakatosné Jutka visszaemlékezésével búcsúzunk tőle.

Mély döbbenettel olvastam, olvastuk a hírt. Döbbenettel, mert nem akarjuk hinni annak igazát. De sajnos egyre többen küldik szomorú üzeneteiket: igaz! Én mégsem hiszem! Nem hiszem, mert ismertem, és tudom, ŐT nem lehet elveszíteni!

Drága Milán! Érdekes körülmények között találkoztunk. Én mint kezdő aktivista, Te pedig mint egy az igazságért, lelkiismereti kérdésből, hitből, meggyőződésből kiálló tapasztalt aktivista fogtad első alkalommal a kezem.

Demonstráción voltunk, ahol első nekifutásra mellém kerültél, és izgatottságomat legyőzni akarván meséltél, beszéltél, vicceltél, pedig komoly volt a tét. Emlékszem, első ilyen kiállásom volt a rendszer hibáival szemben, s utána még sok helyen társainkkal, veled, lehettem, együtt akarván egy jobb, szebb, biztonságosabb rendszert.

Hihetetlen erővel, töretlen hittel szólaltál fel minden elnyomó igazságtalansággal szemben, végtelen nyugalommal, békével tűrve meggyőződésed, hited hátrányait. Mosolyogva, szeretettel vezettél azokon az eseményeken, ahol összekötött minket egy-egy alkalom. Mindig ott voltál, ahol érezted, hogy szükség van az felszólalásra, hangot kell adni az igazságtalanság ellen. Társunk voltál amikor az Alaptörvény módosításai miatt kellett fellépni, társunk voltál, amikor a Fidesz székháznál kellett kiállni, társ voltál sok-sok helyen, legutoljára a netadó tiltakozása kapcsán.

Mi történt? Miért nem szóltál? Mi miért nem segítettünk? Szerettünk, tiszteltünk. De segíthettünk volna?

Drága Milán! Személyedben a mai magyar aktivisták egyik legnagyobbját, igaz szívű, tiszta, őszinte szeretetű barátot vesztettünk. De tudom: Szeretlek Milán, Szeretünk.

Milán, boldogok voltunk, hogy együtt dolgozhattunk VELED, büszkék, hogy ismertünk, ismerhettünk TÉGED!

NYUGODJ BÉKÉBEN MILÁN! Soha nem felejtünk!

2014. november 7.                                                              A Város Mindenkié csoport aktivistái

2014. október 16-án csütörtök este Pósfai Zsuzsi és én (Cs. Ági) beszálltunk a Ryanair Légitársaság fapadosnak nevezett járatára, ami 21:30- kor indult velünk Londonba. Szerencsésen megérkeztünk és meg is találtuk a buszt, amivel az első féléjszakás szállásunkhoz elvitt (ez volt már pénteken jó hajnal 2 óra). Ez egy olyan ház volt, ami egy ún. szociális lakástársaság (ők birtokolják Angliában a szociális bérlakások nagy részét) tulajdonában van, viszont üresen állt, mert felújításra (és utána piacon alapon való kiadásra!) vár.

A Város Mindenkié – mint minden évben – idén is megemlékezett 1956 hőseiről. Bár az ünnepi megemlékezés a Bakáts térre, az egykori harcok színhelyére lett hirdetve, de az időjárás szeszélye miatt azt áttettük a VIII. kerület Auróra utca 11. alatti, most épülő, szépülő közösségi ház félig kész tanácstermébe. A Bakáts téren kocsival rendelkező barátaink várták az oda érkező, érdeklődő vendégeinket, ezért picit csúszva az időben, kb. 40 ember részvételével kezdtük meg az ünnepséget.

A Város Mindenkié munkája során sokszor ajánlanak fel ismerősök és ismeretlenek is adományokat a tagjaink, vagy a velünk kapcsolatba kerülő hajléktalan emberek számára. Ennek nyilván nagyon örülünk, a szándéknak mindenképpen, hiszen az már önmagában fontos, és helyes, hogy ha valakinek nincs már szüksége valamire, akkor az első gondolata nem az, hogy a lomtalanítókat hívja, vagy a szemetesbe dobja a megunt holmiját, hanem gondol arra, hogy másoknak ez még hasznos lehet - ami a társadalom és a környezet szempontjából is okos gondolat! Amiért azonban ez a bejegyzést írjuk, az az, hogy nehéz meghúzni a határt, hogy mikor tudunk elfogadni, vagy továbbítani egy-egy adományt, ezért arra kérünk mindenkit, aki szeretné megunt holmiját ilyen módon továbbadni, hogy fontolja meg a következőket.

2014. október 14-re meghívást kaptunk a Sozial Marie pályázat kapcsán, hogy - mint az egyik nyertes csapat tagja - mutatkozzunk be, mondjuk el kik vagyunk, mi a projektünk, célunk, kivel, kikkel, miért fogtunk össze ami a pályázat egyik nyereményét jelentette számunkra. Az AVM részéről Bende Anna szövetséges, Lakatosné, Jutka érintett tag, a velünk közösen pályázatot nyert TASZ részéről Bence Rita vett részt ezen a bemutatkozó előadáson.

A Város Mindenkié korábban felhívást tett közzé azért, hogy történeteket gyűjtsünk a hajléktalan emberek és a mentőszolgálat közötti találkozásokról. A történetgyűjtéssel a célunk, hogy a Társaság a Szabadságjogokért szervezettel együttműködve egyeztetést kezdeményezhessünk az Országos Mentőszolgálattal, amelynek során közösen vitathatnánk meg a hajléktalan emberek ellátásával kapcsolatos tapasztalatokat. Sokan küldetek nekünk történeteket és tapasztalatokat, de ahhoz, hogy eredményesen tudjunk tárgyalni az OMSZ-szel, még többet szeretnénk begyűjteni ezekből. Arra kérünk Titeket, hogy ha hajléktalan emberként szükségetek volt már a mentők segítségére, akkor írjátok le nekünk a tapasztalataitokat, illetve ha szociális munkásként, járókelőként vagy esetleg barátként voltatok ennek tanúja, az arról szóló beszámolót is juttassátok el hozzánk. Az alábbiakban Judit történetét közöljük.