Reflexióim a 2012. július 25-én szervezett workshopról, melyet a "Mapping neoliberalism and its countermovements in the former Second World" (Neoliberalizmus és ellenmozgalmak a régi második világban) című nyári egyetemen tartottak Budapesten. Először Tessza, az AVM aktivistája, tartott előadást a városról: miért pont a város? Lehetőségek, koncentráció, pénz, gazdagság. Az anomáliák látványosan jelennek meg: pőrén és jól érzékelhetően, míg vidéken ez különböző okok miatt elkenődik. Volt egy ütős fogalma is: a tér. Nem pont a város határain belül koncentrálódik a pénz, a gazdasági folyamatok, a szegénység és a hajléktalan emberek, hanem a városon belül bizonyos erővonalak mentén, bizonyos tereken. Később ezt az újfajta megközelítést több felszólaló átvette és mondandójába beépítette.

Utána Mariann, A Város Mindenkié szövetséges tagja mutatta be a Kelet-Európában kialakult helyzete, majd ráért a magyar helyzetre gazdasági és szegénységpolitikai szempontból. Az utóbbi idők radikalizálódó politikai irányzatának törvényi megjelenéseiről és ezek hatásairól beszélt a hajléktalan emberek számára. Szólt a kriminalizációról és az állam részéről megjelenő újabb és újabb büntetésekről mint újfajta irányzatról.

Sári, az AVM hajléktalan aktivistája ismét a városról beszélt saját érintettségén keresztül. Nagyon jól sikerült az előadása. Külön kiemelném a lehetőségek városába érkezéskor szerzett benyomásait, az addigi életében sehol sem tapasztalt hajléktalan sokaságot a Nyugati pályaudvar melletti aluljáróban. Döbbenetes volt számára. Ezzel a problémával így először érzelmileg szembesült, ami mély nyomot hagyott benne.

Azután én következtem. Mielőtt az előre megjelölt témára térem volna rá, a július 24-i Metropol újságban megjelent cikkre tértem ki, amely a büntetésről szólt mint újfajta pénzforrásról az állam és a kormány számára, mely úgy éreztem, szervesen egészíti ki Mariann előadásának zárógondolatait. Aztán beszéltem az Utca és jog kutatócsoportról, a kutatásról, a létrejövő eredmények jövőbeni felhasználásáról, valamint arról, hogy mi lesz a kutatás után a kutatókban felhalmozódott tudással és tapasztalatokkal. Az AVM szeretné továbbra is hasznosítani, más-más helyzetekben, de ez még kiforratlan állapotú, kidolgozásra vár.

Az AVM előadássorozatának zárásaként Gyula, az AVM hajléktalan tagja következett. Mindenekelőtt kitért a gyökerekre: az Utca Emberére és a New York-i példára. Az érintettek és szövetségesek arányának fejlődéséről beszélt, majd kitért a kettő előnyére: szövetségesek – formális oktatás, erőforrások, érintettek – tapasztalati tudás. Ezek után pár kérdés következett, melyekre válaszoltunk. Összességében felkészült, jó előadásunk volt.

Az egyik ismerősöm megkért, hogy 2012. augusztus 2-án kísérjem el a Roma Holokauszt megemlékezésre a budapesti Nehru-parton, amit azért tartottak, mert nemcsak a védtelen zsidók, de több ezer cigány is áldozata lett az embertelen mészárlásnak.

Amint odaértem, kissé meglepett, hogy nemcsak cigányok, de származás és vallási hovatartozás nélkül sokan részt vettünk. Többek között beszédet hallottunk: Köves Slomó rabbi is ott volt, aki megdöbbentő, drasztikus adatokat említett, pl. több, mint fél millió gyermek lelte halálát a koncentrációs táborokban. Pontos adatok a mai napig nincsenek, mivel sokuknak a neve is eltűnt a tömegsírokban a kéményen keresztül.

A megemlékezésen sok emberen látható volt, hogy belül sírnak, siratnak azok helyett is, akik nem lehettek ott és soha nem is jöhetnek el. Szomorúsággal, de egyben reménykedéssel jöttem el, hogy soha nem fog még csak ehhez hasonló sem történni a jövőben és nem fogjuk egymást barbár módon gyilkolni a faji megkülönböztetés vagy a vallás miatt.

„Emberséges embernek maradni! Ez különböztet minket meg az állatoktól.”

2012. augusztus 6.                                                                                                     Jónás Amália

Amikor elolvastam a mellékelt levelet, megdöbbentem. Első reakcióm az volt, hogy, ha az vagyok, akinek lefestett, simán megölhetném. Töprengtem, és aztán úgy döntöttem, inkább maradok szalonképes. Az ügyvédem ezt a levelet eltitkolta előlem, nem volt tudomásom róla. Hiába kaptam nyolcnapos határidőt a kifogások pontosítására, ezzel a levéllel minden esélytől megfosztott. Feljelentést tettem a budapesti ügyvédi kamaránál, csatoltam a kiegészítő iratokat. A válaszlevélből kiderült, hogy kivizsgálják az ügyet. De kapaszkodjanak meg – nem a levél íróját, hanem az előző pártfogó ügyvédet veszik górcső alá. Újabb levelet küldtem nekik azzal a kéréssel, hogy a feljelentett személy tettét vizsgálják ki. Folyamatban van az ügy. Röviden: ilyen ügyvéd képviseli a kiszolgáltatott, szegény embereket. És van olyan családsegítő, amely alkalmazza is őt.

A tisztánlátás érdekében: több, mint hat éve lettem hajléktalan a családommal együtt. Döbröközi (Tolna megye) lakos voltam. Elváltam, jelenleg élettársi kapcsolatban élek egy nővel több, mint tíz éve. A válás után a bíróság nekem ítélte az akkor két fiatalkorú fiamat, akik közül a kisebbik halmozottan mozgássérült, enyhén szellemi fogyatékos.

Iskolai végzettségem: gimnáziumi érettségi, rendőr szakközépiskola, kereskedő-boltvezető, autószerelő, lakatos és több idegen nyelvet is beszélek; egyszóval túlképzett, regisztrált munkanélküli vagyok több, mint tíz éve. Túl öreg, ráadásul hajléktalan.

Jelenlegi írásommal arra szeretném felhívni az igazságszolgáltatás ás a közvélemény figyelmét, hogy azok a személyek, akik szegények, egyedül képtelenek jogi eljárásban a törvénynek megfelelő ítéletet kiharcolni. Sajnos sok alkalommal tapasztaltam, amikor önhibámon kívül kerültem peres eljárásba, hogy mennyire elfogultan és esetlegesen döntöttek ügyekben. Az általam felsorolt személyes példák egyértelműen tükrözik a munkahely, családi ház, gyermek elvesztését bírósági eljárásban.

A második fiam születése folyamatában nem sírt fel. Az ott lévők nem tettek semmit, hiába szólt rájuk a volt nejem. Elmondása szerint úgy mozogtak, mint egy lassított felvétel. Következmény: oxigénhiány, részleges kisagykárosodás. A mulasztások felkutatása, a kártérítési igény reménytelen.

A rendőrségtől való azonnal felmentésem lopás és orrgazdaság vétsége miatt volt. A dombóvári bíróság tárgyalás nélkül megszüntette az eljárást ellenem: nem loptam és a rendőri hivatásommal sem éltem vissza. Az eset napján mégsem tudtam, miért mentenek fel azonnali hatállyal. Utólag derítettem ki, hogy a kapitány elé hamisított információk kerültek. Etikai bizottsági meghallgatás nem volt, csak a határozat, amelyik azt tartalmazta, hogy én elismertem a bűncselekmény elkövetését. A felmentési határozatot is meghamisították és azt írták, hogy nem élek a panasz lehetőségével. Pedig éltem volna. A szekszárdi munkaügyi bíróság pedig figyelmen kívül hagyta a hivatalos, írott, eredeti bizonyítékaimat.

Budapesten több ezer önkormányzati lakás áll  üresen, miközben folyamatosan mondanak fel bérleti szerződéseket és rendelnek el kilakoltatásokat. A legelesettebbek A Város Mindenkié csoporttól és a politikai skála túlsó végéről érkező Koppány Csoporttól kapnak segítséget. A Petőfi Utca videója.

Tisztelt Fűri István!

A Város Mindenkié 2009 augusztusában alakult olyan hajléktalan emberek és szövetségeseik részvételével, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A csoport célja, hogy lehetőséget teremtsen a hajléktalan embereknek arra, hogy kiálljanak saját méltóságukért és küzdjenek a lakhatáshoz való jogért.
 
Csoportunk megdöbbenéssel olvasta az újbudai Közterület-felügyelet 2012. június 28-ai keltezésű cselekvési tervét, amely “a kerület lakossága, és a kerületben életvitelszerűen élő hajléktalanok egymás mellett élését” kívánja előmozdítani. Az alábbiakban kifejtjük a tervezettel kapcsolatos kifogásainkat azzal a reménnyel, hogy ezek a tervezet átgondolására késztetik a felügyeletet, illetve az Önkormányzatot.

1. Nyelvezet: A dokumentum nyelvezete megbélyegző és kirekesztő. Rögtön az első bekezdésben szembeállítja egymással a hajléktalan embereket és az ún. többségi társadalmat. Csoportunk szerint egyetlen magyar társadalom létezik, amelynek a hajléktalan emberek is teljes jogú állampolgárai. Az ilyen típusú megkülönböztetés nagyban hozzájárul a hajléktalan emberek kirekesztéséhez. Az olyan kijelentések pedig, miszerint „ezek az emberek ittasak” vagy hogy „még mindig jobb, ha ezt [pénzt] koldulással teremti elő, mint bűncselekmény elkövetésével” megbélyegzőek és ezáltal alaptalanul tovább rontják a hajléktalan emberek társadalmi megítélését. Az érintettek jelentős része nem alkoholbeteg, és a bűncselekmények elkövetése sem jellemző inkább a hajléktalan emberekre, mint a biztos lakhatással rendelkezőkre.