Papp Csaba vagyok a sakál. Egy klasszikus motoros rocker vagyok. Aki a kemény rock-ot, a heavy metalt és a klasszikus motorokat kedveli. Továbbá a küzdő és az extrém sportokat. Szeretek igazi, füstös rock kocsmákba és szabad téri fesztiválokra járni. De mindennek ellenére budha szellemben működöm. Vallom az élni és élni hagyni elvet, bármilyen életformáról is van szó. Nem szeretem a logikátlan gondolkodást és a giccses mű dolgokat.

Kb. négy éve mondható, hogy hajléktalan vagyok. Bár utcán nem éltem, de foglalt házakban és Átmeneti szálókon igen. Az AVM-ben 2011 február óta vagyok tag. A lakhatási munka csoportban és a rádióban tevékenykedem. Elsősorban azért mert őszintén hiszem, hogy mindenki képes hozzá tenni egy kis jó dolgot a világhoz. Csak akarni kell és nem szabad hagyni mások irányítsák az életünket. Legyünk bátrak hétköznapi hősökké válni! Másod sorban ez egy nagyon családias összetartó csapat. Ahol mindenki kölcsönösen tiszteli a másikat.

Lennert Zsófia vagyok, a legújabb jogász tagja az AVM-nek. Azért csatlakoztam a csoporthoz, mert felháborít, ahogy a hajléktalan emberekkel bánnak ebben az országban és szeretnék segíteni nekik abban, hogy jobban megismerjék a jogaikat illetve azoknak érvényt is tudjanak szerezni.

Ezen kívül szeretnék tenni a társadalmi igazságtalanság ellen, együtt dolgozni a többiekkel azért, hogy közösen küzdjük bármilyen kirekesztő viselkedés ellen. Nemrég vagyok tagja a csoportnak, de azt már most látom, hogy ez egy nagyon nyitott, aktív és befogadó közösség, akikben hatalmas a tenni akarás. Egyszerűen jó ide tartozni.

A Város Mindenkié 2011. december 27-i műsora a Muzsikus Rádión innen letölthető.

Téma: az AVM egész éves munkájának értékelése

A Város Mindenkié 2011. december 20-i műsora a Muzsikus Rádión innen letölthető.

Téma: a lakhatás és köztér munkacsoport éves értékelése

Ezzel a címmel adja elő Csalog Zsolt monológját Fullajtár Andrea színésznő a Katona József Színházban újra. Az 1996-os premiert követően ugyanis két évre rá levették a műsorról és csak idén került vissza. Talán van valami aktualitása? A darabban a színésznő egy hajléktalan nő életét meséli el.

A 2011. december 27-i előadásra a színház sajtósa – kérésünkre – meghívta A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport tagjait.  A meghívással az érintett (azaz hajléktalan) tagoknak – 12 fő – tiszteletjegy járt. Végül is tíz hajléktalan és öt szövetséges tagunk ment el az előadásra. A színház sajtósa kellő médiakampánnyal jelezte a nagyközönségnek, hogy e különleges előadásra egy tucat érintettet is meghívtak, így mint kiderült, olyanok is eljöttek, akik már látták az előadást. Teltház lett a kamarateremben. A művésznő sminkje olyan jól sikerült, hogy amíg meg nem szólalt, addig páran azt hitték, hogy egy eredeti hajléktalan nő ül velük szemben. Persze a hangja és – számomra, ahogy ezt meg is jegyeztem az előadást követő közönségtalálkozón – az ép fogazata mindenkinél tisztázta a félreértést. A történet és az előadó dinamikája nagyon hűen ábrázolta a 90-es évek eleji helyzetet. Ez annak volt köszönhető, hogy a szerző több órás interjút készített egy hajléktalan nővel, akivel a művésznő is találkozott, sőt meg is hívta a premierre, de oda sajnos nem ment el.

Az egyórás élvezetes monológ után egy negyedórás szünetet – és a színésznő sminkjének eltávolítását – követően közönségtalálkozó következett a kamarateremben. A hatvanfős közönség több mint fele ottmaradt. Persze az AVM tagjai teljes létszámban, és aktivitásuk is hasonló volt, mint egy Parlament előtti tüntetésen. A beszélgetésen az AVM tagok nagyon dicsérték a hajléktalan nő ábrázolását és a korképet, de őszintén kimondták, hogy érdekvédő aktivista szemmel a történet korleírása az utóbbi egy év eseményei miatt már valamennyire elavult. Persze nem minden darabot lehet a korhűség miatt átírni. Számomra az előadás legfontosabb tanulsága, hogy megmutatja a "hajléktalan" mögött az embert.