Túlélőpontok hajléktalanoknak from A Város Mindenkié on Vimeo.
Túlélőpontok hajléktalanoknak - MTI videó
Kerekasztal-beszélgetés a lakhatásról - beszámoló
A Város Mindenkié csoport lakhatási munkacsoportját arra kérte a Védegylet, hogy szervezzen meg egy kerekasztal-beszélgetést a lakhatáshoz való jogról. Amikor elkezdtük szervezni, tudok, hogy mindenképpen olyan szervezeteket akartunk meghívni, akik nagyon szegény vagy hátrányos helyzetű emberekkel dolgoznak, hiszen őket érinti ma Magyarországon a leginkább a lakhatási szegénység.
Végül összesen tizennégy szervezetett hívtunk meg és a december 13-i alkalomra a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH), az Értelmi Fogyatékkal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Habitat for Humanity és a sajókazai Segítő Kéz Asszonygyülekezet képviselői jöttek el. Sajnos sok szervezetnek nem felelt meg a decemberi időpont, de lesz majd másik beszélgetés január végén, és akkor azok is ott lesznek, akik most nem tudtak eljönni.
A beszélgetésből nagyon hamar kiderült, hogy szinte mindenhol az a legnagyobb baj, hogy sem az emberek, sem az állam nem nézik jó szemmel a másságot és megbélyegzik azt, aki nem gazdag, és akinek nincs lakása. Érdekes volt látni és megvitatni, milyen közös problémáink vannak, és az összes érintett elmondta, milyen nagy gond a lakhatás. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy a szociális bérlakásokkal lehetne javítani a problémán. A következő kerekasztal-beszélgetés témája vélhetően az alkotmányos jogok lesznek.
2010. december 28. Csurika
Hajléktalan karácsony a Határ úton - beszámoló
Barátaink újra megszervezték a Hajléktalan Karácsonyt a Határ úti végállomáson:
December 24-én volt a hajléktalan karácsony, a Határ úti aluljáróban. A piacon, meglepő módon már fél egykor az őstermelők hazamentek (tavaly, úgy emlékszem, az utolsó pillanatig ott voltak). Szerencsére az alsó szinten találtunk egy csomó karfiolt, répát, zellert, retket, paradicsomot, paprikát. Chardee-tól pedig kaptunk 10 kiló rizst, köszönjük!
A zöldségekből nagyon finom levest főzött Kis Tibor, az AVM-ből, akiről közben kiderült, hogy profi szakács, és 17 évig tanított is szakácsokat. A főzésnél többen segítettünk (Vera, Maria, Gyuri, Tibi, Dénes) mindenkinek köszönjük!
Legutóbbi rádióműsorunk
A Város Mindenkié 2010. december 21-i műsora a Muzsikus Rádión innen letölthető.
Téma: az elmúlt hét eseményei
Kis karácsony - Nagy karácsony - A Város Mindenkié átírata
Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.
Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
Kisült-e már a pogácsa?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.
Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép könyv, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!
Kezem, lábam, jaj, de fázik,
Csizmám sarkán jég szikrázik.
Ha szikrázik, hadd szikrázzon,
Azért van ma szép karácsony!
Kis karácsony, nagy karácsony,
mikor lesz már bérlakásom?
Akkor lesz ha, la-la-la-la
Küzdünk érte, összefogva!
"Higgye el, segíteni akarok" - főpolgármesteri közmeghallgatás - beszámoló
"Arra nincs mód, hogy a Kempinskiben helyezzük el a hajléktalanokat, vagy a Festetics kastélyban."
"Nézze, Ön azt mondja, hogy hajléktalan, ennek ellenére konszolidált benyomást tesz rám..."
"Elhiheti, egyetlen hajléktalan se énmiattam vált hajléktalanná, a hajléktalan emberek igen számottevő része nem is Budapestről vált hajléktalanná."
"Többet teszünk a hajléktalanokért 3 hónap alatt, mint amennyit 20 év alatt tettek."
"Egyébként pedig nem hatalmi önkénnyel oldjuk meg a kérdést, nagyon jól tudják…"
"A családom is támogat hajléktalanokat, a fiam egyetemista korában rendszeresen a zsebpénzét adta oda egy hajléktalan férfinak."
- Tarlós István
Tarlós István főpolgármester 2010. december 13-án közmeghallgatást tartott, melyre A Város Mindenkié csoport aktivistái és szimpatizánsai is előre leadták írásban kérdéseiket.
Bár a csoport kérdéseire éppen "nem jutott idő" a közmeghallgatáson, mégis sikerült néhány szót váltanunk a főolgármesterrel hivatalos keretek között. A Város Mindenki csoport egy jelenlévő tagja írásban leadott egy plusz kérdést: „Miért nincs fogadóórája a főpolgármesternek?” Bene Géza a 2 órás közmeghallgatás legvégén kapott szót Tarlós Istvántól, miközben a főpolgármesternek átnyújtották az általa leadott kérdést.
Bene Géza (AVM): Bene Géza vagyok, A Város Mindenkié csoport tagja, amely egy olyan hajléktalanokból álló csoport, amiben hajléktalan és nem hajléktalan emberek azért dolgoznak, hogy a hajléktalanságot megszüntessék. Ön nem fogad egy olyan csoportot, amely ugyanazt akarja, amit Ön akar. Köszönöm szépen.2010.12.25. 14:45 • 20 komment Címkék: beszámoló főváros köztér érdekvédelem
Támogatás
Kedves Barátaink!
Mint sokan tudjátok, A Város Mindenkié informális csoport és a továbbiaknak is az marad: a csoport döntése, hogy a kötöttségek elkerülése és a függetlenségünk megőrzése érdekében ebben az évben sem indulunk el az intézményesedés útján.
Meggyőződésünknek azonban ára van: a csoport sok pályázaton nem indulhat és 1%-os felajánlást sem fogadhat. Költségeinket tagjaink befizetéseiből, valamint - sok esetben a ti részetekről érkező - anyagi és természetbeni adományok segítségével fedezzük. A csoport most jutott el arra a pontra, hogy pénzügyi korlátaink napi működésünket gátolják. Pénzbe kerül például, hogy a szervező munkát végző hajléktalan tagjainknak internet- és telefonelérést biztosítsunk, pénzbe kerülnek a demonstrációk kellékei, és terveink között szerepel, hogy toborzási céllal 200 színes plakátot helyezünk el az összes budapesti hajléktalan-ellátó intézményben.
Fontos, hogy közösségünk pénzét kizárólag a csoport céljainak megvalósítására használjuk fel, egyéni célokra nem, még krízishelyzetben sem!
Vannak tevékenységeink és terveink forrásszerzésre, de most átmeneti pénzszűkében vagyunk, ezért szükségünk van a támogatásotokra!
Ha szeretnétek támogatni A Város Mindenkié működését, tevékenységét, adományaitokat készpénzben és átutalással is eljuttathatjátok hozzánk.
Átutalás: 10401196-80545157-49551007 (K&H)
Készpénzes adomány esetén kérjük, írjatok emailt ide: avarosmindenkie@gmail.com, vagy hívjátok Vojtnovszki Bálintot (20/44-99-110)
Ha pillanatnyilag nincs lehetőségetek pénzzel támogatni minket, akkor kérjük, nézzétek meg ezt az oldalt, ahol a tevékenységeinkhez szükséges hiányzó dolgokat láthatjátok. Amennyiben van a listán szereplő, számotokra fölösleges vagy általatok már nem használt tárgyatok, felajánlásotokat nagyon szívesen vesszük.
Támogatásotokat előre is nagyon szépen köszönjük és kellemes Ünnepeket kívánunk!
Köszönjük!
Kedves Barátaink!
Köszönjük, hogy december 15-én eljöttetek a Blaha Lujza térre, hogy kifejezzétek tiltakozásotokat a főváros kirekesztő intézkedései ellen és szolidaritást vállaljatok az utcán élő hajléktalan emberekkel.
Külön köszönjük mindazok segítségét, akik nélkül nem tudtuk volna ilyen sikeresen megszervezni a "Lakhatást, ne zaklatást!" tüntetést. Köszönjük azoknak, akik zenéltek, ételt hoztak, szállították a kellékeket, biztosították és működtették a technikát, és támogattak minket pénzzel, takarókkal, hősugárzóval, tea-melegítővel, teaforralóval, teafőzési lehetőséggel, felszerelésekkel, színházi előadással, fotózással és videózással - és még folytathatnánk a sort...
Nem adjuk fel, a küzdelem folytatódik!