Sajnos a Fidesz-KDNP nem vette a fáradtságot, hogy programot dolgozzon ki az április 6-i országgyűlési választásokra, Orbán Viktor pedig így foglalta össze a Fidesz ambícióit a következő négy évre: „Folytatjuk!” Mivel A Város Mindenkié 2009 augusztusában alakult, és a Fidesz 2010 tavaszán jutott hatalomra, így csoportunk közvetlenül követte végig a párt elmúlt négyéves hajléktalanügyi- és lakáspolitikáját. Az alábbiakban – program hiányában – ezt a tevékenységet értékeljük nagyon röviden. A Fidesz megközelítésének öt olyan elemét emeljük ki, amelyek már eddig is nagyon megkeserítették a hajléktalan és (lakás)szegénységben élő emberek életét, folytatásuk pedig katasztrofális körülményekkel járhat.
Először is, a Fidesz hajléktalanügyi politikájának leghangsúlyosabb eleme a fedél nélkül élő emberek hatósági üldözésének törvényi szintre emelése és a hajléktalanság mint élethelyzet kriminalizációja. A Fidesz 2010 óta folyamatosan azon dolgozik, hogy megteremtse a közterületi hajléktalanság büntetésének jogszabályi kereteit, ami az építési törvény 2010-es módosításával kezdődött, a szabálysértési törvény 2011-es, 2012-es és 2013-as módosításával folytatódott, és végül az alaptörvény módosításával érte el tetőpontját. Így vált 2013 tavaszán Magyarország az egyetlen olyan országgá a világon, ahol az életvitelszerű közterületen tartózkodás (vagyis a közterületi hajléktalanság) büntetésének lehetőségéről az ország legmagasabb szintű jogszabálya külön is rendelkezik.
A jogszabályváltozások következtében 2012 során mindössze 7 hónap alatt több, mint 2000 esetben indult eljárás hajléktalan emberek ellen azért, mert közterületen éltek (amely összesen közel 40 milliós bírságot vont maga után), míg 2013 október és 2014 március között 98 esetben indítottak eljárást utcán élő emberekkel szemben. Ma Budapesten külön járási hivatal működik, amely éjjel-nappal rendelkezésre áll a közterületen élő emberek előállításához, és a fővárosi közgyűlés rendeletének következtében a hajléktalan emberek számára ma már szinte az egész főváros tiltott zónának számít.
A Fidesz hajléktalanügyi politikájának második fontos területe a hajléktalan-ellátás. Itt két fő megközelítés jellemző: az egyik, hogy a Fidesz országos és helyi politikusai egyértelműen a hajléktalan-ellátásban található férőhelyek bővítését, és nem a tartós lakhatási lehetőségek megteremtését tekintik a lakhatási válság megoldásának. 2010 óta több száz férőhely nyílt éjjeli menedékhelyeken, amit a Fidesz politikusai hatalmas sikerként könyvelnek el. Azonban ezek az intézmények nem alkalmasak arra, hogy csökkentsék vagy megszüntessék a hajléktalanságot, csupán arra, hogy időszakos elhelyezést nyújtsanak, és hosszabb-rövidebb időre „elraktározzák” a hajléktalan embereket.
Ezzel együtt fontos emlékeztetni arra is, hogy a hajléktalan-ellátásra fordított normatívák reálértéke a Fidesz-kormány alatt folyamatosan csökkent (2010 óta összesen 15%-kal), így a szállók és nappali melegedők fenntartását egyre kevesebb pénzből kell megoldani. Ráadásul, a kormány több alkalommal példátlanul sokat késett a téli krízisellátáshoz szükséges források rendelkezésre bocsátásával, ami miatt a hajléktalan-ellátó szervezetek budapesti együttműködése (a Tízek Tanácsa) úgy fogalmazott 2011-ben, hogy „a hajléktalan-ellátás 1990 óta kiépült rendszere, s maguk a hajléktalan emberek bármely eddigi évnél, bármely eddigi, a szociális ügyekért felelős minisztérium alatti időszaknál rosszabb kilátásokkal néznek a tél elé”.
A hajléktalan-ellátás másik fontos területe a KENYSZI nevű adminisztrációs rendszer 2012-es bevezetése, amelynek célja a szociális szolgáltatásokat igénybe vevők és szolgáltatások nyilvántartása. A Város Mindenkié alapvetően nem ellenzi a szociális ellátások átláthatóságának növelését, azonban ez a rendszer jelenlegi formájában ezt a célt alig-alig szolgálja. Miközben a KENYSZI működtetése hatalmas adminisztrációs terhet ró a szociális szakemberekre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma olyan szabályok betartására kötelezi az ellátó intézményeket, amelyek következményeit mind a szervezetek, mind pedig a hajléktalan emberek megszenvedik. Ide tartozik például az a jogalap nélküli minisztériumi „szabály”, mely szerint egy nap egy hajléktalan ember csak egyetlen nappali melegedőt vehet igénybe. Ha ugyanazon a napon egy második nappali melegedőbe is bemegy, akkor az az intézmény már nem kaphat utána állami támogatást. Mivel egy-egy nappali melegedőben nem minden szolgáltatás érhető el, és ha igen, akkor sem mindenki számára elérhető, a légből kapott szabály következtében sok hajléktalan ember elesik a számára létfontosságú szolgáltatásoktól (pl. mosás, evés, internetezés). Összességében úgy látjuk, hogy a KENYSZI-rendszer egyrészt a hajléktalan emberek „röghöz kötését” és fegyelmezését, másrészt pedig az állami támogatás csökkentését célozza. A Város Mindenkié számára mindkét cél elfogadhatatlan, és ezért bevezetése óta küzdünk a rendszer igazságos átalakításáért.
A harmadik terület, amit a Fidesz lakáspolitikája szempontjából érdemes megvizsgálni, a lakhatási támogatások elosztása. Miközben a Fidesz a szegénységben élő embereknek jellemzően másodrendű és alacsony színvonalú ellátásokat kínál, a kormány a magasabb jövedelmű csoportok lakhatását kifejezetten támogatja. A Városkutatás Kft. és a Habitat for Humanity adatai alapján például 2012-ben az állam 8 milliárd forintot költött hajléktalan-ellátásra és összesen 30 milliárd forintot a jellemzően a szegény lakosságot érintő lakásfenntartási támogatásra és adósságkezelésre, miközben 116 milliárd forintot fordított a devizahitelesek „megsegítésére” és további 80 milliárd forinttal finanszírozta a régebben felvett hitelek kamattámogatását. Hasonlóan alakult a helyzet a lakáshitel-válság kezelésekor, ahol bizonyos előremutató intézkedések mellett (pl. árfolyamgát, kilakoltatási moratórium) az állami intézkedések többsége a magasabb jövedelműeknek kedvezett (lásd pl. az előtörlesztést, amit a szegény emberek nem tudtak kihasználni), és a szegényebb lakosság támogatására szánt intézkedések sokkal korlátozottabbak voltak (lásd az ócsai lakópark kudarcát). Ez utóbbi igaz a Nemzeti Eszközkezelőre is, amelyet azonban valódi politikai akarattal hosszabb távon be lehetne illeszteni egy kiterjedt szociális bérlakás hálózat létrehozására irányuló lakáspolitikai programba.
Összességében elmondható, hogy a kormány az elmúlt időszakban a lakáscélú kiadások több mint 80 százalékát a középosztályt támogató programokra költötte. Miközben a Fidesz hatalmas összeget költ a közösség pénzéből a magántulajdon megszerzésének támogatására, addig a bérlakásban élők lakhatásának biztonsága sokadrangú prioritás. Ráadásul az ebben a témában született közpolitikai dokumentumok szerint (lásd pl. az Otthonteremtési stratégiát) továbbra is a tulajdonszerzést támogató politikát akarják folytatni.
Néhány esetben a Fidesz retorikai szinten elköteleződést mutat a lakhatási válság kezelése és a tömeges hajléktalanság megelőzése iránt. Bekerült például az alaptörvénybe az a kitétel, miszerint az állam törekszik arra, hogy „az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa”, azonban ehhez semmilyen konkrét törvény, rendelet vagy stratégia nem kapcsolódik. Így ez csak üres jelszónak tűnik, amellyel a párt ellensúlyozni próbálja a hajléktalan emberek állampolitika szintjére emelet hatósági üldözését. Ezzel együtt, a demokratikus legitimitást is nélkülöző alaptörvény számos olyan elemet is tartalmaz, amely korábban alanyi jognak számító jogosultságokat törekvéssé silányít, ide értve a szociális biztonságot is, amelyhez ma már állampolgárokként nincsen jogunk, csupán annyit várhatunk ez államtól, hogy törekedjen annak biztosítására. A be nem váltott ígéretek közé tartozik az a 2010-ben megjelent kormányhatározat is, amelyben a miniszterelnök arra utasítja az érintett minisztereket, hogy 2010. november 30-ig dolgozzanak ki az „utcán élő hajléktalan személyek számának csökkentését, valamint a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési tervet”. Ez a cselekvési terv azóta sem készült el, és a kormánynak nincsen elfogadott hajléktalanügyi stratégiája.
Végül, a Fidesz társadalompolitikájának központi eleme a szegény és kirekesztett helyzetben élő emberek (pl. rokkantak, munkanélküliek, menedékkérők, romák) fegyelmezése és büntetése, miközben a közösségi vagyont úgy osztják el, hogy a szegénységben élő embereknek egyre kevesebb, a jobb módúaknak pedig egyre több jut. Ide tartozik többek között az áfa emelése (amely a szegényeket jobban sújtja, mint a jobb módúakat), az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése és az adójóváírás megszüntetése (amely kifejezetten az alacsony jövedelműeknek ártott), a családi ellátások reformja (amely a magasabb jövedelmű családoknak sokkal több pénzt juttat vissza), a rokkantsági támogatások szigorítása (amelynek következtében nagyon sok olyan ember jövedelme csökkent vagy veszett el, akik nem képesek visszatérni a munkaerőpiacra, és ehhez nem is kapnak érdemi segítséget), a fegyelmező jellegű közmunka rendszerének kiterjesztése (amely alapvető munkavállalói jogokat tagad meg a közmunkásoktól) és a segélyezési rendszer szigorítása (amely elfogadhatatlanul alacsony jövedelmet biztosít a már amúgy is rászoruló családoknak, ráadásul lehetőséget nyújt a segélyek önkényes megvonására is). Hasonlóan diszkriminatív a rezsicsökkentés politikája is, amely a leggazdagabbaknak nyújtja a legtöbb támogatást, miközben a szegényeknek alig, a legszegényebbnek (például akiknél már kikapcsolták a közműveket vagy akik fával fűtenek) pedig semmit.
Összességében, mint ahogy az elmúlt négy évben számos alkalommal kifejtettük, A Város Mindenkié a Fidesz politikáját alapvetően szegényellenesnek tartja, amely nem a hajléktalanság megszüntetésére és a hajléktalan emberek biztos lakhatáshoz juttatására, hanem a hajléktalan emberek hatósági üldözésére irányul. Miközben a Fidesz nem fordít elég figyelmet a hajléktalanság megelőzésére, a jobb módú állampolgároknak indokolatlanul sok állami forrást juttat. A jelenlegi kormány idején nagyobb lett Magyarországon a jövedelemegyenlőtlenség, és kiterjedtebb lett a szegénység, mint a rendszerváltás óta bármikor. A lakhatási válság érdemi kezeléséhez, és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez radikálisan új megközelítésre van szükség. Ne folytassák!
