Tisztelt Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár!

Minket ért az a megtiszteltetés, hogy megköszönjük eddigi áldásos tevékenységét. Érdekes és tanulságos beszélgetés volt az M1 október 26-i műsorában, amiben Ön kifejtette a véleményét a hajléktalanellátó intézményrendszerrel kapcsolatban. Minden határon túl egyetértünk abban, hogy meg kell akadályozni az emberek hajléktalanná válását, a már hajléktalan emberek ellátásáról, életkörülményeinek javításáról gondoskodni kell, továbbá meg kell teremteni a kivezető utakat a hajléktalanságból.

Ön azt is nyilatkozta ebben a műsorban, hogy ma Magyarországon csak az él az utcán, aki ezt akarja, mert az ellátórendszer mindenkinek tud elhelyezést nyújtani. Úgy gondoljuk, érdemes Önt megismertetni a számokkal. A leggyakrabban idézett forrás a hajléktalan emberek számának megbecsülésére az ún. Február 3 kutatás, amelyet a szociális ellátórendszerben dolgozó szakemberek évek óta minden évben az év leghidegebb napján végeznek el. A Február 3 kutatás nem ad átfogó képet a hajléktalan emberek számáról, hiszen nem kérdeznek meg mindenkit, de megbízható képet ad azoknak az embereknek a szociális és egészségügyi állapotáról, akik kapcsolatba kerülnek a hajléktalanellátó rendszerrel és válaszolnak a kérdőívre.

A 2016. február 3-i adatfelvételben összesen 10.206 hajléktalan ember vett részt, közülük 3968 ember Budapesten, 6238 ember pedig vidéki városokban élt. Az összes válaszadó közül 3422 ember fedél nélkül, vagyis az utcán élt, 6784 pedig valamely szállásadó intézményben. Vagyis 2016 februárjában legalább tízezer ember élt hajléktalanként (intézményben vagy az utcán) Magyarországon.

A Város Mindenkié közérdekű adatigénylés formájában kikérte a hajléktalan-ellátás hivatalos adatit az NRSZH-tól. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy 2015-ben hány férőhely volt a különböző szállást nyújtó intézményekben és összesen hány egyén használta őket az év során. Az utcai szociális munka esetében a rendszer csak a „találkozások számát” jegyzi, nem az egyéni igénybevevőket. Kérjük, figyelmesen tanulmányozza az alábbi táblázatot!

Budapesten kb. 10 ezer hajléktalan emberre jut 6000 férőhely. Vidéken a helyzet még rosszabb – van olyan vidéki város, ahol kétszer annyi ember él az utcán, mint hajléktalanszállón.

Mint Ön is tudja, az európai hajléktalanellátó intézmények ernyőszervezete, a FEANTSA terminológiája szerint ráadásul nemcsak azok az emberek számítanak hajléktalannak, akik az utcán, vagy valamilyen intézményben élnek. Ide sorolják még azokat is, akik embertelen körülmények közt, lepusztult vagy túlzsúfolt lakásokban élnek. Magyarországon minden évben kb. ugyanannyian vagy esetenként többen fagytak meg a fűtetlen lakásokban, mint az utcán. Hazánkban a lakásszegénységet több millió ember tapasztalja meg.

Az Alaptörvény kimondja, hogy a magyar állam arra törekszik, hogy minden ember megfelelő lakhatásban éljen. Ezzel alapvetően egyetérthet mindenki, ha a fogalmak mindenkinek ugyanazt jelentenék. Ugyanis a lakhatáshoz alapvetően hozzátartozik az a nem elhanyagolható dolog, hogy az ember kipihenten tudjon munkába menni, munka után tudjon megfelelően pihenni, a családjával, gyerekeivel foglalkozni. Itt most nem térnénk ki az amúgy sarkalatos kérdésekre, mint a gyerekszám csökkenésére, az iskolarendszer-, és az egészségügy lepusztulására. A lakhatás nem raktározást jelent. Nem 10-150 embert egy légtérben. Nem élősködőktől hemzsegő szállókat. Jó érzésű ember nem akar ilyen helyeken élni.

A WHO egészségügyi világszervezet meghatározása szerint az egészséghez szorosan hozzátartozik a testi egészségen kívül a lelki egészség is. A lelki egészséghez pedig az intimszféra megléte, a kiegyensúlyozott szociális, gazdasági, és egészségügyi háttér is hozzátartozik többek között.

A kivezető út nem az olyannyira ünnepelt, Józsefvárosban elindított Lélek program, bár szemfényvesztésre kitűnően alkalmas, melynek lényege, hogy a lakhatást a hajléktalan embernek egy mások által kitalált módon, hosszú kínlódás után ki kell „érdemelnie”. Ezzel szemben, az elsőként lakhatást modell a lakhatást tekinti elsőrendűnek, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakását elvesztett ember talpra álljon és megerősödve újra részt tudjon venni a társadalom életében. A lakhatási válságot kiterjedt szociális bérlakás hálózattal, megfelelő lakhatási támogatás biztosításával és az elhelyezés nélküli kilakoltatások tiltásával lehet megoldani. Ráadásul a szociális segélyezés, az idősgondozás, a pszichiátriai ellátórendszer leépítése mellett lehetetlen lesz megállítani a tömeges lakásvesztést. Önnek inkább ezekkel a kérdésekkel kellene foglalkoznia és nem a már százszor megbukott intézményrendszert megpróbálni „eladni” azoknak, akik a leginkább tudják, hogy miért is nem tudják vagy akarják igénybe venni.

A Város Mindenkié fáradtságot, időt nem kímélve azért dolgozik, hogy felhívja a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a visszásságokra. Kutatásokat csinál, mások kutatásainak anyagát is adaptálva szakemberek segítségével alakítja ki javaslatait. Minden ellenkező híresztelés ellenére nem valami ellen, hanem valamiért dolgozunk.

Helyettes államtitkár úr! Szeretnénk emlékeztetni Önt az AVM egyik szlogenjére: Ha jól működne a rendszer, nem lenne a hajléktalan ember! Ön úgy tűnik, a már megbukott és a hajléktalanságból semmilyen kivezető utat nem jelentő rendszert képviseli, ezért úgy gondoljuk, inkább akadályozza, mint segíti a tömeges lakásszegénység felszámolását. Ezúton megköszönjük eddigi áldásos tevékenységét, ami nélkül nagyon nehéz lesz, de majd megoldjuk valahogy – legyen ez a mi gondunk!

A Város Mindenkié hajléktalan aktivistái

Fotó: Csécsei Ilona